„Hogyan éltem meg a bezártságot?” – Karantén-napló hétről hétre I. rész

Márc. 23. Első hét

Letelt az első hét, amikor nem mentem sehova. Ennek a hétnek a lelkigyakorlat címet adhatnám. Reggel-este ima, több rózsafüzér a helyzetért, online szentmise, napi egy óra elmélkedő séta és torna.

Megdöbbentett a kontraszt: kirobbanó tavasz, szikrázó égbolt, elképesztő színorgia, rigófütty, sárga pillangó, mókus, és a másik oldalon a valóság, amit gyakran úgy élek meg, mint a Gyűrűk urában: a félelmetes, kitapinthatatlan nyomasztó köd.

Nagyon igyekszem a Szentlélekre, Jézusra figyelni: mit súgnak, mit szeretnének. A hullámokban rám törő aggódás is arra kényszerít, hogy szorosan visszatérjek Hozzá. Áttörést hozott, hogy elvégeztem úgy a gyónásomat, ahogy azt a püspöki kar írta… Úgy éreztem, Jézus átölel. A penitenciát is magunknak kell kiválasztani: én azt csinálom, ha félek, azt mondom: Bízom benned!

Meghat és erősít a kapott gondoskodás: Andi a közösségből finom meleg ételt hoz, vásárol, csekket intéz, unokahúgom meglátogat, a szomszéd srác a patikát intézi.

Végtelen csodálkozással tölt el, hogy nem érzem magam magányosnak. Ha hívnak telefonon: befogadás, meghallgatás. Ha én hívok valakit: szeretetátadás.

Jobbára csak azokkal az irományokkal, e-mailekkel foglalkozom, amik építenek. Sokat küldök tovább azoknak, akikről úgy gondolom, sokkal inkább egyedül vannak, mint én.

Márc. 30. Második hét

A hét címe: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!” Különös módon itthon sincs „elég időm”. Türelmetlen vagyok, mert nem tudom elérni azokat, akiket szeretnék, mert nincs kedvem takarítani. Leterhel idegileg a fertőtlenítés, amikor a kért vásárlás megérkezik, vagy ha megjövök a sétálásból. Lázár sírjánál a halott szagától féltek, bennem meg a félelem van, amivel harcolok. Az egész hét a „Hiszek Uram, segíts a hitetlenségem” jegyében zajlott, egy nagyon intenzív beszélgetésben Jézussal.

A sok történés közül egy: A házunkban lakik Ernő, egyedül élő idős beteg. A kapcsolatunk csak a köszönésig terjed. Van valaki, aki gondoskodik róla, de most egy héten keresztül semmi mozgást nem észleltem. Először féltem attól is (fertőzési pánik), hogy az ajtajára tűzzek egy cédulát, de aztán belegondoltam, milyen érzés lenne nekem, hogy senki nem kérdezi meg, mi van velem. Így írtam neki egy rövid levelet, megkérdeztem, hogy van, megadtam a számom és írtam, hogy érte is imádkozom. Láttam, hogy bevette a levelet. Válasz nem jött, de mégis boldog voltam.

Ápr. 6. Harmadik hét

A harmadik hét: vízen járás. Tanulom, hogy annyira szeressem Jézust, hogy ne féljek a (lehetséges) haláltól! Intenzív párbeszédben vagyok Vele, nagy kegyelem, amikor „könnyebb” időszakokat élek. Továbbra is körülvesz a konkrét szeretetháló: Andi saját készítésű ételei felvidítanak, a közösség hozta vásárlásba becsempészett lekvár szintúgy, vicces volt a közvetlen alattam lakó szomszéd sráccal előadott „erkély jelenet”, mert látni akarta, hogy az eltörött felmosófa rúdjának milyen a menete (mert hozott helyette újat).

Egyre markánsabban jelenik meg a nyílt beszéd és levelezés a lelki dolgokról, akikkel erről eddig ennyire nyíltan nem beszélgettünk:

családtaggal, szomszédasszonnyal, régi jó kolleganőkkel. Így jutott el valakihez a „vészhelyzetben való otthoni gyónás lehetősége” is.

Ápr. 13. Negyedik hét

Krisztus feltámadt! A negyedik hét: találkozás.

Húsvétvasárnap a jezsuiták online szentmiséjén „voltam”, ahol az atya egy nagyon különleges szempontból közelítette meg a Feltámadást! A feltámadt Jézussal való találkozás legelőször a temetőben zajlott. Nekem is ez a Nagyhét azt „hozta meg”, hogy belegondoltam Jézus fizikai és lelki szenvedésébe. Saját szenvedésem, ami a bezártságból, a türelmetlenségből, az értetlenségből, zaklatottságból, félelemből adódott, mindig az Övét juttatta az eszembe: és arra gondoltam, mi ez az Övéhez képest!

Tényleg a fájdalomban, a „temetőben” tudtam új módon, megrendülten, mélyebben találkozni Jézussal.

Sokat mondogattam magamban ezen a héten: Szeretlek.

Találkozás: Nagypénteken a napi sétám alkalmából felmentem az Istenhegyi Szent László Templomba, és a rácson keresztül láthattam egy nagyon rövid időre a kitett Oltáriszentséget. Nem várt ajándék volt!

Találkozás: A legjobbkor érkező telefonhívás, amikor elmondhatom, mi fáj, a zoom-os szentmisék. A húsvétvasárnapi ebédhez betett meglepetés sütemény. Családi skype-találkozó vasárnap.

Találkozás: újra meg újra bejelentkező volt tanítványok, kolleganők, akiket én tudok meghallgatni. És akiknek – remélhetőleg – tudok valamit adni Isten szeretetéből.

És ami különösen meghatott ezen a héten: hogy a Fokolárból valaki még muskátlit is hozott nekem a piacról. Itt virít a teraszomon!

Folyt. köv.

Ha van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal, várjuk írásodat a címre.