Kockáz(tat)va szeretni

Egyik nap Budapesten voltam egy egyeztetés végett, és az egyik nagy tér közelében, napnyugta után figyeltem fel egy utcagyerekekből álló bandára, ahol ketten agyba-főbe verték egymást. Mennydörgő hangon rájuk szóltam, de előtte hívtam a Szentlelket, hogy töltsön el, és az Ő erejével szólhassak. Megszeppentek, és meglepetésemre figyelmesen vizslattak, mi mondanivalóm van nekik. A piacon még nyitva volt egy-két gyümölcsös stand, ott vettem nekik hurmát, almát és banánt. Az aluljáróban fogyasztottuk el, azért ügyeltem rá, hogy mindenki szépen dobja ki a „hulladékot”.

Amikor a piacon elővettem a pénztárcámat, gyorsan csekkoltam, hogy egy szeretet-dobókocka és egy Rubik-kocka is nálam van – a használatukkal kíséreltem meg tanúságot tenni.

Szövevényes belső viharainkat maga a Rubik-kocka jeleníti meg.

Ha nem tudunk algoritmusokat, akkor csak összekavarjuk a rendet még jobban, ellenben, ha egy, csakis egy oldalra koncentrálunk – és nem az egészre fókuszálunk gyötrő elvárással – akkor pontról-pontra gerjesztjük a sikerélményt magunkban, és a jelen pillanat mécseiben megújhodva, új erőt merítve hamar kreatívabb, békésebb önmagunkkal találkozunk. A megoldás pedig a viharokból egyre jobban kikeveredve már tisztának hat. Persze nem ezeket a szavakat használtam ott, a Szentlélek adta, hogyan és mit mondjak. Hárman dobtak a szeretet-dobókockával is – a verekedő páros a „Szeretem az ellenségemet” és az „Elsőként szeretek” mondatokat húzta…

Döbbenetes, megható élmény volt, ahogy ott

megölelték egymást, és a harag bilincseit széttörte köztük Jézus.

Egymást múlták felül lelkesedésben, elragadta őket a rájuk sugárzó Szentlélek.

Volt egy címem egy nappali foglalkoztatóról, egy közösségi térről, ahol ilyen sorsú gyermekeknek is lehetőségük van kikapcsolódni, játszani. Odaadtam a kockákat, megmutattam pár algoritmust a Rubikon (a kirakás menetét), és megváltam a szeretet-dobókockámtól is. Azt javasoltam nekik, hogy menjenek vissza a nevelőotthonba, de maradjanak együtt, és csatlakozzanak a közeli egyházközséghez is, ahol bátran szólaljanak fel arról, ami most elindult bennük. Miután az ifjúsági közösségi teret megmutattam, elmentünk a mise végére, és bemutattam őket az atyának is.

A továbbiakban a Szentlélekre bíztam őket, de egy e-mail elérhetőséget megadtam, és az újabb cetlin megláttam Teréz anya nővéreinek elérhetőségét. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy ők sokszor pont hasonló problémákkal foglalkoznak, így azt a papírt is átadtam nekik.

Nagy hálát adtam mindezért a megtapasztalásért, jó volt a részese lenni! Ez is egy csepp a tengerben, egy pici mustármag.