„A csendben látom meg önmagam” – Elisabeth Lukas a lelki békéről

A szorongás egyike a legerősebb érzelmeknek. Gyakran azonban jól álcázott, így nehéz felsmerni. A szorongás számos megnyilvánulását és kezelési módját a világhírű osztrák pszichoterapeutának, Viktor Franklnak, a logoterápia atyjának köszönhetően ismerjük. Utolsó élő tanítványa, Elisabeth Lukas a szorongás gyökeréig hatolt

A szorongástól a lelki békéig című könyvében, így adva közérthető segítséget a félelmeink legyőzéséhez.

Terapeuta munkája során Ön sokat foglalkozott a szorongás témájával. Miben érzi éppen ennek az érzelemnek a fontosságát? Lehet-e esetleg más pszichés problémák katalizátora?

Elsősorban fontos elmondani, hogy a szorongás önmagában nem patológiai eset, és védő funkciója van. Ha például az ember egy utazás közben a nagy forgalom miatt szorong, vagy a tengerparti fürdőzés közben a cápatámadás miatt, akkor a szorongás nem engedi könnyelműen cselekedni. Az ilyen esetekben a szorongást pozitívumként is kezelhetjük. Védelmi mechanizmusként segít nekünk, hogy óvatosak legyünk és ne kerüljünk veszélybe. Az ilyenfajta szorongást az adott helyzetben megengedhetjük magunknak. Ezért meg kell különböztetnünk a szükséges és helyénvaló szorongást a szükségtelen és elfogadhatatlan szorongástól.

A szorongásérzés azonban inkább szubjektív, nem? Valaki például olyan helyzetekben is érezhet szorongást, amit más nem tekint veszélyesnek.

Igen, a szorongást szubjektívan élhetjük meg, de vannak objektív szempontjaink is, amelyek alapján meg tudjuk állapítani, hogy valóban veszélyben vagyunk-e. Bizonyos kockázat mindig van az életben. Amikor megyünk az utcán, megeshet, hogy a fejünkre esik egy tégla. De annak a valószínűsége, hogy ez megtörténik, olyan kicsi, hogy nem kell szorongva sétálnunk. Beteges szorongásról akkor beszélhetünk, ha még olyan helyzetekben is jelentkezik, amelyek objektív szempontból nem veszélyesek, és minimális a kockázat. Ahogy például az obszesszív-kompulzív zavarban szenvedőnek is állandó késztetése van a kézmosásra. Folytonos szorongásban él, hogy a kezére került baktériumoktól megbetegedhet. Addig rendben van, hogy kezet mosunk az esetleges fertőzések megelőzése végett, de ha valaki a sokadik kézmosás után is az egészségéért aggódik, patológiai esetről beszélhetünk. Ez a fajta szorongás nem tekinthető normálisnak az adott helyzetben, mivel a kockázat esélye minimális.

Milyen jelekre kell odafigyelnünk, hogy a szorongás ne korlátozhassa az életünket?

Amikor valamilyen indokolatlan aggodalomból kifolyólag elkerüljük a számunkra kedves tevékenységeket. Például ha valaki szereti az erdei sétákat, de a rovaroktól való félelmében mégsem megy be az erdőbe. Vagy amikor valaki buszozáskor szorong, és így máshogy kell megoldania közlekedést, ami jelentősen megbonyolítja az életét. A kritérium a szituációban jelentkező szorongás aránytalansága.

Az alapján, ahogy Ön leírja a szorongást, úgy tűnik, hogy azt gyakran elrejtik más érzelmek, mint például a düh vagy harag.

Így van. Alapvetően csak két indíték létezik, amely alapján az emberek cselekszenek: a szeretet és a szorongás. Ha a szeretet határozza meg az indítékaimat, akkor az úgy motivál, hogy valamiért tegyek, ne valami ellen. Valami kedvéért döntünk, mert abban értéket látunk. Az emberek képesek abszurditásokra csak azért, mert szoronganak. Hazugságokba keverednek, lopnak, különféle bűnöket követnek el és így tovább. A szorongás ellenindíték, azért cselekszünk, hogy valami rosszat megússzunk.

_{Az interjú apropóját adó könyvről ide kattantva olvashat bővebben és rendelheti meg.}

Egyesek a düh állapotában hajlamosak törni-zúzni a kezük ügyébe kerülő tárgyakat, és ezzel adják ki a negatív érzéseiket. A könyvében Ön kritizálja ezt a fajta megközelítést. Nem jobb-e mégis, ha valaki a tárgyakon tölti ki inkább a dühét, mint a hozzá közel állókon?

A düh hevében elkövetett rombolás egyáltalán nem gyümölcsöző. Ha például dühös vagyok a főnökömre, és otthon összetöröm a tányérokat, attól a problémám még nem oldódik meg. Abban a pillanatban igazából szükséges feldolgoznunk a főnök iránti feszültséget, és helyrehozni a vele való kapcsolatot. Ha török-zúzok magam körül, azzal az állati ösztöneim szerint cselekszem.

Milyen technikákat használ a munkájában, amikor a szorongással küzdő páciensekkel foglalkozik?

Az egyik leghatásosabb módszer az ún. paradox intenció, amikor az iránt keltünk paradox vagy túlzó vágyat, amitől félünk. Az obszesszív-kompulzív zavarban szenvedők így például azt kívánják, hogy a baktériumok szelídüljenek meg és érezzék otthon magukat a testükön. Vagy amikor valakinek nehézséget okoz a nyilvános beszéd, segíthet, ha felkészíti magát, hogyan tudná a leginkább elrontani a szereplést: megbotlik, ha a pódiumra lép, vagy minden egyes mondat után lefagy. Ez talán nevetségesen hangzik, de éppen a humor az, ami gyakran segít a szorongással küzdőknek legyőzni az érzelmi állapotukat és eltávolodni tőle. Természetesen ez a technika nem használható, amíg az illető „szorongórohamot” él át, ami megakadályozza a humort és az eltávolodást.

Mit tehetünk ilyen esetekben?

Ilyenkor a dac segíthet. Ha például félek bemenni az erdőbe, akkor amint elindulok, azt mondhatom magamban, hogy ma csak azért is másképp fogom csinálni. Mindig remegek, amikor az erdőbe érek, de ma elhatározom magam és ezt mondom: a félelem ma nem űz ki az erdőből. Így tudom legyőzni saját magam – egyfajta egészséges daccal. Néhány nehéz élethelyzetből is erősebben léphetünk ki, mint korábban. Egy negatív élményből is tanulhatok, hogy ne ismételjem meg a hibát. Ha például karambolozok, ne bénuljak meg a félelemtől, hanem szedjem össze a bátorságomat, hogy újra volán mögé tudjak ülni.

Igaz-e, hogy minél többször ismételünk meg valamit, annál jobban sikerül legyőznünk az azzal kapcsolatos szorongásainkat?

Igen. Ha valaki tegyük fel, balesetet szenvedett lovaglás közben, minél gyakrabban lovagol utána, annál inkább élvezheti újra a lovaglást.

_{Illusztráció (pixabay)}

Mikor érdemes a szorongás miatt szakember segítségét kérni?

Az emberek legtöbbször csak akkor jönnek, ha valami olyan alapvető problémájuk van, ami korlátozza az életükben. Gyakran a szeretteik javasolják nekik a terápiát, akik észrevettek valami változást a viselkedésükben. Előfordul az is, hogy valaki rájön, hogy a saját erejéből nem tud magán segíteni. Úgy tűnik, hogy nélkülözés idején jelentősen csökkennek a mentális zavarok, és jólét idején éppen ellenkezőleg – a számuk egyre nő. Jó példa erre a háború utáni időszak, amikor az emberek annyira el voltak foglalva az élet újjáépítésével, hogy felfedezték a mentális problémák leküzdésében segítő belső erőforrásaikat.

A mai rohanó világban sokan küzdenek a stresszel, mint számos betegség okozójával. Mi a kapcsolat a stressz és a szorongás között?

A stressz a szorongás kiváltója. Tény, hogy a stresszt és ennek következtében a szorongást sem tudjuk befolyásolni, de rajtunk múlik, hogyan reagálunk a szorongásra. Vagy hagyjuk, hogy irányítson minket, vagy szembenézünk vele. Hasonlóképpen, harag esetén is rajtunk múlik, hogyan reagálunk rá. Emberként képesek vagyunk elhatárolódni az érzelmeinktől, és ezzel csökkenthetjük az életünkre gyakorolt hatásukat.

