Nyitott szemmel, nyitott szívvel

Minden házaspárnak van valami különös ismertetőjegye. A miénk az, hogy tizenhat éven keresztül alkalmi munkákból éltünk: mindkettőnknek csak határozott idejű munkaviszonyai voltak. Az állandó anyagi bizonytalanság miatt sok éjszakát éberen töltöttünk, azon töprengve, mi lenne a megoldás – ez a helyzet ráadásul kettőnk közt is sok feszültséget generált. Eleinte nagyon fájt, hogy nem tudjuk mindazt megadni a lányainknak, amit szükségesnek véltünk, de amikor néhány hónappal ezelőtt visszatekintve számot vetettünk ezzel az időszakkal, arra jutottunk, hogy jó volt ez így.

Isten ajándéka volt az, hogy hozzászoktunk, hogy odafigyeljünk a kiadásainkra, csak az igazán fontos dolgokra költsünk, és Őhozzá forduljunk, ha valamiben szükséget szenvedünk.

Igaz, voltak nehéz idők – amikor még ennivalóra is alig futotta –, de ez csak megerősítette a Gondviselésbe vetett hitünket, a figyelmünket azok felé irányította, akiknek nehézségeik voltak. Egyszóval fordulat állt be a gondolkodásunkban: egyénileg és párként is arra vágytunk, hogy minél egyszerűbben és a felebarát irányába felelős életet éljünk.

A baráti közösségben folyamatosan továbbadjuk egymásnak a ruhákat – leginkább a kislányruhákat cserélgetjük. Számunkra ez a cserebere Isten szeretetének a jele. Egy nap az egyik lányunk elmondta ezt egy iskolatársának, aki visszakérdezett: „Hogy lehetsz boldog úgy, hogy mások levetett ruháit hordod?”. Amikor itthon szomorúan és csalódottan beszámolt erről nekem, elmagyaráztam neki, hogy mennyire jó, hogy meg tudjuk egymással osztani azt, amink van. És milyen jó, hogy – másokra is gondolva – vigyázunk a holminkra. Utána azt kérdezte: „Anyu, mi szegények vagyunk?”. Valójában akkoriban éppen adódott némi anyagi nehézségünk… Visszakérdeztem: „Szerinted?”. „Szerintem nem”. Alkalmam nyílt arra, hogy elmondjam neki: bár van, ami hiányzik, de van otthonunk, van egy autónk, van mit ennünk, és ami a legfontosabb: szeretjük egymást, és sok barátunk van – egy szóval boldogok vagyunk. Mire ő: „Anyu, akkor gazdagok vagyunk!”.