Megszelídített érzelmeink, a jó tanítók

A minap egy kolléganőm úgy ment el mellettem a folyosón, hogy nem vett rólam tudomást. Az érzelmek – szomorúság, zavarodottságot és düh – gyors fellángolását érzékeltem magamban. Ezek gondolatsorokká váltak: „Valami rosszat tettem? Lefogadom, hogy az egy héttel ezelőtti eset miatt haragszik rám. Nem kellene levegőnek néznie, ez nagyon bántó.”

Ahogy ültem az irodámban ilyen érzéseknek és gondolatoknak kiszolgáltatva, rájöttem, hogy érzelmi önszabályozásra van szükségem. Töprengő agyamat az érzelmek megnevezésével és a kolléganőm viselkedésére adott alternatív válaszok keresésével kötöttem le. Majd elhatároztam, hogy az értékrendemnek megfelelően fogok cselekedni, nem pedig az ezzel ellenkező érzelmeim alapján. Összeszedtem magam, és átmentem hozzá ezekkel a szavakkal: „Mi újság? Jó volt a hétvégéd?” A kolléganőm erre rám nézett, és elmesélte, hogy az édesapja a hétvégén bekerült a sürgősségire, és nagyon aggódik érte.

Érzelmeink és érzéseink kapcsolataink fontos alkotóelemei, nélkülük interakcióink információcserére és tényközlésre korlátozódnának. Azonban ahhoz, hogy az érzéseinket értelmesen összeegyeztethessük az életünket vezérlő értékekkel, célszerű mélyebben is rájuk tekintenünk.

Az érzelem, az érzés és a hangulat nem ugyanaz, ám gyakran összekeverjük őket. Az érzelmeket valami kiváltja, az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) és a hormonok aktiválják az agyban. Az érzelmek kimutathatók (és mérhetők) a testünk fizikai változásaiból: szívritmus, légzés, bőrreakció stb. Az érzelmek valamit mozgásba hoznak: ezért hívják e-móciónak (latin motio ’mozgás’, a ford.).

Az alapérzelmeket hasonlóképpen fejezzük ki világszerte, ezek függetlenek a kulturális különbözőségektől. A hat alapérzelem az öröm, bánat, düh, meglepettség, félelem és undor.

Az érzéseket úgy határozhatnánk meg, mint az érzelmek kognitív interpretációit, és ezek kultúrafüggők. Az érzések interpretációját a személyes tapasztalataink, hitünk, emlékezetünk és gondolataink is formálják. A hangulat pedig olyan érzelmi állapot, amely hosszú időn keresztül fennállhat.

Az elmúlt években az egyik legfontosabb, amit megtudtam, hogy az érzelmek az idegrendszerünk eseményei, amelyek a gondolkodó agyunk bevonása nélkül jelentkeznek. Az érzelmek és érzések erkölcsileg semlegesek egészen addig, amíg nem döntünk úgy, hogy foglalkozunk velük vagy általuk cselekszünk. Ha észrevesszük őket és törődünk velük, fontos dolgokat árulnak el az életünkről. Fordítva viszont a figyelmen kívül hagyott érzelem vagy érzés eluralkodhat rajtunk és manipulálhat minket.

„Az érzelmek maguk vagy magukban még nem hordoznak morális értéket, se nem jók, se nem rosszak” – mondja Richard Rohr ferences szerzetes. „Ezek csak afféle jelzőszirénák, hogy valamire oda kéne figyelnünk. Ha megtanulunk figyelni rájuk ahelyett, hogy mindig engedelmeskednénk nekik, kiváló tanítóvá válhatnak számunkra.”

_{Nevesítsd meg, hogy megszelídítsd!}

Bár rossz érzelmek nincsenek, mégis vannak egészségtelen (maladaptív) módok a kifejezésükre. Amikor az érzelmek bivalyerősek, szó szerint eltérítik a gondolkodó agyat, azt érezzük, hogy teljesen kizökkentünk a kerékvágásból, és képesek vagyunk akár úgy reagálni, hogy azt később megbánjuk.

Ha ez meg is történik, nem vagyunk kiszolgáltatva az agyunk automatikus huzalozásának. Tehetünk ellene valamit: ha tartunk egy pillanatnyi szünetet, és megnevezzük, mit érzünk, ez az elülső agykérget (a gondolkodó agyat) aktiválja, és csökkenti az aktivitást a limbikus rendszerben (az érző agyban).

Dr. Dan Siegel, a Los Angelesi Egyetem pszichiátere alkotta meg e kifejezést: Nevesítsd meg, hogy megszelídítsd! (Name it to tame it!) Ez azt jelenti, hogy az érzelmeink néven nevezése csökkenti az intenzitásukat, és ezáltal megfékezi a mi nagy érzelmi reakcióinkat. Ez egy tanulható képesség. Tény, hogy nem mindig könnyű – vagy legalábbis nem mindenkinek – tudatosítani és megnevezni az érzéseit. Hat csoportba sorolhatjuk őket: szomorú, féktelen, rémült, vidám, erőteljes és békés. A kutatások azt mutatják, hogy minél pontosabban nevezzük nevén az érzelmeinket, annál inkább tisztában leszünk önmagunkkal, és ennek köszönhetően ügyesebben tudjuk ápolni a kapcsolatainkat.

Az öntudatosság elmélete azon alapul, hogy mi nem csupán az érzéseink és gondolataink vagyunk, hanem valaki és valami több. Képesek vagyunk hátralépni egyet és megfigyelni őket. Ez a képesség – amelyet metakogníciónak is hívunk (a gondolkodásról való gondolkodás) – teszi lehetővé, hogy más személyek szemszögébe helyezkedjünk, önfegyelmet gyakoroljunk és kreatívan dolgozzunk. Jobb döntéshozók leszünk tőle és jobban tudunk kommunikálni.

Az öntudatosság azok számára is hasznos képesség, akik az életüket a transzcendens értékekhez szeretnék igazítani. Loyolai Szent Ignác lelkisége nagy hangsúlyt fektet az érzéseink ítéletmentes felismerésének és megnevezésének elsajátítására. G. W. Hughes jezsuita szerzetes ezt írja Isten minden dolgokban (God in All Things) című könyvében:

„Az első lépés a belátáshoz a kedélyállapotunk és érzéseink elismerése; a második lépés az, hogy föltesszük magunknak a kérdést, honnan is származnak ezek az érzelmi állapotok és érzések. A harmadik lépés, hogy észrevesszük, milyen irányba tartanak.”

Miután visszatekintettem a kolléganőmmel történt folyosói élményre, hálás voltam a belátásra képes agyamnak, hogy közbelépett, mikor épp bezárkóztam volna a vélt sérelmembe, és lehetővé tett számomra egy értékes és megerősítő kapcsolat építését.