Autó nélkül a nagyböjtben. Csatlakozz!

Mielőtt a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület Autómentes nagyböjt felhívását bemutatnám, hadd kezdjem egy személyes történettel.

Két éve tavasszal történt, hogy egy banális figyelmetlenség miatt teljesen összetört az autónk eleje. Szerencsére az ijedségen kívül senkinek nem történt baja, a kocsit viszont trélerrel kellett hazahúzni. A szerelő optimista becslései szerint is úgy tűnt, legalább egy hónapig nem lesz autónk.

Újra kellett hát szervezni az életünket, kezdve mindjárt a reggeli kelés időpontjával, hiszen a kocsival 10-12 percre lévő iskola tömegközlekedéssel már jó 40 percnyire van. A gyerekek szerencsére elég nagyok, nem kellett kísérni őket. A férjemnek változott legkevesebbet az élete, mivel ő egyébként is legtöbbször biciklivel közlekedik.

A vásárlás okozott még nehézséget, amit végül egyrészt kisebb adagokban oldottuk meg: jártunkban-keltünkben vettünk egy-két szükséges dolgot, másrészt közös programmá lépett elő: hátizsákokkal felszerelkezve, busszal mentünk el a négy megállónyira lévő szupermarketbe és szépen hazacipeltük a rakományt. Bizony ez a helyzet változtatott a vásárlási szokásainkon is: még véletlenül sem vettünk például szénsavas üdítőt, csak azt és annyit raktunk a kosarunkba, amire tényleg szükségünk volt.

A kisebbik fiamat mégis el kellett kísérnem a különórájára, mert nemhogy ő, még én sem ismertem oda a tömegközlekedési útvonalat. Komplett délutáni program: 40 perc az iskoláig, onnan együtt 40 perc a különórára, ott neki foglalkozás, nekem 60 perc várakozás, utána újabb 40 perc hazautazás, immár másik útvonalon, esetleg útközben egy kisebb bevásárlás.

Sok időt veszítettünk? Kétségtelenül igen. Sok időt nyertünk? Bármilyen furcsa, de erre is igen a válasz, mert a közös utazással töltött időben együtt voltunk, beszélgettünk, egymásra figyeltünk. Persze nehogy azt higgye bárki is, hogy mindezt angyali türelemmel viseltük. (Főleg én nem!) Máig emlegetjük, hogy mennyire mérges lettem, mikor otthagyott minket a megállóban a távolsági busz, mert nem intettünk, és így várhattunk 30 percet a következőre. Korábban mindig csodáltam azokat a családokat, akik busszal-vonattal sok csomaggal, kisebb-nagyobb gyerekekkel utaztak olyan helyekre, ami nekem sokszor kocsival is macerásnak tűnt.

De ez alatt a végül bő két hónap autó nélküli időszak alatt megtapasztaltuk, hogy a szükséghelyzet fejleszti a kreativitást, a problémamegoldó képességet és még a humorérzéket is. A második hónap végén, a nagyobb fiunk általános iskolai ballagásán már kifejezetten élveztük, hogy az ünneplő ruhánkban, virágcsokorral a kezünkben csak leszállunk a buszról és nem kell körözve parkolóhelyet keresni.

Aztán persze örömmel vettük birtokba a megjavított kocsit, de a két hónap élménye velünk maradt és biztosan alakított is az autóhoz való hozzáállásunkon.

E kis személyes történet megosztása után talán nem is kell magyaráznom, hogy miért fogott meg rögtön, amikor megláttam a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület Autómentes nagyböjt kezdeményezését.

De mire is hív az autómentes nagyböjt kezdeményezés?

„Nem e bolygó lakóinak való, hogy egyre inkább betonnal, aszfalttal, üveggel és fémmel körülvéve éljenek, megfosztva a természettel való fizikai kapcsolattól.”

^{(Laudato si’ enciklika, 44)}

„Idén közlekedési böjtöt hirdetünk, hogy felhívjuk a figyelmet Ferenc pápa fenti idézetére, és megtapasztaljuk az abban rejlő igazságot. Ebben a szent negyven napban – ha egészségi állapotunk, életkorunk, körülmények megengedik, és csak kényelmünket kell feláldozni – »pihentessük« kicsit az autót, és rövidebb, 1–2 km-es távolságon belül sétálva, kerékpárral, hosszabb út esetén közösségi közlekedéssel érjük el úticélunkat. […] Ilyenkor nemcsak a lemondás a lényeg, különösen nem, ha ezt »fogcsikorgatva« csináljuk. Micsoda jó dolog közösen, családunkkal együtt sétálni a misére, útközben másokkal is találkozva, és így kapcsolódva egymáshoz már a liturgia előtt. A lényeg, hogy testi, kényelmi vágyainkat lecsavarva, energiáinkat lelki energiává változtassuk, és ezzel együtt Istenhez, közeli vagy távolabbi embertársainkhoz fordulunk – nemcsak az autók ablakaiból” – áll a kezdő felhívásban, melyet aztán a nagyböjt vasárnapjain újabb írások követnek, ahol egy-egy kulcsszó köré rendezve bővebben is kifejtik, hogy miért is fontos figyelnünk az autóhasználati szokásainkra. Az alábbiakban az első három vasárnap írásaiból közlünk részleteket kedvcsinálóként a továbbiak elolvasásához, de még inkább az autó használatának csökkentéséhez. A későbbi vasárnapokon megjelenő írásokat kísérjék figyelemmel a teremtesvedelem.hu honlapon vagy a Teremtésvédelem Facebook-oldalon.

Egészség

[…] Teremtésünknél fogva mozgásra, aktív életre hívattunk. Nem szabad a mozgást, a fizikai erőfeszítést kiiktatnunk az életünkből, hiszen ezzel – az általunk kialakított technológia és a túl kényelmes környezet révén – saját magunk fordulunk önmagunk ellen. Elpuhulunk, elgyengülünk. De nemcsak az izmok edzéséről van szó. Immunrendszerünk, sőt elménk is elsatnyul kényelmes, állandó körülmények között. […]

Szerencsére mára már egyértelműek a mozgáshiányból eredő egészségügyi kockázatok, így a passzívabb életmódból eredő mozgáshiányt sokan pótolják rendszeres sporttal.

De gondoljunk csak bele! – mennyivel egyszerűbb, alázatosabb és a teremtett világgal összhangban állóbb lenne mozgásigényünk egy részét szimplán abból kielégíteni, hogy eljutunk egyik helyről a másikba?

Mi lenne, ha nem autóval ingáznánk a munkába, majd abszurd módon szintén autóval az edzőterembe? Ha nem autóval vinnénk a gyereket iskolába, aztán autóval szállítanánk a napi edzésre? Hanem egyszerűen letennénk a gépkocsit, és – ha egészségi állapotunk, körülményeink megengedik – gyalog, rollerrel, kerékpárral jutnánk el az úticélunkhoz. Igen, hidegben is, esőben is, gyerekekkel is – szükség szerint meleg öltözetben, gumicsizmában, esernyővel. Immunrendszerünk karbantartásának is legjobb módja, ha időjárási szélsőségeknek tesszük ki, hidegnek-melegnek-száraznak-vizesnek egyaránt.[…]

Autóink előállításához – és ez alól az elektromos autók sem kivételek – gyárakat, logisztikai központokat, használatukhoz pedig temérdek utat kell építeni. Ez élőhelyek elpusztításával, az élőhelyek feldarabolódásával, és a környezet – többnyire nagyfokú – szennyezésével jár. Minél olcsóbban szeretnénk hozzájutni a gépjárműveinkhez, a gyártók annál inkább olyan országokba telepítik a termelést, ahol költségeiket – a környezetvédelmi jogszabályok és a munkajogi védelem hiánya vagy gyengesége miatt – alacsonyan tudják tartani. Merjük mindezt felismerni, merjük összekötni motorizált életformánkkal, és merjünk e felismeréstől indíttatva cselekedni, változtatni is. […]”

Mértékletesség

„[…] Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára. Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. […]

Életmódunk morális mozgatójának és cselekedeteink következményeinek belátása arra hív minket, hogy mértékletességet tanúsítsunk fogyasztásunkkal kapcsolatos döntéseinkben. A mértékletesség sarkalatos erény, és mint ilyen, keresztény alapmagatartás, különösen böjti időben. […]

Mindennapi közlekedésünk során számos lehetőségünk nyílik a mértékletesség gyakorlására, melyet saját lehetőségeink, konkrét körülményeink között élhetünk meg. Nem kell teljesen feladnunk a gépkocsihasználatot, de törekedjünk a csökkentésére, a józan mértékre. […]

Szabadság

Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember, mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. […] Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében. […]

Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az „álszabadságba” menekülnénk, ott élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni. Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk. Ezek között talán az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.

Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.

Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink – gyártásukon, működésükön, infrastruktúra-igényükön keresztül – számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.

Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra. Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.

[…] figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink – elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.

***

A kezdeményezés előkészítőitől megtudtuk, hogy a következő vasárnapok írásaiban az alábbi kulcsszavakkal kötik majd össze az autóhasználat kérdését:

A pihenés (a vasárnap a megpihenés napja, ne rohanjunk annyira, hogy nem fér bele negyedóra séta a templomba); a nevelés (mire nevelünk, amikor az iskolakapuig autóval visszük a gyerekeket?); a kapcsolódás (az autó egyéni közlekedési mód és így elválaszt) és a közösség (a városok eredetileg és lényegük szerint az élet közösségi terei volnának, ennek megvalósulásához a motorizált közlekedés csökkenése is szükséges).

Kísérjék figyelemmel a következő vasárnapok írásait itt vagy itt, és persze (ha tehetik) hagyják otthon az autót!