A felhőtlen nyári örömünket olykor egy-egy váratlan esemény félbeszakítja. Az ijedelem dermesztő percei és a kórházban töltött aggodalmas napok után végtelenül hálásak vagyunk, hogy nem történt nagyobb baj. És nemcsak ezért...
„Együtt erősítjük a reményt” – mozgalmak jubileuma
Jó hetvenezren érkeztek a világ minden részéről Rómába a június 7-8-án tartott pünkösdi eseményre, a mozgalmak, társulások és új közösségek jubileumára, melyen a pápa is részt vett. Néhány nagyobb csoportosulás vezetője az ünnep előestéjén beszélt a köztük megélt együttműködés értékéről szétzilált világunkban.

Olvasási idő: 5 perc
„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz” (1Kor 12,4). Pünkösdkor a Szentlélek ajándékainak, karizmáinak kiáradására emlékezünk. Az egyházban nemcsak történelmi távlatokra visszatekintve jelentek meg újabb és újabb karizmák, melyek a kereszténység üzenetének egy-egy részét hangsúlyozták, és gyakran szerzetesrendekben intézményesültek. A katolikus egyház (más egyházakkal együtt) bővelkedik olyan ajándékokban, amelyek a XX-XXI. században is új élettel ajándékozzák meg a hozzájuk csatlakozókat, az egyházat és rajtuk keresztül a kortárs társadalmat.
Magáról a jubileumról és a mozgalmak közötti együttműködésről osztotta meg gondolatait néhány jelentős katolikus egyházi mozgalom és közösség alapítója vagy vezetője. Íme az interjúkat tartalmazó videó, melyet a Fokoláre Mozgalom központja készített, és amelyben beállítható a feliratozás nyelve. Alatta pedig magyar nyelven olvashatóak a benne elhangzó megszólalások.
Chiara Amirante Andrea Riccardival
Nuovi Orizzonti Közösség (Új Horizontok Közösség) – Chiara Amirante, alapító
Úgy gondolom, hogy ma rengeteg kihívással kell szembenéznünk, amelyek személyesen, és mondhatni elsöprő erővel állítanak kérdések elé minket. Hisz egy nagyon tragikus időszakot élünk át, egy olyan „nagyszombatot”, amilyen szörnyen súlyosat az emberiség talán még soha nem tapasztalt.
Ahogy Ferenc pápa többször is emlékeztetett minket, mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy kifelé forduló egyház legyünk. Olyan egyház, amely meghallgatja a mai emberiség segélykiáltását, a keresztre feszített és elhagyott Jézus kiáltását, amely ezeknek a kicsinyeknek a kiáltásában megismétlődik. Felelősségtudattal kell cselekednünk, szem előtt tartva, hogy mindannyian egy testet alkotunk. Így mindenki a maga módján hozzájárulhat ahhoz, hogy válaszokat találjunk ezekre a minket megszólító kihívásokra. És remélhetjük, hogy ezt a „nagyszombatot” aztán a feltámadás dicsőségének szemlélése követi, melyre mi, keresztények hivatottak vagyunk.
Michel-Bernard de Vregille
Emmánuel Közösség – Michel-Bernard de Vregille, főmoderátor:
Ez a jubileum egy nagy kegyelem, mert arra ösztönöz bennünket, hogy együttműködjünk az egyházban és tágabb értelemben a többi mozgalommal is. A jubileum ezért csodálatos időszak, mert lehetővé teszi számunkra, hogy együtt éljünk, együttműködjünk egymással. Egyetlen karizma sem tevénykedhet egyedül. Valójában együtt hordozzuk a karizmák teljes skáláját, amelyet az Úr az egyházában, az egyházán keresztül ad. És ez gyümölcsöt fog teremni. A világ mai geopolitikai és antropológiai állapota aggodalommal tölthet el bennünket. Reménységünk az Úrban van, de ez a személyes megtéréseinkkel kezdődik. Hiszem, hogy meg tudja változtatni a világot még a legkisebb személyes döntés is, amelyet először egyénileg, majd közösségként meghozunk, ki-ki a saját karizmája szerint és együtt is, mert ez által maga Jézus az, aki megváltoztathatja a szíveket.
Alexandre Awi Mello (balra) és Moysés Louro de Azevedo Filho (jobbra)
Katolikus Shalom Közösség – Moysés Louro de Azevedo Filho, alapító:
Azt hiszem, a mai világ egy szenvedő világ, sok szempontból szenved. Például egy rendkívül polarizált társadalomban élünk. Azt is hiszem, hogy az új karizmák egyik legnagyobb hozzájárulása az egyházhoz a béke megteremtése. A béke egy személy, akit úgy hívnak: Jézus Krisztus. Jézus azt mondta: „Atyám, legyenek egy, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (v.ö Jn 17,21). Jézus a világ megtérését valamiféleképp a tanítványai egységétől tette függővé. Ez néha ijesztően hat ránk, de egyben meghívás is egy mély megtérésre. Ha egyek vagyunk, ha együtt építjük az egységet, akkor erősebb evangelizálókká válhatunk, és egy békés világot építhetünk.
Margaret Karram
Fokoláre Mozgalom – Margaret Karram, elnök:
A mozgalmak és egyházi közösségek közötti komúnió és egység építésének útja huszonhét évvel ezelőtt, 1998 pünkösdjén kezdődött, amikor II. János Pál pápa egy nagyszabású eseményre hívta meg az összes mozgalmat, és egy kihívással állt elénk: meghívott az egyházi érettségre. Innen indultunk el, azóta minden közösségünk bejárt egy utat, amelynek során a mozgalmaink lelkileg és emberi szempontból is érettebbé váltak. Ezért ehhez a jubileumhoz örömmel és hálával eltelve közeledünk, amiért együtt egy nagy ajándék lehetünk az egyháznak. Örömet szeretnénk szerezni a pápának is, hogy láthassa, hogy a számos mozgalom közötti egység és barátság nem csupán üres szó, hanem valóság. Összeköt, közös utakra késztet, erőt ad és képessé tesz rá, hogy hatást gyakoroljunk a mai társadalomra. Számos kezdeményezés zajlott az előkészítés során, a mozgalom tagjai más mozgalmakhoz is csatlakoztak ezekben. Mindez felkészített arra, hogy ezt a jubileumot a remény és az egység jeleiként éljük meg együtt.
Schönstatt-Atyák Világi Intézménye – Alexandre Awi Mello, általános elöljáró:
A Schönstatt Mozgalommal különösen is készültünk erre a jubileumra. Fel kellett állítanunk egy prioritási rangsorolt a számos jubileum közül, és a mozgalmak jubileumát választottuk. Mint egy több mint 100 éves egyházi mozgalom különösen erre a találkozóra éreztünk hívást. Valóban úgy látom, hogy a mozgalmak nagyon erős és jelentőségteljes hitélményt nyújtanak. Azt gondolom, hogy sokat tehetnek az egyház életéért, különösen is olyan területeken, mint a családi élet, vagy az ifjúság körében annak bemutatásával, hogy a hitből kiindulva hogyan alakulhat át a fiatalok élete. Aztán a társadalom átalakításában, egészen konkrét kezdeményezésekkel a gazdaság terén, a politika terén, a béke építésével.
Sant’Egidio Közösség – Andrea Riccardi, alapító:
A mozgalmak érzik az igényt a nagyobb barátság megtapasztalására. Már élik ezt, alapvetően minden egyes mozgalom maga is nemzetközi, különböző országokból származó emberek egysége, és megvalósít egy keveset az egyetemes egyház közösségéből. Azt hiszem, hogy ebben az időben, amikor a globális világ egy darabokra húzott világnak bizonyul, és egy darabokban zajló világháborút provokál, itt a keresztényeknek, a mozgalmaknak és új közösségeknek, valamint minden jóakaratú embernek azon kell dolgoznia, hogy megteremtse az egységet, a kölcsönösséget, a barátságot és a párbeszédet a népek között. Úgy hiszem, ez az egyik hivatásunk. Amit ráadásként megtehetünk, az az, hogy kilépünk önmagunkból, és egymás mellé állunk.
További elköteleződésre és a helyi egyházakkal való együttműködésre buzdított XIV. Leó pápa a mozgalmak, társulások és új közösségek jubileuma alkalmából két beszédében is. Elmélkedésre ajánljuk a szombat esti imavirrasztáson mondottakat és a pünkösd vasárnapi homíliáját, melyeket a Magyar Kurír teljes terjedelmében közölt Tőzsér Endre SP fordításában.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Youtube/ Movimento dei Focolari
Forrás: focolare.org
Fordította: Prokopp Katalin