Egy rovarirtó szer káros hatásaitól új globális fejlődési modellekig

Visszatekintés arra a mindössze negyed évszázadra, melyben a fenntartható fejlődés gondolata és módszerei kibontakoztak.

egy-rovarirto-szer-karos-hatasaitol-uj-globalis-fejlodesi-modellekig

Közel 150 évvel ezelőtt kezdődött el az általunk ismert kőolajkorszak, ami soha nem látott háborúkat, gazdasági és társadalmi egyenlőtlenséget, valamint a környezet rombolását zúdította az emberiségre. Az idősebb generációk még emlékeznek arra, hogy a hidegháború évei alatt a két vezető nagyhatalom között hatalmas fegyverkezési verseny zajlott saját erejük fitogtatása céljából. Az viszont kevesekben tudatosult, hogy ezzel párhuzamosan a 60-as-80-as években egy csendes forradalom is lezajlott: mindössze negyedévszázad alatt bontakozott ki a fenntartható fejlődés gondolata és módszerei.

 

Napjaink egyik legtöbbet hivatkozott mozaikszava: az SDG-k, alig 5 éves múltra tekint vissza.  2015-ben a világ vezetői a történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat amellett, hogy véget vetnek a szegénységnek, megküzdenek a klímaváltozással és harcolnak az igazságtalanság ellen. A 2030-ig tartó időszakra kialakított fenntartható fejlődési keretrendszer egy jobb jövőt kínál bolygónk egészének és emberek milliárdjainak világszerte. A 193 ország által egyhangúlag elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél (SDG) a fejlődés új egyetemes mércéjét állította fel annak biztosításával, hogy senkit sem hagynak magára. Az SDG mögött álló célkitűzések és indikátorok egy viszonyítási alapot jelentenek az előrehaladás sikerességének méréséhez.

A fenntartható fejlődési keretrendszer egyetemes és oszthatatlan, valamint mind a fejlődő, mind a fejlett országokat cselekvésre szólítja fel,

ahogyan az embereket is, hogy véget vessenek a szegénységnek, kezeljék az egyenlőtlenségeket és megbirkózzanak a klímaváltozással 2030-ig.

 

Ma már természetesek vesszük, hogy nap mint nap elemzéseket, tanácsokat, felhívásokat olvashatunk tudósok, újságírók és aktivisták tollából az ökoszisztéma veszélyeztetettsége kapcsán, és hogy államok feletti szakpolitikák, egyezmények korlátozzák a környezeti terheléseket s alakítják át fogyasztási szokásainkat is. De bármily hihetetlen, alig hatvan éve annak, hogy megjelent egy könyv, ami beindította a környezetvédelmi mozgalmat. Az amerikai tengerbiológus, Rachel Louis Carson Néma tavasz című könyve 1962-ben jelent meg, és a DDT környezetet különösen károsító hatásait taglalta. A DDT (diklór-difenil-triklóretán kémiai vegyület) rovarölő tulajdonságát 1934-ben fedezték fel, és 2-3 évtized alatt hatalmas népszerűségre tett szert.

 

 

R. L. Carson hitt abban, hogy a növények, állatok és emberek között szorosabb a rokonság, mint amekkorák a látszólagos különbözőségeik. Vallotta, hogy az ember egészségi állapota végső soron tükrözi a környezet egészségét vagy megbetegedéseit.

A környezeti mozgalom úttörőjeként emlegetett hölgy által leírt látomás abban az időben teljesen szokatlan volt és drámai módon rázta fel a vezető értelmiségi körök lelkiismeretét. Tevékenységének azonban nem örült mindenki, a DDT gyártók hatalmas összegeket költöttek arra, hogy hiteltelenné és nevetségessé tegyék.

 

A következő figyelemreméltó esemény az volt, amikor 1968-ban Aurelio Peccei és Alexander King megalapította a Római Klubot, ami az emberiség jövőjének kulcskérdéseire kereste a választ. Az emberiség azóta hatalmasat lépett előre a globális gondolkodásban, azonban akkoriban ez teljesen újszerű elképzelésként hatott. Jelmondatuk: „Célunk a közös gondviselés és felelősség az emberiség jövőjéért!” 1972-ben jelent meg első publikációjuk, A növekedés határai címmel. Habár a könyv a mai napig a tudományos közösség kereszttüzében áll, vitathatatlan érdeme, hogy rámutatott a népességnövekedés és az ipari fejlődés gyorsulása, valamint a természeti erőforrások véges volta közötti veszélyes ellenmondásra. A könyv korszakalkotó volt, és fő üzeneteként elsőként fogalmazta meg, hogy

a Földön, mint véges rendszerben nem lehet végtelen növekedést fenntartani,

és ha a népesség számának, az ipari és mezőgazdasági termelésnek, a természeti erőforrások készleteinek, valamint a környezetszennyezés mértékének alakulásában nem következik be változás, az egész rendszer a XXI. század közepén összeomlik, mert az igények meghaladják a Föld teherbíró képességét.

 

Ezek voltak tehát ez első fecskék, akiket követően egyre több tudós és nemzetközi szervezet kezdett el foglalkozni a témával: számos dokumentum látott napvilágot annak érdekében, hogy az emberiség figyelmét ráirányítsák egy lehetséges környezeti összeomlás következményeire. Különböző globális szervezetek akcióterveket dolgoztak ki az ökológiai katasztrófa elkerülésére, hogy ezáltal is segítsék a regionális politikák döntéshozóit a gyakorlati megvalósítások terén.

 

 

 

Ugyancsak 1972-ben rendezték meg az ENSZ I. Környezetvédelmi Világkonferenciáját, ami újdonságként behozta az ökofejlődés gondolatát, mely úgy törekszik az emberi szükségletek jobb kielégítésére, hogy egyidejűleg a környezeti elemek épségét is megőrzi, állapotát javítja. Ez jelentős különbség volt a korábbi, zéró növekedés elmélethez képest, mely a környezeti károk felszámolásához egyetlen lehetséges utat látott: a gazdasági fejlődés teljes leállítását. A konferencián meghatározták a fenntartható fejlődés alappilléreit is, azaz:

 

– Az embernek joga van a megfelelő minőségű környezethez,

 

– a Föld természeti erőforrásait meg kell őrizni a jelen és a jövő nemzedékek számára,

 

– és minden országnak joga, hogy kiaknázza saját erőforrásait, de eközben nem okozhat kárt más országok környezetében.

 

A konferencián számos dokumentum került elfogadásra. A nyilatkozatokban az emberközpontúság elve érvényesült, és megjelent a jövő generációk iránti felelősség igénye. Továbbá sürgették a nemzetközi együttműködések kialakítását is.

Az 1972-es eseményeknek köszönhetően egy évtized alatt új irányzatok alakultak ki: például a gazdaságpolitika és a környezetpolitika integrálásának szükségessége, miközben egyre nyilvánvalóbbá váltak a globális környezeti problémák, a fejlett és a fejlődő világ közötti szakadék mélyülése, a világ népességének nagyon gyors növekedése.

 

A következő minőségi ugrás az ENSZ 1987-es: „Közös jövőnk” c. jelentésének megjelenése, ami a fenntartható fejlődést olyan fejlődésként definiálja, amely

kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedék esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.

A jelentés 7 pillérre építette a fenntartható fejlődés koncepcióját:

 

– politikai rendszer: a hatékony állampolgári részvétel a döntéshozatalban

 

– gazdasági rendszer: a termékek fenntartható előállítása

 

– szociális rendszer: társadalmi feszültségek feloldása

 

– termelési rendszer: tiszteletben kell tartania az ökológiai alapokat a fejlődés érdekében

 

– technológiai rendszer: folyamatosan keresni kell az új megoldásokat

 

– nemzetközi rendszer: előnyben kell részesíteni a kereskedelmi és a pénzügyi eljárások fenntartható módszereit

 

– adminisztratív rendszer: rugalmas és képes reagálni az ökológiai szempontokra

 

Hat évtized távlatából kijelenthető, hogy Rachel Carson úttörő munkája hatékonynak bizonyult, és az őt követők felrázták az emberiséget, felhívták a figyelmet a globális szintű összefogás szükségességére. Nem utolsósorban Ferenc pápa, aki megértve az idők szavát 2015-ben kiadta a Laudato si’ (Áldott légy!) című enciklikáját, ráirányítva a figyelmet felelősségünkre a teremtett világért. A dokumentum jelentősége abban áll, hogy az egyház identitásában elengedhetetlen missziós megtérés után (ld. Evangelii gaudium) ezzel elérkezett az egyház szolgálatában és küldetésében elengedhetetlen ökológiai megtérés ideje.

 

* * *

 

Jelen cikk egy sorozat első része, a következő, 2. részben az alternatív gazdasági modelleket veszi górcső alá közgazdász szerzőnk, akinek fő érdeklődési területei: zöldgazdaság, körforgásos gazdaság, biomassza alapú gazdaság, műanyagok, biopolimerek.

Fotó: pixabay, flickr

Legújabb könyveink: