FIAT90 – ima, böjt és közösség

Január elején távol éreztem magam Istentől. Szerettem volna valahogy találkozni Vele, közelebb kerülni Hozzá, együtt élni a hétköznapokat, de nem találtam semmi kézzel foghatót, ami segíthetne. Egyik nap beszélgettünk is erről az egyik barátnőmmel, Terivel, és épp aznap este kaptunk egy emailt közös barátnőnktől, Krisztitől, hogy hamarosan indul a FIAT90 lelkigyakorlat, van-e kedvünk csatlakozni. Elolvastam, hogy kb. miről szól, és egyértelmű volt számomra, hogy ebbe most bele kell kezdenem!

A FIAT90 egy kilencven napon át tartó női lelkigyakorlat, amit az Exodus90 és a Ninive90 férfi lelkigyakorlatok sikere ihletett, ezekből merített ötleteket. Az elnevezés egyrészt a Szűzanya Istennek kimondott igenjére utal (Fiat voluntas tua – Legyen meg a Te akaratod!), másrészt mozaikszóként használhatjuk, hogy emlékeztessen négy alapértékre, amire az életutunk során támaszkodhatunk:

• Faith (hit)
• Integrity (hitelesség, önazonosság)
• Accountability, (elszámoltathatóság, felelősség)
• Truth (igazság).

Az a cél, hogy 90 nap alatt egyre közelebb kerüljünk Istenhez, minél jobban átjárja a hétköznapjainkat jelenléte. Ebben az imádság, a böjt (/aszkézis) és a közösség van segítségünkre, melyeket a lelkigyakorlat során sokféle feladatot teljesítve valósítunk meg.

Például kérés, hogy minden napunkat kezdjük és fejezzük be imával, és napközben is szánjunk Istennel töltött imára minimum 20 percet, de inkább egy órát.

Emellett fontos a mise, ha lehet hétköznap is, a szentségimádás és a gyónás. A program felhívja a figyelmet arra, hogy az aszkézist testben (pl. minimum napi 7 óra alvás, heti több edzés, alkohol és édesség elhagyása stb.), elmében (pl. facebook és internet korlátozás, olvasás- és beszédtémák megszűrése stb.) és lélekben (a hétköznapokba beépített feljebb említett imaélet) is fontos gyakorolni. Feladat még az, hogy mindezt közösségben tegyük, ami ideális esetben heti egy személyes találkozót jelent, és azt, hogy az embernek lesz egy „kötéltársa”, akivel napi szinten tartják a kapcsolatot és így segítenek egymásnak abban, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, és kitartsanak.

Elsőre nagyon sok feltételnek tűnik, de ha sikerül a nagy részét megvalósítani, és ezáltal az életünket teljesebben Istennek és az Ő terveinek ajánlani, az nyitottá tehet arra, hogy befogadjuk a kegyelmeket. Valamint lehetőséget ad arra is, hogy elsajátítsuk az önfegyelem képességét és tisztábban tudjunk gondolkodni és cselekedni.

Január 20-án négyen vágtunk bele, az ország különböző pontjairól. Zoom-on tartottuk a kapcsolatot, 1-2 hetente sikerült beszélgetnünk. Az elején mindenki elmesélte, milyen célokat tűzött ki magának, kiért/miért ajánlja fel ezt az időszakot. Kisgyerekes anyukaként egyikünk sem vállalt be minden egyes pontot.

Jó volt, hogy innentől kezdve mindenki céljaiért négyen imádkoztunk, „vittük” egymást és a szándékainkat, például a misékre is.

Az elején nagyon motivált voltam. Tényleg bele akartam állni a kihívásba, ami izgalmas volt számomra. Már rögtön az első nap egy random fellapozott elmélkedésből kaptam egy igen erős szentírási részt, ami végigkísért a három hónap alatt.

Egy alkalommal odalépett hozzá valaki, és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Így felelt neki: „Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egyvalaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.” Az ifjú erre kijelentette: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?”

„Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus –, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!”

Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. (Mt 19,16-22)

Az első hét erősen érezhetően erről szólt. Minden napra jutott egy olyan hirtelen szituáció, ami rámutatott, hogy hol vagyok még „gazdag”, hol ragaszkodom máshoz, mint a Jóistenhez. Először egy számomra nagyon fontos programot, egy általam tartott foglalkozást kellett lemondanom. Iszonyatosan nehéz volt meghozni a döntést. Aztán egy számomra különösen irritáló ember lépett hirtelen be az életembe, akivel nagyon küzdök, hogy jól szeressem. Sikerült most teljesen más szemmel látnom, hogy az életemben vannak néhányan, akik nagyon megbántottak vagy határt léptek át nálam, és rengeteg negatív érzés és indulat dúl bennem irántuk, még ha el is nyomom ezeket. Hirtelen jött az ötlet, „Imádkozz ellenségeidért”, és azóta igyekszem minden nap imádkozni értük név szerint. Nem mondom, hogy minden megváltozott, de biztos vagyok benne, hogy idővel változni fog, ha sikerül kitartónak lennem. Az életemben egyszer már sikerült így egy „falat” elkezdeni lebontani másfél-két év ima hatására.

