A keresztény szeretet az élet kis és nagy pillanatainak konkrétumaiban nyilvánul meg. Néhány gesztus és megújulhat az élet szűkebb környezetünkben is. Három ország, három kis történet.
Ne csak elmélkedjünk róla, ültessük át a gyakorlatba is!
Egy brazil fiú beszámolóját olvashatjuk arról, hogyan változott meg az élete az evangélium hatására.

Benne volt a levegőben. João túl sokszor hallotta a szüleit veszekedni, így nem lepődött meg annyira, amikor eljött az idő, hogy édesanyjával és testvéreivel el kellett hagyniuk az otthonukat. Akkor 16 éves volt, a plébániára járt minden héten, barátok vették körül. Szíve mélyén azonban csalódott és elégedetlen volt, nagyon vágyott a szabadságra, arra, hogy önmaga lehessen. Ez az erős nyughatatlanság oda vezetett, hogy megszakította a tanulmányait is. A tanulást aztán évekkel később folytatta, amikor megtalálta az igazi életcélját.
„Húsz éves koromban – mesélte João – a plébániáról a fiatalokkal részt vettem egy fokoláros rendezvényen. Azokban a napokban fedeztem fel, hogy az evangélium nem csak az igemagyarázat vagy az elmélkedés tárgya lehet, hanem azonnal átültethető a gyakorlatba is! Különösen azok az igék fogtak meg, amelyek arról szóltak, hogy forduljunk oda a felebaráthoz: például az irgalmas szamaritánus története vagy az aranyszabály.
Puszta kíváncsiságból mentem oda, aztán ez az esemény változtatta meg az életemet.
A városunkban, São José do Rio Preto-ban (Brazília, São Paolo állam) sok ember él az utcán. Egyik este, amikor épp hazafelé bicikliztem, láttam egy embert, aki mezítláb gyalogolt. a lába piszkos volt és sebes. Amikor ezt észrevettem, nem tudtam elmenni mellette. „Ez az ember a felebarátom, oda kell mennem hozzá”. És még mielőtt odaléptem volna, levettem a cipőmet, hogy nekiadjam. Csodálkozva nézett rám. Láttam, hogy annak a focicsapatnak a mezét viseli, amelyiknek én is szurkolok, és hogy elfeledtessem vele a zavarba hozó helyzetet, így szóltam: „Te is Santa-szurkoló vagy? Én is! Hogy hívnak?”. Felvette a cipőt, és összebarátkoztunk.
Egy másik alkalommal az állomáson voltam, épp egy másik városban rendezett találkozóról tartottam hazafelé. Éjjel két óra volt, olyankor nincs tömegközlekedés, így gyalog indultam haza. Ahogy a központon átvágtam, sok embert láttam a boltok előtt aludni. Egyszer csak egy nagydarab ember lépett oda hozzám: pénzt kért. Bevallom, hogy megijedtem tőle egy kicsit. Mi a garancia arra, hogy nem támad rám? De arra gondoltam: „Az evangélium arra tanít, hogy ő is a felebarátom”. Nyugalommal válaszoltam neki, hogy nem tudok adni neki semmit, mert nincs nálam pénz. Erre elkezdett magáról mesélni, és idenyújtotta nekem a fülhallgatóját. Épp egy protestáns lelkipásztor beszédét hallgatta! Belehallgattam én is egy kicsit, és azt mondtam, ez az ember szépen beszél, és hogy milyen jó néha jó híreket hallani. Ő erre annyit kérdezett: „Ki vagy?”. Nem tudtam mit válaszolni, visszakérdeztem, hogy miért kíváncsi rá. „Mert senki sem bánik így velünk” – jött a válasz. Tovább beszélgettünk még több mint fél órán át. Eszembe jutott, hogy még mennyit kell gyalogolnom, hogy hazaérjek, és hogy másnap reggel a munka miatt reggel hatkor kell majd kelnem. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy maradnom kell, hogy meghallgassam őt, hisz nagy szüksége van az elfogadásra, a társaságra. Zárásul még megadtam a címemet is, meghívtam, hogy egyszer jöjjön el hozzám, és azzal az érzéssel köszöntük el egymástól, hogy felebarátra leltünk a másikban.
Egy esős napon motorral mentem haza, amikor észrevettem egy embert, aki teljesen elázva, sikertelenül próbált felállni a földről. Felismertem: a közelünkben lakott, bizony sokszor volt részeg. Ahol ez történt, a közelben volt egy kocsma: az ajtajából jó páran nézték a jelenetet, de a kisujjukat se mozdították. Elfojtottam a feltámadó dühömet, megálltam, leparkoltam a motoromat, felsegítettem az embert, és hazakísértem, a feleségének pedig elmeséltem, mi történt. Utána visszaindultam a motoromért. Útközben a szívemben ez a mondat visszhangzott: „Nekem tetted”. Elszállt a mérgem… Ennyi elég is volt, hogy boldog legyek, és ne illessem szemrehányásokkal azokat az embereket, akik az ajtóból újra csodálkozva néztek engem.”
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: unsplash, pixabay
Forrás: focolare.org
Fordította: Péterfi Eszter