A januári ökumenikus imahéten alkalom nyílt arra, hogy megéljük a kilépő egyház tanúságtevő erejét, ahogy arra is, hogy elmélyüljön két különböző felekezetű házaspár barátsága.
Szegeden az ökumenikus hét megrendezésének hagyománya van. Minden este másik templomban gyűlnek össze a hívek, és más felekezet elöljárója szolgál. Van egy este, amikor a dómban katolikus, református és evangélikus püspök is szól a megjelentekhez. Az utolsó alkalom pedig az egyik református templomban van, amit egy viszonylag nagy teremben zsíroskenyér-parti követ, ahol lehet beszélgetni.
A püspökök közös szertartása idén is meg volt hirdetve. A járvány miatt szükséges előírások (egy padsor kihagyása, maszkhasználat) betartásával megtelt a székesegyház. A püspökök értékes gondolatokat mondtak, de a szertartás után a megjelentek elsiettek. Felmerült bennem: nem is beszélgettem más felekezethez tartozókkal, pedig milyen jó lett volna. Többeknek elmondtam, hogy a vírushelyzet ezt a lehetőséget is elvette, ráadásul úgy tűnt, a zsíroskenyér-partit se lehet megtartani.
Vasárnap este volt az imahét utolsó alkalma. Az igehirdetőt ismertem, és elmentem, hogy meghallgassam és beszélhessek vele. Az imaóra végén a legnagyobb meglepetésemre kihirdették: a templom előtti téren a Fokoláre közösség jóvoltából tea és sütemény mellett beszélgethetünk.
A templom előtt az utcán magas bárasztalok voltak megterítve, termoszokban tea, papírtálcákon sütemény fogadta a híveket. Kívánságom teljesült: beszélgethettem régen látott különböző felekezetű ismerőseimmel, és ráadásul a világ szeme előtt, az utcán tehettünk tanúságot a barátságunkról. A református lelkésznőt is üdvözöltem, ő annyit mondott, széles mosollyal: „Istennél semmi sem lehetetlen.”
(Szélpál Márti)
Bokros elfoglaltságaink mellett idén nem tudtunk eljutni a környékünkön szervezett ökumenikus imaheti alkalmakra, ezért úgy döntöttem, szervezek egyet. Mivel a szomszédom református, az tűnt a legcélszerűbbnek, hogy vele szervezzek valamit közösen.
Megkérdeztem tőle, hogy nincs-e kedvük egy ökumenikus imaórához, csak így négyesben, a két házaspár. De biza volt! Sőt, még vacsorára is meghívtak minket.
Meg is volt a nagy találkozás. Először megvacsoráztunk, és beszélgettünk. Utána átültünk a nappaliba, közösen megterveztük az imaóra programját, és belevágtunk. Az Áldjad, én lelkem kezdetű református énekkel kezdtünk. Utána elolvastuk a református egyház aznapra ajánlott evangéliumi olvasmányát (Mt 10, 1-14), és Steinbach püspök úr hozzá fűzött gondolatait. Ezt követően lelki vagyonközösséget élve megosztottuk egymással mindazokat a gondolatokat, amelyek az evangélium olvasása közben felmerültek bennünk. Utána saját szavainkkal imádkoztunk, az imák között pedig taizéi énekeket énekeltünk. Az utolsó fohász a Fokoláre Mozgalom esti imája volt, zárásképpen pedig elénekeltük a Hozsanna énekeskönyv 150. énekét: “Uram Jézus, légy velünk!”
Olyannyira felemelő volt ez az este, hogy egész hétre elegendő muníciót adott nekünk a kölcsönös szeretet élésére, hogy beleálljunk a krisztusi küldetésbe, és mi is hirdessük környezetünkben az evangéliumot. Nem mellesleg pedig a vacsora közbeni beszélgetés, sőt, ez az egész látogatás rendkívüli mértékben erősítette a két család közti baráti kapcsolatot.
(Kovács Október)
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Nyitókép: pixabay, álló kép: Thaler Tamás
Néha olyan helyzetekben leljük meg a békét, ahol nem is keresnénk. A lelki béke pedig arra indíthat minket, hogy meglássuk a tömegben, a másik, ismeretlen – egyenruhás, sorstárs vagy hajléktalan – emberben Isten jelenlétét.
Peruban egy szociális központ már évek óta foglalkozik a bevándorlók, különösen a Venezuelából érkezettek befogadásával és kísérésével. Az ott dolgozókat örömmel tölti el, mikor tetten érik Isten szeretetét a bevándorlók iránt. ...
„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – így szól a márciusi életige. A Nagyböjt arra hív meg, hogy a szeretet és a megbocsátás ösvényén járjunk, és akkor az út végén csodálatos tájakra ...
