Ne csak elmélkedjünk róla, ültessük át a gyakorlatba is!

Egy brazil fiú beszámolóját olvashatjuk arról, hogyan változott meg az élete az evangélium hatására.

ne-csak-elmelkedjunk-rola-ultessuk-at-a-gyakorlatba-is

Benne volt a levegőben. João túl sokszor hallotta a szüleit veszekedni, így nem lepődött meg annyira, amikor eljött az idő, hogy édesanyjával és testvéreivel el kellett hagyniuk az otthonukat. Akkor 16 éves volt, a plébániára járt minden héten, barátok vették körül. Szíve mélyén azonban csalódott és elégedetlen volt, nagyon vágyott a szabadságra, arra, hogy önmaga lehessen. Ez az erős nyughatatlanság oda vezetett, hogy megszakította a tanulmányait is. A tanulást aztán évekkel később folytatta, amikor megtalálta az igazi életcélját.

„Húsz éves koromban – mesélte João – a plébániáról a fiatalokkal részt vettem egy fokoláros rendezvényen. Azokban a napokban fedeztem fel, hogy az evangélium nem csak az igemagyarázat vagy az elmélkedés tárgya lehet, hanem azonnal átültethető a gyakorlatba is! Különösen azok az igék fogtak meg, amelyek arról szóltak, hogy forduljunk oda a felebaráthoz: például az irgalmas szamaritánus története vagy az aranyszabály.

Puszta kíváncsiságból mentem oda, aztán ez az esemény változtatta meg az életemet.

 

A városunkban, São José do Rio Preto-ban (Brazília, São Paolo állam) sok ember él az utcán. Egyik este, amikor épp hazafelé bicikliztem, láttam egy embert, aki mezítláb gyalogolt. a lába piszkos volt és sebes. Amikor ezt észrevettem, nem tudtam elmenni mellette. „Ez az ember a felebarátom, oda kell mennem hozzá”. És még mielőtt odaléptem volna, levettem a cipőmet, hogy nekiadjam. Csodálkozva nézett rám. Láttam, hogy annak a focicsapatnak a mezét viseli, amelyiknek én is szurkolok, és hogy elfeledtessem vele a zavarba hozó helyzetet, így szóltam: „Te is Santa-szurkoló vagy? Én is! Hogy hívnak?”. Felvette a cipőt, és összebarátkoztunk.

 

 

 

 

Egy másik alkalommal az állomáson voltam, épp egy másik városban rendezett találkozóról tartottam hazafelé. Éjjel két óra volt, olyankor nincs tömegközlekedés, így gyalog indultam haza. Ahogy a központon átvágtam, sok embert láttam a boltok előtt aludni. Egyszer csak egy nagydarab ember lépett oda hozzám: pénzt kért. Bevallom, hogy megijedtem tőle egy kicsit. Mi a garancia arra, hogy nem támad rám? De arra gondoltam: „Az evangélium arra tanít, hogy ő is a felebarátom”. Nyugalommal válaszoltam neki, hogy nem tudok adni neki semmit, mert nincs nálam pénz. Erre elkezdett magáról mesélni, és idenyújtotta nekem a fülhallgatóját. Épp egy protestáns lelkipásztor beszédét hallgatta! Belehallgattam én is egy kicsit, és azt mondtam, ez az ember szépen beszél, és hogy milyen jó néha jó híreket hallani. Ő erre annyit kérdezett: „Ki vagy?”. Nem tudtam mit válaszolni, visszakérdeztem, hogy miért kíváncsi rá. „Mert senki sem bánik így velünk” – jött a válasz. Tovább beszélgettünk még több mint fél órán át. Eszembe jutott, hogy még mennyit kell gyalogolnom, hogy hazaérjek, és hogy másnap reggel a munka miatt reggel hatkor kell majd kelnem. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy maradnom kell, hogy meghallgassam őt, hisz nagy szüksége van az elfogadásra, a társaságra. Zárásul még megadtam a címemet is, meghívtam, hogy egyszer jöjjön el hozzám, és azzal az érzéssel köszöntük el egymástól, hogy felebarátra leltünk a másikban.

 

Egy esős napon motorral mentem haza, amikor észrevettem egy embert, aki teljesen elázva, sikertelenül próbált felállni a földről. Felismertem: a közelünkben lakott, bizony sokszor volt részeg. Ahol ez történt, a közelben volt egy kocsma: az ajtajából jó páran nézték a jelenetet, de a kisujjukat se mozdították. Elfojtottam a feltámadó dühömet, megálltam, leparkoltam a motoromat, felsegítettem az embert, és hazakísértem, a feleségének pedig elmeséltem, mi történt. Utána visszaindultam a motoromért. Útközben a szívemben ez a mondat visszhangzott: „Nekem tetted”. Elszállt a mérgem… Ennyi elég is volt, hogy boldog legyek, és ne illessem szemrehányásokkal azokat az embereket, akik az ajtóból újra csodálkozva néztek engem.”

Fotó: unsplash, pixabay

Forrás: focolare.org

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: