Sammy Basso a vidámság és a hála tanúságtevője volt

^{Édesanyja, Laura Lucchin és édesapja, Amerigo Basso társaságában}

Sammy Basso, a 28 éves olasz biológus október 5-én, szombaton este visszatért az Atya Házába, miután egy lagzin hirtelen rosszul lett. Az Olaszországban és világszerte jól ismert Sammy a gyors öregedést okozó genetikai betegségben, progériában szenvedett. 1998-ban, a diagnózis kézhez vételekor, még nagyon keveset tudtak a betegségről. Kitartásának, az őt körülvevő szeretetnek, valamint a tudományos kutatások által az elmúlt negyedszázadban elért eredményeknek köszönhetően Sammy a világ leghosszabb ideig a Hutchinson-Gilford-szindrómával élő betege volt. A fiatal biológus így magyarázta saját állapotát: „Ez a betegség, amelyet már 2 éves koromban diagnosztizáltak nálam, a növekedés hirtelen lelassulásával, a haj és a bőr alatti zsír elvesztésével jár, a legfontosabb problémák azonban a csontproblémák (csontritkulás) és a szívvel és az erekkel kapcsolatos különböző problémák (stroke, artériaelzáródás, szívinfarktus). Amikor progériát diagnosztizáltak nálam, még nem volt róla kutatás, és nagyon keveset tudtak erről a szindrómáról, azon kívül, hogy nagyon ritka: világszerte mindössze 130 gyermeket érint, és az esetek száma 8 millió egészséges születésből egy”.  A progériás betegnél ugyanakkor az elme, az agy működése a valódi életkorára jellemző marad.

Rendkívüli, ahogy ez a fiatalember a mindennapjaiban rendszeresen jelentkező nehézségek ellenére és mellett nagy energiával küzdött a saját és betegtársai életéért. A Padovai Egyetemen 2018-ban természettudományi diplomát szerzett, diplomamunkája a progéria géntechnológiai kezelésének lehetőségét volt hivatott bemutatni. Három évvel később ugyanezen az egyetemen molekuláris biológiára szakosodott, ezúttal a progéria és a gyulladások közötti kapcsolatról szóló szakdolgozatával. Azt mondta: „Ahelyett, hogy a progériás betegség okozta korlátozásokra koncentrálnék, inkább arra gondolok, hogy mennyi minden másban tudok változtatni”.

Sammy olyan életörömről tett tanúbizonyságot, amely még az egészségesek körében is ritka. Mindig derűs, mosolygós volt. Hétköznapi és híres barátait (köztük volt a sztárénekes Jovanotti) szavaival és még inkább tetteivel igyekezett emlékeztetni arra, hogy az élet szép, és mindig érdemes élni. Családját pedig „nagyszerű csapatnak” nevezte. Életében könnyű felismerni egy minden emberre érvényes „receptet”, nevezetesen azt, hogy a szeretteinktől és barátainktól kapott szeretet az első és legfontosabb „gyógyszer”, amit adni lehet egy beteg embernek, mint ahogyan bárki másnak is. Illetve hogy az „emberekből álló háló” a legfőbb menedék, mely megvéd minket a kétségbeeséstől és attól a – nyugati társadalmainkban elterjedt – torz szemléletmódtól, melyben az ember értéke nem önmagában való, hanem bizonyos külső-belső tényezők szerint mérlegelhető.

Személyiségének másik fő jellemzője volt a hála. „Gyermekkorom óta – mondta a Gente Veneta magazinnak 2020 júniusában – ismerem a világ legnagyobb kutatóközpontjait, és többször voltam kórházban. Sok nagyszerű orvossal és kutatóval találkoztam. Az az igazság, hogy láthattam, hogy sok az igazán jó ember. Gyakran azt gondoljuk, hogy a világ rossz, és ez bizonyos szempontból igaz is, de én megtapasztaltam, hogy milyen sokan fogtak hozzá, hogy segítsenek rajtunk”.