A könyvében többször említi a bizalmat, a szorongás kezelésének fontos előfeltételét. A bizalom azonban elsősorban életünk első éveiben, sőt hónapjaiban alakul ki, amikor a gyermek az igényeire reagáló környezete alapján méri fel a világot. Lehet-e viszont pótolni azt, ami kimaradt a biztonságos közeg hiánya miatt?

Való igaz, minden gyerek egy bizonyos ősbizalommal jön a világra. Az első években a gyermek teljesen rá van utalva a szüleire, ami erősíti a világba, mint biztonságos helybe vetett bizalmát. Ha egy gyermek alapvető szükségleteit ismételten elhanyagolják, az aláássa a biztonságos emberi kapcsolatokba vetett bizalmát. Bár ez nem zárja ki, hogy valakiben kiépüljön ez a bizalom, ez egyáltalán nem egyszerű folyamat, mert ehhez le kell küzdenie a bizonytalanság érzését és végső soron önmagát. Minél inkább úgy viszonyul másokhoz, mintha bízna bennük, és közben megtapasztalja az elfogadásukat, annál inkább válik ez benne valódi bizalommá.

Emlékszem például olyan női páciensekre, akiket korábban bántalmazott a partnerük, és később nehezen tudtak kapcsolatot kialakítani más férfiakkal. Mindenkiben potenciális bántalmazót láttak. Csak akkor tudtak újra megbízni a férfiakban, amikor valakit magukhoz közel engedve megtapasztalhatták, hogy egyáltalán nem minden férfi agresszív. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy hiába a sok rossz kapcsolati élmény, ha jó kapcsolatokat is átéltünk, azokra építhetünk a jövőben. A múlton ugyan nem változtathatunk, de a jelenben mi dönthetjük el, hogyan kezeljük a múltunkat. Elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogyan éljük meg a jelenünket. Ez legyen a kiindulópontunk.

_{Fotó: nm.sk/Matej Kubáň}

Olyan emberekről is ír, akik mártírszerepbe helyezkednek, hogy szeretetet „vásároljanak” másoktól. Nem egy természetes késztetés-e ez annak, aki nem kapott szeretetet a szüleitől, és ki akarja tölteni magában az űrt?

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez egy manipulatív folyamat, és nem hozza meg a kívánt eredményt. Azokat az emberek, akik csak azért segítenek másoknak, hogy ezzel lekötelezzék őket, általában nem szeretik, mert kikényszerítik a szívességet. Függővé válnak másoktól, és egyre kevésbé képesek önálló működésre. Mindenki jobban érzi magát egy olyan ember mellett, aki egészséges önbizalommal rendelkezik, el tudja fogadni önmagát, tudja, hogyan szabhat határokat, és nem függ mások véleményétől vagy kegyeitől. Ezek többnyire olyan emberek, akik csodálatot keltenek a társadalomban és kedvelik őket.

Ezért nagyon fontos, hogy az emberek aktívan törekedjenek a csendre, ahol tere van az önismeretnek, a motivációk és indítékok felismerésének. A csendben látom meg önmagam, hogy miért cselekszem úgy, ahogy. A belső csend azonban külső csendet is feltételez, ami gyakran nem valósul meg a hétköznapokban. A rengeteg zavaró tényező miatt sikeresen menekülünk önmaguk elől.

_{Illusztráció (pixabay)}

A mai rohanó világban hogyan élhetünk tudatosabban a jelenben, hogy fejben ne mindig máshol járjunk?

Különféle módszerekkel léphet az ember kapcsolatba önmagával. Az ún. mindfulness technikák segítségével az emberek megtanulják, hogyan kell a jelen pillanatban élni, egyszerre nem több dolgot csinálni. Már napi tíz perc elcsöndesedés, amikor az ember találkozik önmagával, változást hozhat az életében. Az emberek gyakorta csak a kórházi ágyon kezdenek el ezen elmélkedni, amikor hirtelen kénytelenek egyedül lenni önmagukkal.

Nyaraláskor is hagyjunk magunknak erre időt, mert még akkor is hajlamosak vagyunk rohanni és úgy túlzsúfolni a programot, hogy nincs időnk pihenni. Meg kell próbálnunk a szabadidőnket igazi pihenéssé tenni. A természetben tartózkodásnak önmagában is gyógyító ereje van, remek vakációs alternatíva lehet. Egy ilyen csendben eltöltött hét után az ember szinte újjászületik.