Kész vagyok, mint ők, az életemet (időmet, véremet) adni a másikért?

Az alábbi történetek azt mutatják, mennyi ajándék rejlik abban, ha önzésünket le tudjuk győzni, és a figyelmes, elfogadó szeretet mellett döntünk.

kesz-vagyok-mint-ok-az-eletemet-idomet-veremet-adni-a-masikert

„Jézusban a mennyei Atya mindannyiunkra irányuló, teljességgel elfogadó szeretete nyilvánult meg – idézte a júniusi életige Chiara Lubich szavait –; nekünk is ilyen szeretettel kell tehát fordulnunk a többiek felé. […] A keresztény szeretet alapja a másik ember különbözőségének elfogadása. Ez a kiindulópontja, az első lépcsőfoka a szeretet civilizációja létrejöttének, a közösségi kultúrának, melynek felépítésére Jézus ma különösképpen is meghív mindannyiunkat”.

 

 

Kutatómunka

 

Egy határidős kutatáson dolgoztam, amikor a szomszédasszony bekopogott. Arra kért, hogy legyek a súlyosan beteg férjével, amíg ő bevásárol. Ismervén a helyzetét, képtelen voltam neki nemet mondani, így átmentem hozzájuk. A beteg férfi elkezdett a múltjáról beszélni, azokról az évekről, amikor még tanított… Miközben hallgattam, néha elkalandoztam: a félbehagyott munkámra gondoltam. Aztán eszembe jutott egy barátom tanácsa:

a felebarát meghallgatása művészetté nemesül, ha sikerül kiüresíteni magadat.

Megpróbáltam így tenni, hogy teljes jelenlétemet ajándékozzam a szomszédomnak. Egyszer csak a beteg témát váltott, érdeklődött felőlem, a munkámról kérdezett. Amint megtudta, mivel foglalkozom, javasolta, hogy keressem meg a könyvespolcon egy füzetét, amibe egy olyan konferencián jegyzetelt, aminek a témája épp az volt, amin én dolgozom. Megtaláltam, és elkezdtünk a témáról beszélgetni. Új impulzusokat kaptam, és máris sokkal tisztábban láttam, hogyan zárhatom le a kutatásomat. És én még attól féltem, hogy az időmet vesztegetem!

(Z. I. –Franciaország)

 

Felkészülni… az életre

 

Amikor az orvos kijelentette, hogy már nincs mit tenni, mintha minden fény kihunyt volna, és csak a sötétség maradt. Hazafelé menet útba ejtettem a templomot. Csendben ültem, közben kavarogtak a gondolatok a fejemben. Aztán mint egy hang, egy gondolat formálódott meg az elmémben: „Nem a halálra kell felkészülnöd, hanem az életre!”

Attól a pillanattól kezdve arra törekedtem, hogy mindent jól csináljak, mindenkivel kedves legyek, befogadjak másokat. Közben a fájdalmam végig jelen volt a gondolataimban. Zsúfolt napok következtek. Nem tudom, mennyi időm marad, de a közelgő halál híre olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna. Sosem remélt derűvel élem napjaimat.

(J. P. – Szlovákia)

 

Közvetlen vérátömlesztés

 

Ápolónő vagyok. Véletlenül tudomást szereztem róla, hogy a kórházban ápolnak egy reménytelen helyzetben lévő nőt. Megmentéséhez olyan vércsoportra volt szükség, melyből napok óta nem volt készlet. Munkához láttam, előbb barátok és ismerősök között érdeklődtem, később a munkahelyemen is. Sehol semmi. Kezdtem feladni. Jézushoz fordultam: „Te tudod, hogy én eredménytelenül próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt. De ha Te akarod, sikerülhet, hisz Te bármire képes vagy”. Munkaidőm végeztével, amint az orvos, aki mellett dolgoztam, elment, megjelent egy fiatal hölgy, hogy kivizsgáltassa magát. Nem hagyhattam elmenni, ki tudja, honnan érkezett. Rohantam, hívtam az ügyeletest, aki a korábbi alkalmaktól eltérően kész volt odajönni a járóbeteg-ellátásra. Elkezdtem kiállítani a receptet, kértem egy igazolványt, és akkor az igazolványtartójában megláttam, hogy van ’Önkéntes Véradók Szervezete’-kártyája.

A levegőt is visszatartottam. Egyetlen kérdés járt a fejemben: hátha épp az a vércsoportja? Hajlandó-e vajon vért adni?

És pontosan így történt: néhány óra múlva a nő már a betegágy mellett állt, készen a közvetlen vérátömlesztésre.

(A. – Olaszország)

 

 

Fotó: pixabay/rovin

Forrás: focolare.org

Fordította: Kürthy Dénes, Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: