Csak egy a szükséges

„Csak egy a szükséges” (Lk 11,42)

Ezzel a mottóval hirdettek női adventi lelkinapokat 2024. november 29. és december 1. közt Tahiban az Igent mondok online lelkigyakorlat szervezői (Jézus Szíve Társasága). Az alábbiakban két résztvevő, Klári és Kriszti személyes élménybeszámolóját olvashatják.

Klári: Máriához hasonlóan odaülni Jézus lábához, és csendben hallgatni Őt – ki ne vágyna erre, különösen adventben, amikor annyi a teendő! A hétköznapokban oly sokszor Márták vagyunk… Ezek a lelki napok arra hívtak meg minket és több, mint 30 nőtársunkat, hogy advent elején megálljunk egy kicsit, félretegyük a feladatokat és merjünk időt szánni Istenre, a vele való személyes kapcsolatra. Ebben segítettek a közös imák, énekek, a szentségimádás és a csend. A programban kiscsoportos beszélgetések és kézműves foglalkozások is szerepeltek, de volt idő az egyedüllétre is, amikor az erdőben vagy a Duna-parton sétálva gyönyörködhettünk a Teremtő nagyszerű alkotásaiban.

Sokat jelentett még számomra a női közösség ereje is. A gondolataink, történeteink, amiket megoszthattunk egymással annyi, de annyi gazdagságot hordoztak magukban!

Kriszti: Éreztem, hogy el kell jönnöm ide, ezeket a napokat Jézusnak akarom adni. A lelkigyakorlat során számos apró, kézzelfogható ajándékot is kaptunk, pl. életünk fontos személyeit, állomásait „fűzhettük fel” különleges, színes gyöngyökkel karkötővé vagy hazahozhattunk egy zöldellő fenyőágat, ami Isten örök szeretetére emlékeztet.

Az első napon kaptunk egy apró, névre szóló üres borítékot, amibe végül beleírhattuk, ami az Istennel töltött idő során megfogalmazódott bennünk. Vagyis, hogy „Mi az az egy, ami szükséges?”. Egy imában erősen éreztem, hogy az én szavam a „szabadulás”. Elmosolyodtam, hát persze, Jézus a Szabadító! Rábízhatom az összes lehetetlen, megoldhatatlan, fájdalmas helyzetet az életemben. Megerősítő volt megismerni egymás életét, örömeit, nehézségeit, imádkozni egymásért. Feltöltődve, nagy örömmel a szívemben jöttem haza.

Klári: Engem személyesen különösen megérintett, amikor szemlélődő imádságban az apostolokkal együtt „elmehettünk” Jézus házába és ott lehettünk vele és édesanyjával, Máriával (Jn 1,35–40). Imádságban elképzelni az ő otthonukat, beszélgetni velük, megpihenni náluk egészen különleges és mély élmény volt. Olyan pillanat, amihez aztán vissza lehet térni a hétköznapokban s ahonnan újra erőt meríthetek.

A lelkigyakorlat most itthon folytatódik: nem könnyű a teendők közepette is megtalálni az időt és a teret az elcsendesedésre, az imádságra. Nekem abban segített a lelkigyakorlat, hogy erre tudatosabban figyeljek, hiszen ez nem egy újabb feladat vagy külső elvárás, hanem valami, ami nekem is jó, amitől új erőre kapok és szárnya kelhetek (vö. Iz 40,31).

Ezt kívánom mindnyájunknak Karácsonyra, hogy tudjunk és merjünk megállni, elcsendesedni, szemlélni a Csodát!