_{Az ima ereje (saját grafika)}

A hét második felében pedig a családom elkapta a hányós-hasmenős vírust, ami a többedik napon rajtam is átment. Egy hét alatt megtapasztaltam a bőrömön, mennyi mindenhez tudok ragaszkodni: az elismeréshez, büszkeséghez, fájdalmas dolgokhoz, és harag – bosszú érzethez, az én-időhöz, és ahhoz, hogy mindenkit el tudjak látni és irányítani tudjam a dolgokat.

A kezdeti lelkesedésem sajnos pár hét után alábbhagyott, sőt, a lelkigyakorlat közepén volt pár hét, amikor minimálisan „teljesítettem”.

Nagyon nehéz volt újrakezdeni, csak többszöri nekifutásra sikerült.

Az segített végül, hogy kitűztem egy egyszerű hétköznapot – nem pedig egy zsúfolt különleges napot –, és aznap tudatosan kimondtam, hogy miben szeretnék újra aktív lenni.

A lelkigyakorlat alatt kaptam egy hatalmas ajándékot: az examen imát. Rengeteget adott hozzá a napomhoz, amikor sikerült ezzel zárnom. Ezen az imán keresztül teljesen más fényben tudok ránézni arra, ami történt, és jobban látszik, mi volt a helyén, mi nem. Megerősít és jó kapcsolódni Istenhez azzal, hogy rátekintek, milyen szép pillanatokkal ajándékozott meg, és mi minden által szeretett érezhetően aznap. Ezt mindenképp szeretném megtartani a továbbiakban is.

Összességében nagyon hálás vagyok, hogy belevágtam ebbe a kalandba, és pont ezzel a három emberrel! Rengeteget adott, hogy csapatban csináltuk végig, egyedül biztos hamar feladtam volna. A lelkigyakorlat alatt kaptam egy új lendületet az Isten-kapcsolatomban, sőt, mély és érezhető vezetéseket és segítségeket is. Sokkal előrébb vagyok, mint 3 hónapja, most úgy érzem, kézhez kaptam olyan gyakorlatokat, imamódot, amit, ha nem leszek lusta beépíteni a napjaimban, akkor teljesen más minőségű lehet az életem. Fontos és jó volt megtapasztalni azt is, hogy bármikor lehet újrakezdeni. És ajándék az is, hogy újra megszületett bennem a vágy, hogy a húsvéti három napon részt vegyek. Idén nem az eszem vitt a szertartásokra, hanem a szívem.

A csapat többi tagját is megkérdeztem, hogy mit kaptak a FIAT90-től. Íme a válaszok:

Hajni: Egy olyan megtartó közösséget kaptam, amire nem is számítottam, ahol meg lehetett osztani az imaszándékokat, és a mindennapi dolgokat. Újra erősen éreztem, milyen fontos az, hogy „egymás terhét hordozzátok”. A másik üzenet, amiben megerősített engem: „lelkesítsétek egymást minden nap”. Abban is segített a program, hogy vissza-visszatérjek a kezdeti elhatározásaimhoz. Nekem jó volt most, hogy nem kért senki számon, és nem kellett pipálgatnom a feladatokat. Érdekes volt megismerni, hogy mennyi különböző életút van Isten felé, látni, hogy kinek mi az az imaforma, ami épp segített.

Teri: Hogy mit adott nekem a FIAT90? Nagyobb lelki békét, stabilitást, szabadságot. Az Istennel való kapcsolatom elmélyülését, a Vele való párbeszéd felélénkülését. Ezzel párhuzamosan nem csupán a lelkigyakorlatos társakkal, hanem több, számomra fontos személlyel való kapcsolatom is mélyült, vagy épp megújult. Több nagyon szép imát ismertem és tanultam meg, amik beépültek a napi imáim közé, és segítik a kapcsolódást Istennel (meg az emberekkel is). Felemelő volt megtapasztalni, hogy milyen nagy ereje van a közbenjáró imának, az egymásért felajánlott szenvedésnek, vagy épp a jóra, a szeretetre való törekvésnek. Az is megtapasztalja, aki teszi, és az is, akiért teszik.

Kriszti: A kezdeti lelkesedésem sajnos hamar elszállt, de a napi 7 óra alvás és az esti FB-böjt vállalása végig megmaradt. Sokszor volt lehetőségem csak “beszaladni” a templomba és pár percig csendben lenni az Oltáriszentség előtt, este pedig ahelyett, hogy az online térben tekeregtem volna, lelki olvasmányokat vettem elő, elmélkedve imádkoztam a rózsafüzért. Ugyanakkor azzal is szembesültem, hogy mennyire nehezemre esik Istenre időt szánni. Ebben fejlődnöm kell, hiszen ha Ő a legfontosabb az életemben, akkor ezt az időbeosztásomnak is tükröznie kéne. Nagyon sokat jelentettek a “kötéltársak” üzenetei – reggel ezzel indult a nap vagy éppen este “Kriszti már csak félórád maradt, menj aludni”-típusúak.