Karantén-nagyszülők

B.: Tavaly, épp a járvány kezdetén mentem nyugdíjba, tanár voltam, így a váltás, a hirtelen itthonlét nagy változás volt az addigi pörgős életemhez képest. Először nehezen találtam fel magam az új helyzetben. Aztán belekezdtem mindenféle tevékenységekbe, rendrakás a szekrényekben, alapos tavaszi nagytakarítás….

L.: Én évtizedek óta itthon vagyok betegen, nekem nem jelentett nagy változást a bezárkózottság. Több krónikus betegségem is van, SM, COPD …, ezért a családdal úgy döntöttünk, hogy komolyan vesszük a visszahúzódást. Mivel nehezen mozgok, nem is kívántam nagyon a kimozdulást. Végre együtt lehetünk a feleségemmel a nap 24 órájában. Gondos napirendet készítettünk. A napjaink meghatározott részeiben az imádságok, elmélkedések, Babi felolvasásai (sok-sok regény, történet, újságcikkek) jól kitöltötték az időnket.

B.: Aztán a nyári kissé szabadabb hónapok után újból eljött a komolyabb karantén. Már gyakorlottabban, de ugyanúgy megtalálva a napok ritmusát, igyekszünk mind a mai napig a lelki programjaink előtérbe helyezésével élni az itthonlétet. A mindennapos tennivalókban a főzés nagy örömet jelent mindkettőnknek, ebből adódnak is néha kisebb nézeteltérések. Megbeszéljük előre, hogy ki mit csinál, mégis sokszor „beleütjük az orrunkat” egymás főztjébe.

Ennyi év után is van sok dolog, amit másként csinálunk, és kisebb vita alakul ki a jóindulat mellett is.

Ugyanígy a mosogatás is kedvenc foglalatosságunk. Ebből is adódnak vitáink, hogy ki csinálja meg.

L.: A nagy lemondás életünk mostani szakaszában abból adódik, hogy többet szeretnénk, de keveset tudunk segíteni a gyermekeinknek. Két házas lányunk közül az egyiknek a családja évek óta építkezik, rengeteg tennivaló közben pedig megszületett az ötödik kisfiuk a napokban. Sem az építkezésben, sem a gyermekfelügyeletben nem tudtunk helytállni. A másik lányunk családja tavaly novemberben költözött új házba, ott is csak nagyon kis mértékben tudtunk számukra segítséget nyújtani. Náluk is a közelmúltban született a harmadik kisfiú, és az öröm mellett ez is olyan nehézség, hogy nem tudunk menni, hogy segítsük őket. Egyedüli módja a jelenlétünknek az, hogy minden vasárnap és a hét közben még egyszer-kétszer sütünk, főzünk nekik, hogy azzal se legyen gondjuk.

B.: Úgy érezzük, hogy ez az időszak mindkettőnknek egy elmélyültebb istenkapcsolatot eredményezett, az imádságok, elmélkedések során egyénileg és kettőnk között is megerősödött az Istenbe vetett hitünk. Jó bekapcsolódni a nagy közösség imáiba, kéréseibe, hálaadásába. Felfedeztük a rózsafüzér imádság szépségeit, az Irgalmasság rózsafüzérét is elmélyítettük. Szűz Máriával az imádságok során szorosabb kapcsolatba kerültünk.
Hiányzik a családi kapcsolatok mellett a plébániai közösség is, reméljük, már nem sokáig. A nagyböjti időben írt a plébános atyánk egy levelet a közösségek vezetőinek, amiben megköszönte, hogy összetartjuk a csoportok tagjait. Én időnként írtam a kórusunk tagjainak, néha egy-egy telefonhívással megkerestem őket, de nem rendszeresen. Éreztem, hogy ezen a téren hiányosságaim vannak, rögtön írtam a levelező listánkra egy beszámolót magunkról, és kértem, hogy ők is ezt tegyék. Másokat telefonon kerestünk meg. Jó volt így a húsvéti ünnepek előtt megújítani a kapcsolatokat. Aztán a napokban jött egy levél, hogy lesz egy online képzés a leendő áldoztatók részére. Én először úgy gondoltam, hogy mivel én már évek óta részt veszek a szentmiséken az áldoztatásban, nekem ez nem szól.

De egy pillanatban rájöttem, hogy nem hiába küldték ezt a meghívást nekem is.

Rögtön jelentkeztem is rá, és részt is fogok venni ezen a képzésen, mert így is építhetem a plébániánk közösségének nagy családját.

L.: Ez az elmúlt néhány hónap nagy változást hozott a kettőnk életében, úgy, ahogy másoknak is. Igyekeztünk Isten akaratát megtalálni a mindennapok során. Megtapasztaltuk az Ő jelenlétét és szeretetét életünkben, és hálásak vagyunk az elmúlt időszakért.