Már nincsenek szigorú korlátozások, megnyitottak a közösségi terek, a múzeumoktól az éttermeken át a színházakig: válogathatunk, hova szeretnénk menni. Így az edzőtermek is fogadják az edzeni vágyókat. Az alábbi, Svájcból küldött ...
A találékonyság és a megértés útján
A keresztény szeretet az élet kis és nagy pillanatainak konkrétumaiban nyilvánul meg. Néhány gesztus és megújulhat az élet szűkebb környezetünkben is. Három ország, három kis történet.
Lányunk nagy erőbedobással készült egy vizsgájára, de sírva jött haza, mert megbukott. A férjemmel egyetértésben kitaláltuk, hogy ünnepi vacsorát készítünk, még szebbet, mintha sikerült volna a vizsgája. A többi gyerekünknek is tetszett az ötlet. A legmegindítóbb az a pillanat volt, amikor én és a férjem elkezdtük sorolni a saját sikertelenségeinket és bukásainkat, és azt is, hogyan sikerült feldolgoznunk ezeket. A többiek bekapcsolódtak a „gyónásba”, a vacsora így igazi mély megosztássá lett, közösen lettünk bölcsebbek. A lányunk is nagyon örült: „Lehet, hogy ez a bukásom nemcsak nekem vált hasznomra, hanem az egész családnak. Nem hittem volna, hogy a sikertelenségeink segítenek érlelődnünk és megérteni az életet. Hálás vagyok ezért.”
Más baráti szülőknek is elmeséltük az esetet, és többen kipróbálták adandó alkalommal saját családjukban ezt a megosztást. Mindannyian egyet értettünk, hogy a családban szükségünk van arra, hogy ki-ki hibáiban, gyengeségében is felfedezzük a szeretetet.
(W.R. – Hollandia)
Szabadidőmben egy szenegáli házaspár gyerekeire szoktam vigyázni, ha szükségük van rá. Mindig nagyon hálásak érte. Néha én magam ajánlom fel a segítségem, nem várom meg, amíg ők szólnak, hogy szükség lenne rám. Egyszer például írtam egy üzenetet a szülőknek, hogy vasárnap délelőtt ráérek. Az apuka szinte azonnal felhívott: „Lorenza, magyarázd el, hogy csinálod, hogy mindig akkor jelentkezel, amikor szükségünk van rád!” „Isten noszogatja a szívünket, Tacko, mondtam neki, neki kell hálát adnunk, mert ő tesz minket testvérekké.” Mivel ilyen családias kapcsolatba kerültem velük, egyszer, amikor kora hajnalban kellett elutaznom, őket kértem meg, hogy vigyenek ki autóval az állomásra, hogy ők is élhessék a szeretetet. Nagy szeretettel még azt is megvárta az apuka, hogy az útitársaim is megérkezzenek. A múltkoriban pedig a házaspár egy tál szenegáli rizses csirkét hozott nekem. „Már ismerjük az ízlésed – mondták. Kicsit afrikai lettél te is.
(Lorenza – Olaszország)
A munkahelyi értekezleten adódott lehetőségem, hogy a béke építője legyek azáltal, hogy tisztelem és párbeszédre lépek azzal, aki másként gondolkodik, mint én. Az értekezleten nagyon feszült volt a légkör, egyik vádaskodás érte a másikat, megemelt hangon. Mit tehetnék, hogy lecsituljanak a résztvevők? Szóvá tenni a dolgot, úgy tűnt, felesleges lenne, sőt még feszültebbé tenné a helyzetet. Meghallgattam a felszólalókat, azokat is, akik kiabáltak, igyekeztem nyugodt maradni és megérteni az indokaikat. Nem volt könnyű.
Kimerültem az erőfeszítésben. A szünetben az a kollégám, aki a leginkább veszekedett, odajött hozzám, és bocsánatot kért. Egyszerűen átöleltem, nem szóltam semmit. Ő pedig kiöntötte a lelkét: „A feleségem tegnap megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. El vagyok keseredve.” Egy orvos barátomat ajánlottam figyelmébe, hálásan köszönte. Megígértem neki, hogy mellette leszek. Amikor visszatértünk a tárgyalóba, a hangulat megváltozott. Fontos, hogy hallgassunk a jelen pillanatban bennünk szóló inspirációra, amit Isten ébreszt bennünk.
(E.J. – USA)
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Pixabay (2)
Forrás: www.focolare.org
Fordította: Paksy Eszter