Mit tett volna Jézus a helyemben?

 A bizalom

Megláttam egy negyvenes éveiben járó, szomorú ábrázatú férfit, aki elég rosszul festett: a ruhái viseletesek, piszkosak voltak, ő bűzlött az alkoholtól és a nikotintól… Nem pénzt kért tőlem, hanem munkát, akármilyet. Egyértelműen segítségre szorult. Mit tett volna Jézus a helyemben? Úgy döntöttem, elhívom magamhoz, mert ottthon akadt egy pár javításra váró dolog. Előbb még elmesélte, hogy nemrég szabadult a börtönből, és fizetnie kell a feltételes szabadlábra helyezéséért, de nincs semmije, a felesége is elhagyta. Ezután elvégezte a munkákat, amiket kértem, én pedig kifizettem. Mielőtt visszavittem szálláshelyére, megkérdezte, van-e számára más munkám. Megkérdeztem egy-két barátomat, és találtunk neki más munkákat is.

Többször is visszajött. Ezalatt kölcsönös tisztelet és bizalom alakult ki kettőnk között.

Körülbelül egy hónap elteltével aztán egyszer csak nem adott hírt magáról. Aggódtam, hogy talán újra börtönben van. Majd egy nap felhívott: “Köszönök mindent, amit értem tettél, köszönöm a bizalmadat! Ki tudtam fizetni az óvadékot, és vettem egy telefont is. Most van egy fix munkám, nagyon boldog vagyok!”

(A.L. – USA)

Amiben hiszek

Fodrász vagyok, házakhoz járok ki. Egy nap egy fiatal hölgyhöz hívtak, aki röviddel azelőtt ment férjhez, és kisbabát várt. Szomorúan vallotta be, hogy el szeretne válni, mert az anyósa ellehetetleníti az életét. Sokáig hallgattam őt, majd azt tanácsoltam neki, hogy várjon még. Pár napra rá felhívott az anyósa is, hogy vágjam le a haját. Amikor elmentem hozzá, rögtön szidni kezdte a menyét.

“De érdekes – válaszoltam –, épp két napja voltam nála, és csupa szép dolgot mesélt önről…”.

Mikor újra találkoztam a menyével, azt mondtam neki: „Az anyósa jó dolgokat mondott önről, nagyon szereti magát…”. Pár nappal később családi találkozót tartottak, valamilyen ünnep alkalmából. Az anyós és menye hónapok óta nem találkoztak, ezek viszont most nagyon szép pillanatok voltak, abból ítélve, amit később nekem elmeséltek. Köszönetet mondtak nekem: “Hol tanultad azokat a szép dolgokat, amiket mondasz?”.

Így elmagyarázhattam nekik azt, amiben hiszek. Elmondtam: az Evangélium tanít arra, hogy a béke követei legyünk.

(F. – Pakisztán)

Mintha játszanánk

Férjemmel észrevettük, hogy gyermekeink ismeretei a keresztény hit alapjairól meglehetősen hiányosak. Így hát arra gondoltunk: miért is ne tartsunk néhány hittanóra-szerű foglalkozást a családban? Elkezdtem Mariával, Juttával és Rubennel, figyeltem arra, hogy az egyszerű fogalmakkal kezdjünk, és mindig kerestem példákat is a mindennapi életből. Ezt követően csatlakozott Jeroen és Rogier, Rose és Michel is… igazán egyedi élmény született belőle, egyszerre volt szórakoztató és magával ragadó: mindenkit bevonzott. Én minden héten írtam egy óravázlatot, azt valamelyik gyerek beírta a számítógépbe, kinyomtatta, lefénymásolta, egy másikuk pedig aranyos kártyákat készített, amiket aztán kiosztottunk. Gyermekeink annyira lelkesek voltak, hogy gyakran – saját ötlettől vezérelve – meghívták néhány barátjukat a hittanórára, így olykor ők is csatlakoztak. Amikor a szentségek témájához értünk, akkor szembesültünk vele, hogy milyen keveset érthettek ebből korábban. Mostanra viszont már ezek is a hitéletünk nagy kincsei lettek. És a hittanórák, melyek olyan játékosan indultak, folytatódnak….

(P.V. – Hollandia)