Sammy sokféle módon – a televíziós műsorokban való részvételtől kezdve az írásaiig, sőt saját tanulmányaiig – arról tett tanúságot, hogy előmozdítható a gyógyítás a betegségre való figyelemfelkeltéssel, és ezáltal a pénzgyűjtéssel, ami a kutatásokhoz szükséges. Ebből a célból szülei néhány barátjukkal együtt 2005-ben megalapították az Associazione Italiana Progeria Sammy Basso nevű szervezetet. Az egyesülettel Sammy és családja hálózatot tudott építeni más, ugyanebben a betegségben szenvedő gyermekekkel és fiatalokkal. Komoly betegsége ellenére hatalmas energiákkal kapcsolatot ápolt más, Európában és az Egyesült Államokban levő egyesületekkel is, ami megkönnyítette a tapasztalat-, tudás- és adatcserét, ami maguknak a családoknak, valamint az orvosoknak és a kutatóknak is javára vált.

Halála után édesanyja az olasz Corriere-nek adott interjút, melyben elmondta, hogy bár 14 év volt Sammy várható élettartama, „a kísérletnek köszönhetően, amelyet 12 éves korában kezdtünk el, sikerült megérnie a 28 évet”. Azóta a szülei napról napra hálát adtak fiuk életéért. „Tisztában voltunk a betegséggel és azzal, hogy mivel jár. Most meglepetéssel nyugtázom, hogy ilyen sokat, 28 évet élt. Mi minden reggel azzal ébredtünk, hogy ’Milyen jó, hogy ma is itt van velünk’ ”.

Sammy vallásos családból származott, hívőként nevelkedett. „Aztán – meséli tovább édesanyja – 12 éves korában, amikor elkezdte a kísérleti kezelést, válságba került a hite. Ez azért volt, mert Sammy mindig is hitt abban, hogy azért született progériával, mert ez volt Isten terve vele, és ezt így fogadta el. Amint felmerült a kísérleti kezelés lehetősége, úgy érezte, hogy Isten akarata ellen cselekszik”. Másfél évig ateistának érezte magát. „Ez idő alatt sokat tanult, elmélyült a buddhizmusban, az iszlám vallásban, a judaizmusban és magában a kereszténységben is. Ezután kapcsolatba került különböző kutatókkal és tudósokkal, akik egy számára alapvető üzenetet közvetítettek: a tudomány Isten keze. Ettől kezdve kezdte teljes szívvel megélni a kereszténységet, mindig a nyakában hordta a fakeresztjét. Az egyszerű dolgok vallásában hitt, mint Szent Ferenc”. Édesanyja felidézte, hogy Sammy gyakran mondta neki: „Annyi mindenről tudnék beszélni minden előadásomban, de ha nem beszélnék a hitről, semmit sem mondanék ”.

_{Carlo Conti interjút készít az olasz televízióban Sammy Bassoval}

Sammy Basso a hitével, a mosolyával és az életörömével mindenkit megérintett, akivel találkozott. Számára a betegség csak másodlagos tényező volt az életében: „Csak a testet érinti” – szokta mondani. Az Aleteia olasz kiadásának 2016-ban, 21 éves korában adott interjújában Sammy ezt nyilatkozta: „Minden boldogságra adódó lehetőséget teljes lelkesedéssel kell fogadnunk”.

Kevéssel halála előtt búcsúlevelet hagyott a környezetében élőknek, amely úgy hangzik, mint egy végrendelet. Az Avvenire olasz katolikus napilap „az élet himnuszaként” jellemezte. Ebben Sammy az örömről, a szeretetről és az Istenbe vetett reményről beszél, és mindenkit arra szólít fel, hogy életének minden pillanatát a boldogság pillanatának tekintse, amely felkészít minket az örökkévalóságra. Élvezzétek az életet és szórakozzatok, de ne felejtsetek el imádkozni – ez az egyszerű, de mély üzenete, amellyel Sammy itt hagy minket. „Nem tudom, hogyan és miért fogom elhagyni ezt a világot, és sokan valószínűleg azt fogják mondani, hogy elvesztettem a betegséggel vívott harcomat. Ne hallgassatok rájuk!” – írta. „Soha nem harc volt, amit meg kellett vívni, csak az életet kellett úgy elfogadni, ahogy van, a maga nehézségeivel, de mindig csodálatos, nagyszerű volt, sem jutalom, sem kárhozat, egyszerűen csak egy ajándék, amit Isten adott nekem”. Majd így folytatta: „Mindenekelőtt azt szeretném, ha tudnátok, hogy az életemet kivételek nélkül boldogan éltem, egyszerű emberként, örömteli és nehéz pillanatokkal, a jóra törekedve, néha sikerrel, néha szánalmas kudarcokkal.”