Ki örökölje...?

Egy többgyermekes családban a legértékesebb tárgyak, például egy szép, egyedi bútor, egy szívünkhöz-nőtt hangszer, egy festmény, kedvenc étkészlet „öröklése” körül nem ritkán bonyodalmak keletkeznek. Félreértések, kisebb-nagyobb féltékenységek, neheztelések telepednek a szívekre.

ki-orokolje

Egy ilyen próbatétel érte el nemrég családunkat: a nagy-nagynénitől örökölt százéves pianínóra az egyik lányunk bejelentette igényét. Ehhez érdemes tudni, hogy mi szülők nem tudunk rajta játszani, ellenben gyermekeink ifjan tanultak több-kevesebb ideig zongorázni. A vágyát, hogy szeretné a hangszert, megosztotta testvéreivel. Egyikük mindjárt jelezte is, hogy ő szintén számított arra, hogy a hangszer előbb-utóbb az övé lesz.

 

 

 

 

Folytatódott a levelezés, a keresés, a különböző szempontok mérlegelése.

Egy pillanatban mindketten jelezték, hogy szabadok e vágytól – bizony nem könnyű szívvel, talán inkább félve a megoldhatatlan helyzettől.

Azután egyikőjük kimondta, hogy legyen a másiké: talán a másik tanult többet, s ott már a gyerekek is abban a korban vannak, hogy lassan elkezdhetik a zenetanulást.

 

Nekünk, szülőknek meg azon járt a fejünk, hogy mit és hogyan segíthetnénk. Marcsi felhívta hangszerkészítő barátunkat, tud-e ajánlani eladó hangszert, vagy tudja-e ajánlani a világhálón eladásra ajánlott hangszerek valamelyikét (elég nagy a kínálat, az árak az egészen szerénytől a meglehetősen magasig terjednek, a fényképekről az állag nem ítélhető meg könnyen, a hangzás meg végképp elérhetetlen). Válasza ez volt: látatlanban nem tud véleményt mondani egy hangszerről. Itt elakadni látszott a segítség lehetősége, mert nem tudtunk új hangszert venni, sem egyik helyről a másikra utaztatni barátunkat, hogy nézzen meg egy sereg pianínót.

 

A hangszer új helyére került, a család nagyon örült neki. Lányunk felüdült egy-egy tízpercnyi, negyedórai játéktól, s a három gyermek is oda-odaült a hangszerhez, különösen a kislány.

 

Néhány nap múlva, egy este kaptunk egy telefont. Egy baráti család jelezte, hogy lakásfelújítás kezdődik náluk másnap, s jó lenne elvinni a pianínójukat, mert az nagyon útban van, s nekik nincs tovább szükségük rá. Azt hittük, hogy álmodunk, de nem: ők is a zongorákkal foglalkozó barátunkhoz fordultak (aki náluk a hangszert már megismerte, hangolta), aki összeszőtte a szálakat (hogy mi nagyon keresünk egy ilyen hangszert), s a gyönyörű pianínó másnap új lakásba került, másik lányunkhoz – mindannyiunk nagy örömére.

 

A szeretet útjai csodálatosak és – amint a példa mutatja – járhatók. A véletlenek mögött mosolygó Teremtőt nem lehet nagylelkűségben felülmúlni.

Fotó: Családi albumból

Legújabb könyveink: