Egy parányi jótett elindíthat egy egész lavinát

A társasházunkban egyre csak nőtt a feszültség: páran panaszkodtak a gyakori lármára, nem volt jó az adminisztráció, több minden régóta javításra szorult. Egyik nap elgondolkodtattak a pap szavai: azt mondta, a béke bennünk kezdődik, a lelkiismeretünkben, ahova Isten elvetette az igazság magvát; ez a mag csírázik ki, ha adott élethelyzetekben a szeretetet sikerül átültetnünk a gyakorlatba.

Beszélgettünk erről a családban is, és azt találtuk ki, minden nap csinálunk valami kis dolgot a házban, de úgy, hogy ne fedezzék fel, ki volt az. Összesöpörtük például az elszáradt sárga faleveleket a bejárat előtt, meglocsoltunk, letöröltük az előtérben lévő képek üvegét és a keretekről is letöröltük a port – azt talán még senki sem csinálta meg, amióta kiakasztották oda a képeket. Igaz, hogy ez a takarító dolga lett volna, aki ezért kapta a fizetését, de lám, az első lakógyűlésen a közös képviselő már szóvá tette, hogy egy ideje mindenki otthonosabbnak érzi a ház közös helyiségeit; ötletek érkeztek a lépcsőház kifestésére vonatkozóan is. Amikor erről beszámoltam a gyerekeknek, nagyon lelkesek voltak. A világ megváltoztatása elkezdődhet akár a saját házunkban is.

C., Horvátország

Rosszkedvűen és tétlenül ücsörögtem a karosszékben, a telefoncsörgésekre se reagáltam. Közben az alattam lakók, ahogy máskor is, hangosan veszekedtek. Máskor át szoktam menni a másik szobába, hogy ne halljam őket… Most viszont cselekvésre szántam el magam: eszembe jutott, hogy az évfordulójukat ünneplik, így hát fogtam egy üveg bort, és bekopogtattam hozzájuk. Meglepődtek, először zavarban voltak ők is, én is, de aztán behívtak egy kávéra. Szó szót követett, már nem emlékszem, miről beszélgettünk, de egyre jobb kedvünk lett. Amikor hazamentem tőlük, csodálkozva kérdeztem magamtól: hová lett a szomorúság? Úgy éreztem, hogy belakta a szívemet a jóság.

N., Olaszország

A feleségem egyik nagynénjét kórházban kezelték. Ez a nagynéni a csípősségéről volt híres, mindent és mindenkit negatívan látott és rossz színben tüntetett fel, épp ezért kevesen is szánták rá magukat, hogy meglátogassák. Amikor látogatóba indultunk hozzá, a feleségemmel elhatároztuk, hogy jól fogadjuk a várható panaszkodásait. Ahogy számítottunk is rá, semmi se volt jó neki, abba is belekötött, amit direkt neki sütöttünk… minket viszont szórakoztatott az, hogy minden úgy történt, ahogy gondoltuk,

és nem hagytuk, hogy magával sodorjon a panaszáradat.

A nagynéni pedig, látva, hogy nem tudta megzavarni a derűnket, jobban megnézte az ajándékainkat, és egy kicsit megszelídülve kis híján bocsánatot is kért a hálátlanságáért. Utána meg elkezdett a gyerekeink felől kérdezgetni, érdeklődött, hogy megy nekik az iskola… egészen megváltozott.

Amikor pedig hazaértünk, a gyerekek azzal a hírrel fogadtak, hogy telefonált a nagynéni: gratulált a jó bizonyítványukhoz, és megdicsérte őket, hogy milyen ügyesek az iskolában.

Bevált a derű megőrzése!

Z., Olaszország