Kisgyermekes családok a koronavírus-járvány idején

Tavaly is és idén is rendkívüli helyzeteket élünk meg. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy lesz idő, amikor az életünk védelmében a négy fal közé szorulunk, hogy az online térbe kerül át a tanítás, sokaknak a munka is, sőt, még a templomok is bezárnak, és otthonról, a képernyőkön követhetjük csak a szertartásokat. Mindannyiunk élete megváltozott a koronavírus-járvány következtében. Ezúttal kisgyermekes keresztény családokat kérdeztünk, hogyan élték meg a karantén időszakát.

kisgyermekes-csaladok-a-koronavirus-jarvany-idejen

Hat kisgyermekes családot kértem meg, hogy meséljék el, milyen megélni a járványt kisgyerekes szülőként. Van köztük falun és városban lakó, családi házban, társasházban, kis panellakásban élő is. Kíváncsi voltam, hogy oldották meg a hétköznapokat, a problémásabb pillanatokat vagy éppen az ünnepeket az egy és tizenegy év közötti 3-4-5 gyermekkel, illetve egy egyévessel. Izgalmas ráadás, hogy két családnál is tavaly született kisbaba, egy család pedig április végére várja a negyedik gyermekét.

Akiknek köszönöm, hogy szívesen válaszoltak a kérdéseimre (zárójelben a gyerekek száma):

Anna és Balázs (5), Ági és Dávid (3), Marianna és Attila (3), Szilvi és Gábor (rövidesen 4), Anita és Tamás (4), Luca és Gergő (1).

 

 

 

 

Mennyire ért váratlanul titeket, amikor bezártak az óvodák és az iskolák tavaly és idén márciusban?

 

A válaszaikban mindegyik család arról számolt be, hogy nem érte őket meglepetésként a bezárás, legfeljebb a helyzet kezelése okozott egy kis fejtörést. Volt, ahol tavaly olyan jól kialakult a működőképes rendszer, a napirend, hogy az idei lezárás már nem okozott kihívást. Nem is egy család kimondottan örült a bezárásoknak. Vagy azért, mert nagyon tartottak a megfertőződéstől, és attól, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha ők kórházba kerülnek, vagy azért, mert idén a babavárás mellett így kényelmesebb, hogy nem kell óvodába rohanni a gyerekekkel.

 

Áginak és Dávidnak tavaly márciusban született a kislányuk: „Ahogy Zita születése után hazaérkeztünk a kórházból, igazi ajándékként tudtuk megélni a mindennapokat! S igazság szerint itt a vírus, a betegség nem férkőzött még gondolati szinten sem a családunkba, annyira egymásra találtunk így öten.”

 

 

Marianna tavaly épp a doktori védésére készült: „Határidők kiszabva, időpontok, bizottságok, bírálók leegyeztetve, már csak be kell fejeznem az értekezést – gondoltam én, tavaly februárban. Pár héttel később bezártak az oktatási és nevelési intézmények… Pont most? Aztán online megtartottuk végül a védést (hála Istennek, jól sikerült), segítség gyanánt aznap a férjem a gyerekekkel egész napos kirándulásra ment…”

 

Luca és Gergő épphogy beköltöztek az új házukba: „1 hónapos volt a kislányunk, pár hete költöztünk az új otthonunkba egy kis faluban, ezért egyenesen a karanténba csöppentünk bele. Terveink szerint sok mindent máshogy csináltunk volna, ha nincsenek a lezárások. Eléggé elszigetelődtünk amiatt, hogy nem tudtunk olyan könnyen új ismeretségeket kötni.”

 

Van köztetek, aki átesett a koronavíruson – hogy éltétek meg az azzal járó szigorú karantént?

 

A hatból két család kapta el a koronavírust:

„Tavaly novemberben – épp advent kezdetén – estünk át rajta. Jobban mondva, csak Dávidnak van hivatalos tesztje erről, de nekem hasonló tüneteim voltak, a gyerekeknek semmi, csak sejtjük, hogy ők is elkapták. Majdnem három hétig voltunk itthon teljes karanténban. A vasárnapi misék hiányoztak a legjobban, s ráadásul akkor innen nem is volt online közvetítés, csak más templomokból.” (Ági-Dávid)

 

„Szeptemberben estünk át a betegségen. A bezártság nem okozott gondot, a barátok, szomszédok segítőkészségéről ezúttal is megbizonyosodhattunk. A gyerekek is jól viselték a szigorú otthonlétet. Sokat játszottunk, piknikeztünk az erkélyen. A tudás hatalom, és a hatalom néha ijesztő, talán jobb lett volna az édes tudatlanság, mert köhögős, nem alvós éjszakáimon olykor bevillant a lélegeztetőgép nyomasztó esélye, de ettől és a hőemelkedéstől eltekintve szerencsésen megúsztuk, hálásak is vagyunk érte.” (Marianna-Attila)

 

Azzal, hogy nemcsak a legkisebbek, hanem minden gyerek otthon van, megsokasodtak az otthoni teendők, többeteknél az édesapa is otthonról végzi a munkáját. Mennyire sikerül megosztani a terheket?

 

„Balázs be tud segíteni a reggeli és az esti rutinban, a gyerekek ebédeltetésében, elhozza a gyerekek ebédjét a menzáról, mindig lehet hozzá fordulni, ha gondunk akad a számítógéppel, a nyomtatóval vagy az internet eléréssel. Alkalmanként délután vagy este jut ideje a fiúkkal társasjátékozni vagy focizni is.” (Anna)

 

„Ami nagyobb kihívást jelent, az Gergő nyugodt munkakörülményeinek biztosítása… Nincs még kész az a szoba, ahová el tudna vonulni, így a konyha és a nappali között kell vándorolnia napszaktól vagy feladattól függően. Azt sem szeretnénk, hogy a kislányunk hosszú távon azt lássa: apa egész nap a számítógép előtt ül.” (Luca-Gergő)

 

Van, ahol az iskolások otthon tanulása magával hozta azt a problémát is, hogy nincs elég eszköze a családnak. Itt a szülők számítógépen végzett munkája áttevődött a kicsik délutáni alvásidejébe vagy éjszakára.

 

Gábor tavaly a karantén kezdetén vesztette el a munkáját, Szilvi így írt erről:

„Az első hetek úgy teltek, mintha nyaralnánk. Én kifejezetten élveztem. Aztán lassan tudatosult, hogy ebben az időszakban nem fog egykönnyen munkát találni, így jött a pánik, hogy mi lesz.

Azt tudtuk, hogy a családnak nyárig vannak tartalékai, onnantól nincs idő várni, vagy bármit el kell vállalnia, vagy visszamegyek én a munkahelyemre, és ő marad itthon a 15 hónapossal.” Aztán a gondviselésnek hála, Gábor talált munkát, de neki nincs lehetősége home office-ra, így hét közben a vásárlásban, hétvégén a főzésben lehet rá számítani.

 

„A mindennapos összezártság, a mindenkinek a saját, az éppen fontos feladata… bizony szülnek érdekes helyzeteket, konfliktusokat! Itt csak az marad életben, aki tud imádkozni, alázatosan lemondani, meglátja a másik terhét, vagy épp örömét… Mi tagadás, vannak délelőttök, amikor főzök, közben a kicsit etetem, a középső verset szaval, a nagy pedig nyúz, hogy készítsem el a technika háziját, mert ő amúgy már minden mással kész van, hadd menjen végre ki focizni…” (Ági)

 

Tornaóra

 

„Amíg apa a kis elsősnek segít eligazodni az online órán, addig anya – a nyugalom és a viszonylagos csend megőrzésének érdekében – a két kicsinek biztosít elfoglaltságot. Szervezést igényel a gyerekek mozgásigényének kielégítése is. Mivel társasházban lakunk, nem olyan egyszerű a kinti program (szaladgálás, biciklizés, tollasozás, focizás), ehhez is felnőtt állandó jelenléte szükséges. De legalább amíg anya kint van a gyerekekkel, apa végre nyugodtan tud dolgozni… A néha túltengő energiák (sajnos csak a gyerekeknél túltengőek) levezetésére az egyik szobánk minden este fociszobává alakul át, ahol a fiúk kedvükre focizhatnak. Én pedig tavaly tavasszal a karanténban elkezdtem rendszeresen futni. Érdekes ez, mert korábban el nem tudtam volna képzelni magamat ebben a mozgásformában.

Soha nem szerettem futni. Legalábbis azt hittem. Tavaly azonban kiderült, hogy hihetetlenül kikapcsol, és nem mellesleg praktikus is, mert bármikor bevethető.

Csak egy apuka kell hozzá, aki őrzi a gyerekeket, amíg anya fut.” (Anita)

 

Nálatok milyen módon történik a lelki töltekezés? Nekem is hiányzik, hogy a templomba menjünk misére, hiányzik az Eukarisztia, hiányoznak a személyes találkozások, a misék utáni jókedvű beszélgetések (az interjú készítése után, április 17-én újra megnyitottak a templomok – szerk.). Ti mikor, hogyan tudtok Istenben erősödni?

 

Az imádság és a hálaadás minden családnál alapvetés, Annáék azt írták: „Az Istennel való személyes kapcsolatunk erősödésének, a benne való bizalomnak és az Ő akaratára való ráhagyatkozásnak köszönhetjük azt is, hogy nem teherként vagy kihívásként éljük/éltük meg ezt a karanténos időszakot”.

 

Dávid családja közel lakik egy egész nap nyitva tartó kápolnához, oda szoktak elsétálni, és ott elimádkozni egy tized rózsafüzért.

 

Szilvi elismerte: „Számomra lelkileg egy erős mélyrepülés az elmúlt egy év. Egyedül az esti közös családi ima, ami tartja bennem a lelket, hogy egyszer majd ez lesz jobb is.”

 

„Számunkra a járványhelyzet legnagyobb kihívása a hitéletünk és az Istenhez tartozásunk megélése. Ez most a hitünknek egy próbája: minden külső segítség nélkül is ki tudunk-e tartani? Ebben a helyzetben Isten hangját is nehezebb hallani, megérteni, Jézus mit kér tőlünk, a Szentlélek mire indít.” (Luca-Gergő)

 

Az online misékről teljesen eltérőek a tapasztalatok: míg egyik család otthon még jobban is tud a szentmisére figyelni, a másik a kicsiktől egyáltalán nem tud így elmélyülni… Ugyanakkor többen is arra jutottak, hogy a lelki töltéshez nagyban hozzájárul (és most hiányzik) a tágabb szeretetközösség.

 

„Az igazat megvallva, lelki hiányérzetet hozott ez az időszak. Mennyire igaz, hogy Istennel töltekezni, Istenben erősödni egymás által igazán a közösségben lehet! Persze, a család is egy kis közösség, de a nagy közösségre is hatalmas szükség van. Érdekes volt viszont megtapasztalni, hogy a lelki töltekezés lehetősége valójában mindenhol ott van, ha nyitott szemmel járunk. A zöldülő, zsenge fűben, a madarak énekében, egy telefonbeszélgetésben vagy abban a hűséggel és kitartással mondott imában, amit a betegséggel küzdő unokabátyámért mondunk el nap mint nap…” (Anita)

 

Hogyan tudjátok tartani a kapcsolatot a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal? Fogadtok-e vendégeket?

 

Közös fájdalom, hogy a szüleikkel alapvetően nem tudtak találkozni. A közelben lakó nagyszülők legalább az ablakon át megnézhették olykor az unokáikat, és az ajtó előtt hagytak olykor egy kosárnyi sütit. Akiknek távol laknak a szüleik, jobban hozzá voltak szokva a ritkás találkozásokhoz, ők a telefonhívásokat sűrítik. A barátokkal is jobbára csak a (meghosszabbodott) telefonbeszélgetések és a kültéri találkozások működnek. Még a születésnaposok is kint fogadták a köszöntőiket.

 

„Nálunk az aktuális szabályoktól és kölcsönös állapotunktól függött, mikor kivel találkoztunk. Rá kellett jönnünk, hogy a túlzott bezártság az immunrendszerünk gyengülését hozta magával, ezért lazítottunk kicsit. Miután viszont a pesti nagyszülők három hétig súlyos állapotban feküdtek otthon a korona miatt, most ismét óvatosabbá váltunk, és már nagyon várjuk az oltást!” (Luca-Gergő)

 

Szilvi és Gábor helyzete egyedi: tavaly még szigorúan nem találkoztak a szüleikkel, most viszont azért, hogy Szilvi el tudjon menni a várandós vizsgálatokra, a szüleinél hagyta a gyerekeket. Eddig izgalommal, most pedig, hogy a szülei is és ő is már be vannak oltva, egyre nyugodtabban.

 

„A járvány kitörése óta, vagyis egy éve minden reggel férjemmel közösen elimádkozzuk Erdő Péter bíboros imáját. Ebben olvassuk: »Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez!« Nagyon hiányoznak már a családi és a baráti találkozások, de hamarosan eljön annak is az ideje!” (Anna-Balázs)

 

„Egy esemény volt, amikor nehezen éltem meg a korlátozásokat: a férjem 50. születésnapján. De a barátaink apraja-nagyja kreatív megoldással felsorakozott a ház előtt, és kedves dalokkal köszöntötték. Megható élmény volt, a szeretet-egység újabb megtapasztalása. Most is bebizonyosodott, hogy: »Jobb a tökéletlen a testvérekkel, mint a tökéletes a testvérek nélkül.«” (Marianna)

 

 

„Azokkal a barátainkkal, akikkel korábban napi szinten beszéltünk, találkoztunk, éltük egymás mindennapjait, sajnos most nem olyan szoros a kapcsolat. Ez nagyon hiányzik. Vendégeket nem fogadunk és mi sem járunk el még a legközelebbi barátainkhoz sem. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy jó-e ez így? Szeretnénk sokszor kicsit »vagányabbak« lenni, de úgy érezzük, nem fér bele, nyomaszt a felelősség.” (Anita-Tamás)

 

„Értelemszerűen a tágabb, népes rokonságot, akikkel nagyon szívesen találkoznánk, se tavaly, se idén nem láttuk még. Egyetlen nagyobb összejövetelt tartottunk tavaly nyár végén: keresztelővel egybekötött házszentelőt, ez tényleg az év egyik fénypontja volt!

A barátokkal is próbálunk időszakosan találkozókat szervezni, ilyenkor főleg kirándulni megyünk itt a falu környékén.” (Luca-Gergő)

 

Most a közösségi alkalmak (hittanok, családcsoportok) is átkerültek a virtuális térbe. Mennyire tudtok részt venni ezeken?

 

Erre a kérdésre meglehetősen vegyes válaszok érkeztek.

„Annyi időt töltenek el a gyerekek gép előtt, s mi szülők is a virtuális térben, hogy nem igazán marad se idő, se kedv a kikapcsolódás idejét is így tölteni.

Próbálkoztunk babatornával meg színházi előadással, egyik sem igazán vált be… A keddi hittan alkalmakon igyekszünk jelen lenni, most legalább mindketten, de ez is logisztikát kíván. Szóval ezen a téren még fejlődnünk kell.” (Ági-Dávid)

 

„Amikor a közösségi programok átkerültek a virtuális térbe, biztosra vettük, hogy gond nélkül be tudunk majd kapcsolódni. Sajnos azonban rá kellett jönnünk, hogy a gyerekek mellett mégsem megy. Amikor mégis sikerül részt venni hittanon vagy igekörön, lelkileg nagyon zavar, hogy amíg egyikünk épp részt vesz a lelki beszélgetésen, addig a másikunk kint küzd a gyerekekkel, a fektetéssel.” (Anita-Tamás)

 

„A házas hittanba és az igekörbe mindössze egy-egy alkalommal tudtunk bekapcsolódni, mivel olyan időpontban van, ami nálunk pont az esti fürdetés-olvasás-fektetés ideje. Számomra az online programok azért nem nyújtják azt a hatást, mint egy személyes találkozás, nem okoz különösebb feltöltődést, ha részt tudok venni rajtuk.” (Szilvi-Gábor)

 

„Két nagyon pici közösségünk van jelenleg. Az egyikbe pont a karantén miatt tudtunk »visszajárni« virtuálisan, több-kevesebb sikerrel. A másik egy idén januárban alakult házascsoport, és ott is előny a távolságtartás – rajtunk kívül mindenki Budapesten lakik, de online legalább láthatjuk egymást. Nyilván nem adják vissza a személyes jelenlét élményét, de ezek az alkalmak általában túlnyúlnak a tervezett időkereteken. Legalább a hazajutást nem kell közben tervezgetni…” (Luca-Gergő)

 

Milyen előnyeit érzitek a kényszerű közös otthonlétnek? Van-e olyan új szokás, amit később is megtartanátok?

 

Az előnyök között közös pont volt az az öröm, hogy elmarad reggel a rohanás – nem kell a gyerkőcöket iskolába, óvodába vinni, munkába sietni… Home office esetén az édesapák is jobban bevonódtak a gyerekek életébe, és nem csak az estére korlátozódnak a találkozások:

„Egy futó találkozás az előszobában, ölelés a konyhában vagy kedves mosoly két online óra között mind példái annak, hogy milyen előnyei vannak a közös otthonlétnek a hétköznapok során.

Nagycsaládosként megtapasztaljuk azt, hogy olyan sosincs, hogy nincs társasága a gyerekeknek, valaki mindig kapható egy játékra, kergetőzésre, kisebb csínytevésre…Még a tavalyi karanténos időszakban alakult ki az, hogy hétvégére ne hagyjunk tanulnivalót. Ilyenkor a „kicsi” alvásideje alatt együtt tudunk társasjátékozni a nagyobb gyerekeinkkel. Ezt mindannyian nagyon szoktuk már várni.” (Anna-Balázs)

 

 

„Gergőnek az itthonról dolgozás is egy áldás: kiesik a hosszú fölutazás Budapestre, a kontaktolás, tehát ez is egy biztonsági szempont. A legnagyobb áldás viszont az, hogy mivel az apuka is itthon van mindennap, hozzá is ugyanúgy kötődik a kislányunk. Ezek nélkül a körülmények nélkül nem biztos, hogy ilyen szorosan és ilyen gyorsan családdá kovácsolódtunk volna.” (Luca-Gergő)

 

„Sokat vagyunk együtt, rengeteget játszunk közösen kint is, bent is, gyermekeinket, házastársunkat mélyebben megismerhettük, jobban összecsiszolódtunk. A lelassulás megláttat velünk szép dolgokat, idén például már három gólyát láttunk…” (Ági-Dávid)

 

„Megismertük településünk külterületeit, ismeretlen határrészletekben csatangoltunk, amire egyébként nem feltétlenül került volna sor.” (Marianna-Attila)

 

„Nálunk a gyerekek az összezártság idején tanultak meg úgy igazán egymással játszani.” (Anita-Tamás)

 

A koronavírus-járvány félelmet kelt, sok bennünk az aggodalom. Mi segít nektek ezt legyőzni, és bizalommal a jövőbe tekinteni?

 

„Bezárkózottabbak lettünk, bizalmatlanabbak is. Legnagyobb hátránynak az online világ mindenek elé helyezését tartjuk. Hogy azt láthatják gyermekeink, hogy mindent meg lehet oldani online módon. Még egy misét is. Semmi nem kell, csak egy kütyü, s vannak »barátaid«, vehetsz bármit, tanulhatsz, ismerkedhetsz, ki se kell mozdulnod, s a világ itt van előtted… Aggodalom van bennünk, most a nyitás miatt is, hogy mennek a gyerekek újra iskolába… de bízunk az orvosokban, a szakemberekben, az ország vezetőiben, s legfőképp az Úrban, ki mindig a tenyerén hordoz minket. A jövőt jónak látjuk! A mi nemzedékünktől függ, hogy milyen gyerekeket engedünk majd az életbe, s majd utána tőlük függ a jövő. Nagy felelősségünk van, hogy olyan nemzedéket engedjünk el, akik erősek hitükben, hazaszeretetükben, elveikben, tudásukban!” (Ági-Dávid)

 

„Sokszor, amikor a járvány miatt kétségek és aggodalmak gyötörnek, úgy érzem, nagyon kicsi a hitem, és hogy nem vagyok jó, sőt kifejezetten rossz keresztény vagyok. Nagy terepe van most a kísértőnek. El kell hinnünk, hogy a Jóisten kézben tartja a dolgokat.” (Anita-Tamás)

 

A megkérdezettek között egyedül Anna és Balázs írták, hogy „aggodalom és félelem nincs és nem is volt bennünk. Kerüljük a »felesleges« vásárlást (inkább kevesebbszer megyünk boltba, interneten rendelünk), és a nem szükségszerű találkozásokat is. A Jóisten számtalanszor bebizonyította már, hogy felesleges a jövő miatt aggodalmaskodnunk. A legfontosabb, azt hiszem, a Mennyei Atyával való kapcsolatunk: ennek kialakítása és ápolása. Az imádság.

A jövőben is képesnek kell lennünk megállni, és észrevenni a közvetlen környezetünk szeretetigényét, felfigyelnünk mások nehézségeire. Családtagjainkra, barátainkra, egyházközösségünkre biztosan jobban oda fogunk figyelni.”

 

„A home office lehetőségét szívesen venném a jövőben is. Kicsit lelkiismeretfurdalással olvasom vissza a saját soraimat. Az elmúlt időszak kapcsán csupa kellemes emlék jut eszembe, meghitt pillanatok, örömteli együttlétek. Kegyelemben volt részünk! Látom, hogy a járványban sok tragédia is történt, mégis úgy érzem, hogy a Teremtőbe vetett bizalmamat mindez nem aknázhatja alá, ellenkezőleg, hitem elmélyülésén tovább kell munkálkodnom, első lépésként azzal, hogy egyszerűen csak elfogadom a tényt, hogy nem érthetek meg mindent, ami körülöttem történik, de mindannyian a Jóisten kezében vagyunk, terve van velünk.” (Marianna-Attila)

Fotó: A családok albumaiból

Legújabb könyveink: