Hogyan éljük át a húsvét üzenetét kisgyerekekkel?

Közeledik a kereszténység legnagyobb ünnepe, és kisgyerekes szülőként fejtörést okozhat, hogyan ünnepeljünk úgy, hogy a gyermekeink életkorához és befogadóképességéhez is alkalmazkodjunk, de mi is átélhessük húsvét örömét.

hogyan-eljuk-at-a-husvet-uzenetet-kisgyerekekkel

Vannak egyházközségek, ahol könnyen megoldható, hogy családként kapcsolódhassunk az ünnepléshez, de gyerekekkel legtöbbször nagy kihívássá, vagy egyenesen lehetetlenné válhat a szertartásokon való részvétel. Pedig a három szent nap liturgiája valójában egy három napig tartó egyetlen szertartás, amelynek minden eleme szervesen illeszkedik az ünnep üzenetéhez. Ennek egy vagy több kieső eleme jogosan okoz hiányérzetet annak, aki a családalapítás előtt mélységében élte ezeket a napokat.

 

 

 

 

Hogyan segítsük az egyes korosztályok kapcsolódását Húsvét mondanivalójához?

 

Az egészen picik számára sokszor még elég egy-egy jelkép, hiszen számukra még a kiszámíthatóság a lényeg. Velük érdemes Virágvasárnapra fókuszálni, a bibliai történeteket mesélni, akár közösen szent sírt készíteni. A mieink egyébként kiválóan aludtak is a szertartások alatt, így ekkor még nem okozott gondot a misztérium.

 

Óvodás kortól azonban érdemes az ünnep lényegi elemeit kiemelni, behozni a konkrét eseményeket, amelyeket a kisiskolás életkorban további beszélgetéssel lehet mélyíteni. Ebben az időszakban sajnos előfordulhat, hogy cserfesebb vagy mozgékonyabb csemeténk zavarja a többi hívőt, ennek ellenére én bátorítok mindenkit arra, hogy családként vegyünk részt a liturgián – vagy legalább egy részén. Általában a többi hívő elnézőbb és megértőbb, mint gondoljuk: szülőként minket is főleg a saját gyerekünk viselkedése zavar, a más gyerekével tapasztalatom szerint elnézőbbek vagyunk.

A nagyobb iskolásokkal, kamaszokkal már lehet filmeket nézni és beszélgetni róla, esetükben pedig nem kérdés, hogy kivehetjük a részünket a közösség készülődéséből is. Lehet menni templomot takarítani, szent sírt építeni, bekapcsolódni a virrasztásba és a keresztútba is.

Most néhány tippet adunk az egyes szent napokra lebontva, ezekből ki-ki helyzete és igénye szerint válogathat, hogy a család akkor is együtt élhesse át az ünnepeket, ha nem tudnak minden szertartásra együtt eljutni.

 

Nagycsütörtök, az utolsó vacsora kellékei.

 

Kreatív húsvét gyerekekkel

 

Az ünnep lényegét  a kicsik még a tevékenységeken keresztül képesek átélni mélységében, amelyhez az alábbi ötleteket szedtem össze. Fontos szempont, hogy ezekre a napokra nem érdemes már nagytakarítást, beszerzést hagyni, hiszen mi magunk is akkor tudunk a gyerekekre és az ünnepre hangolódni, ha nem kell közben az ablaktisztítással és a kamrapakolással vesződnünk. A kiegyensúlyozott húsvéti időmenedzsmenthez egyszerű menün, elég alváson és szükséges mennyiségű mozgáson keresztül vezet az út.

 

Virágvasárnap

 

A vasárnapi misén elhangzó passió, a barkaszentelés és a körmenet önmagában is elég élményt jelent ahhoz, hogy elkezdjünk  Jézus történetéről beszélgetni. Ezek az események nem annyira megterhelőek egy kisgyerek számára, mint gondolnánk, kár kihagyni. Ezen a napon érdemes elkezdeni készíteni a szent sírt is.

 

Nagyobb gyerekeket biztathatunk, hogy lego- vagy playmobil figurákkal játsszák el a történetet, akár készítsenek filmet belőle. Lehet, hogy ebbe még a nagyobb tesó is szívesen beszáll.

 

Nagycsütörtök. Lábmosás, Jézus nyomdokain.

 

Nagycsütörtök

 

A két, járvány sújtotta húsvétunk hozta magával és hagyta meg a családi oltárkészítésünk hagyományát. A családi imasarok ilyenkor átalakul, csupán egy-egy Krisztus-jelkép és 12 mécses marad. A három nap során a csütörtöki Krisztus-ikon helyét előbb a kereszt és töviság, majd a húsvéti gyertya veszi át.

 

Nagycsütörtök nálunk a pászkasütés ideje, minden családtag maga gyúrja meg és süti ki a kovásztalan kenyerét. Az utolsó vacsora emlékére a mi vacsoránk is ünnepélyes, bár egyszerű ételeket eszünk a szépen megterített asztalnál. A vacsorát követően vagy a délután folyamán közösen imádkozhatunk az oltárunkat körbeülve, amely során felolvassuk az ide vonatkozó szentírási szakaszt, énekelünk és a családfő megmossa a családtagok lábát, így emlékezve Jézus szolgáló szeretetének gesztusára. Az esti imát követően kisiskolásoknak már szervezhetünk rövid virrasztást is, csendes háttérzenével elkülönítve az estét a szokásos rutintól.

 

Nagypéntek, Jézus a kereszten.

 

Nagypéntek

 

Krisztus kereszthaláláról való megemlékezés lehet nagy falat egy gyereknek, ha azonban a saját szintjén beszélünk vele erről az áldozatról, képes lehet a befogadásra is. Kisebbekkel jó játék a feltámadás-doboz, amelyet akár a keresztút állomásaihoz is igazíthatunk. Az iskolásokkal  már lehet komolyabb liturgikus eseményeket is átélni, például gyermek keresztutat járni. Ha a gyerekeink még maguktól nem írnak imát a stációkhoz, rajzoltathatunk vagy színeztethetünk velük állomásokat , és mi magunk is írhatunk számukra rövid és egyszerű elmélkedést. Jó gyakorlat lehet a bűneink felírása és elégetése egy fém tálban. Az esti szertartás helyett vagy után az otthoni oltárunkat is átalakíthatjuk, majd imádkozhatunk a kereszt körül.

 

Nagyszombat, Jézus a sírban.

 

Nagyszombat

 

Nagyszombat a jézusnélküliség állapota. Ilyenkor lehet elővenni a különböző korú gyerekeknek szóló filmes szenvedéstörténet-feldolgozásokat, valamint elkészíteni a húsvéti kalácsot, illetve a családi húsvéti gyertyát piros fonallal vagy gyertyadíszítő tollal, amely aztán egész évben világíthat az esti imákon és a családi ünnepeken. Nagyszombat este elérkezik a feltámadás-süti készítésének ideje is.

 

A nagyszombati szertartásnak legalább az elejére minden kisgyereket érdemes elvinni – persze van, ahol csak este 10-kor kezdődik, de a legtöbb templomban azért korábban –, hiszen az egy igazán szemléletes megjelenítése a Krisztus feltámadásából fakadó mindent elborító és átható örömnek. A tűzszentelés, a fény liturgiája kivételes élmények lehetnek. A gyerekek egyébként általában a hosszú, számukra követhetetlen prédikációkat unják, a nagyheti szertartások azonban úgy hosszúak, hogy tele vannak eseménnyel, ezért a gyerekek számára (is) kevésbé tűnnek hosszúnak, mint olykor egy-egy „sima” vasárnapi mise.

 

Üres a sír, feltámadt Krisztus!

 

Húsvétvasárnap

 

A gyerekek számára Húsvétvasárnapot nem szükséges szemléletesebbé vagy élményszerűbbé tenni, hiszen a sok-sok élmény, inger, családi találkozó bőven ad elég benyomást arról az örömről, amely bennünk is megszületett.

Nálunk nagy lelkesedés övezi ugyanakkor a szentelt pászka elkészítését, amelyet a férjem családjának hagyományai szerint elkészített ételekből állítunk össze, ki-ki a saját kicsi kosarában. A reggeli misék után sok helyen szerveznek a plébániák tojáskeresős játékot, báránysimogatást vagy más közösségi együttlétet.

Kívánom, hogy a húsvét lényegét minél mélyebben megérthessük mindannyian, és ezt gyermekeinknek is, évről évre egyre kifinomultabban adhassuk át!

 

Zenék a nagyhétre:

 

Pergolesi: Stabat Mater

Johann Sebastian Bach: János-passió

Johann Sebastian Bach: Máté-passió

Antonio Vivaldi: Stabat Mater

Thomas Tallis: Jeremiás próféta siralmai

Joseph Haydn: Krisztus utolsó hét szava a keresztfán

 

Filmek húsvétra:

 

Húsvéti történet gyerekeknek (Virágvasárnaptól Krisztus feltámadásáig)

Biblia gyerekeknek: A búcsúvacsora

Zeffirelli: Názáreti Jézus

Jézus élete gyerekszemmel

Péter, a kőszikla

Ben Hur

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: (nyitókép) Húsvét vigíliája a Westminster apátságban – www.flickr.com/ Mazur/catholicnews.org.uk; (belül) Czap Villő saját családi fotói

Legújabb könyveink: