Mit együnk és mit adjunk enni? – Henter Izabella dietetikus válaszol

Henter Izabella jelenleg tanácsadással foglalkozik „gyerektől a felnőttig és az egészségestől a betegig” egy magánintézményben, ill. saját magánpraxisában. Karrierje során többezer pácienssel találkozott, valamint állami, szakmai háttérintézményekben részt vállalt a kutatásokban, irányelvek kidolgozásában és az ismeretterjesztésben is, kiváltképp a gyermekek, családtervezők és bizonyos betegcsoportok megfelelő táplálkozása terén. Szavaiból nemcsak a szakértelem, hanem a szenvedély is árad a gyógyítás, és még inkább a megelőzés iránt.

Az ember gyakran érzi, hogy kíván valamit. Ez mikor a szervezetünk jelzése, és mikor visz félre?

Mind a betegségek, mind az egészségmegőrzés kapcsán tapasztalom, hogy sajnos elszakadtunk saját magunktól, fizikumunktól. Ha egy üzenetet kellene megfogalmaznom a hosszú évtizedek tapasztalata alapján, ez lenne: próbáljanak meg figyelni a saját testük jelzéseire, ne a neten olvassák el, hogy mit kellene (t)enniük.

Az ember érzi a saját testén, hogy hogyan reagál, és közben az is mindenképpen jó, ha van hozzá háttér tudás. Például tudom, hogy fehérjét kell ennem, és ha úgy érzem, ezért túrót eszem, mert szükségem van rá. Vagy hogy most inkább innom kéne, mint ennem. Azt is figyelem, hogy hány kiló vagyok. Egyszerű dolognak tűnik, de el kell mondjam, mert erre is rácsodálkoznak sokan: olyan nincs, hogy csak úgy „fölugrott húsz kiló”. Funkcionális analfabetizmust érzékelek abban, hogy hiába tanulnak kémiát, biológiát a gyerekek az általános és középiskolában, a későbbiekben az ott tanultakat nem használják a mindennapi életben. A biosztanár fiamnak mindig mondom: „Az életet tanítsd a gyerekeknek!”. Azt is adják át, mit tegyünk, ha valamink fáj. Alapvetően pedig a családnak lenne dolga, hogy példát mutasson, ajánljon egészséges opciókat a gyereknek, mit egyen, aztán vásároljanak, főzzenek együtt, beszéljenek az ételről, ne a mobilt nyomogassák evés közben is.

Fontos tehát, hogy az étkezés közben ne foglalkozzunk mással?

Igen. Ha nem figyelek arra, mit eszem, akkor maradjunk most csak egy hormonnál – a leptin elkezd növekedni a vérben, egy bizonyos mértéket elérve átjut a vér-agy gáton és a hipotalamuszban jóllakottságot jelez. Ha mással foglalkozom, akkor ezt lassabban érzékelem, és addigra már több kalóriát „betoltam”. Adjuk meg a tiszteletet a testünknek és az ételnek – ez a kettő összefügg. Ne ugyanott ülve együnk, ahol dolgozunk, hanem adjuk meg a módját, és együnk is lassan. A főétkezések után ne feltétlenül „csücsüljek meg csucsukáljak”, hanem mozogjak valamit, a kínai orvoslás úgy mondja: tegyünk meg száz lépést a főétkezések után. Így az étel inkább energiává alakul, és kevésbé landol a zsírraktárakban. Ezek nagyon egyszerű, de működő szabályok.

Sokat beszélünk a túlsúlyról és az elhízásról, pedig a soványság és az alultápláltság is figyelmet érdemel.

A testnevelés órai mérések alapján immár több éve 650 ezer gyerek adatai fönn vannak a netfit-en. Döbbenetes, hogy 10% körüli a nem pusztán vékonyka, hanem következményekkel járóan sovány gyerek. Ő hamarabb elkap egy betegséget, nehezebben gyógyul, kisebb a fizikai, szellemi teljesítőképessége. Nem sportol és nem is eszik állapotához igazodóan.

A mozgás is fontos; nem az én szakmám, de azt tudom, hogy a tizennyolcéves lányok egynegyedének az állóképessége megfelelő, azaz tudja megcsinálni azt – hasizomgyakorlat, fekvőtámasz, futás stb.–, amit a nemzetközi elv szerint az ő korukban kellene. Ki fog szülni? Saját magát sem tudja fölvinni a negyedik emeletre? A fiúk kicsit jobban állnak ilyen szempontból, de nem sokkal. Gyakran találkozom olyan pácienssel, aki vékony és zsíros, ami a legrosszabb, inkább legyen túlsúlyos izomból.

A testösszetétel legalább olyan fontos, mint a testtömeg.

Konkrétan melyek az fő szabályok a helyes táplálkozásra vonatkozóan?

Az evés az élet szebbik része, és egyben társas tevékenység. Igenis lehet mindenből enni a megfelelő mennyiségben, és minél egyhangúbban eszünk, annál inkább nő az esélye, hogy hiányunk lesz valamiből. A betegeknél persze más, de ott megoldjuk a pótlást.

Csak a sugárzó, penészes, romlott, méreganyagot, peszticidet tartalmazó étel rossz. Mondanék néhány honlapot, amit szerintem érdemes meglátogatni, ahol hiteles információk találhatók: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapja, aztán a Nébih, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal oldala, a védőnők oldala. A miénken, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége honlapján fel lehet iratkozni a havonta megjelenő hírlevelünkre is, amit közérthető nyelven, de abszolút szakmai alapon írunk. Bíró György professzor az egyik lektorunk, aki korábban az Országos Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója volt, és sok klassz fiatal, doktorált kollegával dolgozunk együtt.

Remek még a gyerekeknek szóló Okos Doboz, amely egészségre is vonatkozik, készségfejlesztő is, folyton frissülő információkkal. Az Okos Tányér pedig a mai magyar egészségtáplálkozási ajánlás, amit a mi szövetségünk (szerk.: a MDOSZ), a Magyar Tudományos Akadémia Élelmiszertudományi Bizottsága és az OGYÉI közösen készítettek. Ezeket kellene nézegetni, és nemzetközi szinten az NHS-t, és a CDC–t. Ám attól, hogy doktor ajánlja, sajnos még nem biztos, hogy igaz az információ. Hasznos a gyanakvás: nézzük meg az impresszumot, ill. milyen termékreklám hány tízezer forintért jelenik meg az ajánláshoz kapcsolódóan.

Magyarországon a közétkeztetésben a fent említett irányelvek nagyjából megvalósulnak?

Igen, épp ezért is lázadtak/nak sokan. A közétkeztetés jelenleg a 37/2014-es EMMI rendeleten alapul, abban gyönyörűen le van írva, hogy miből mennyi a beviteli javaslat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, korosztályonként, élelmiszercsoportokra lebontva. Tehát például, hogy 3-6 éves vagy 7-10 éves gyereknek 10 nap alatt miből mennyit kell ennie, emellett az ajánlott adag is megtalálható, ami nagyon nagy munka eredménye.

_{Henter Izabella (fotó: firstmed.hu)}

Részt vett a kidolgozásában?

Megkérdeztek sok kollégámmal együtt, ám a gyakorlatba nem minden ment át teljesen. A konyhák sem szeretik, ha felülről beleszólnak a dolgukba. Amikor bevezették a sócsökkentést, volt, ahol nem sózták az ételt egyáltalán.

Az új rendeletekkel két probléma szokott lenni. Egyrészt sajnos nem egyszer előfordul, hogy meghozzák, és a szakmai egyeztetés nagyon rövid ideig tart. (pl.: több száz oldalt egy nap alatt nem tud az ember elolvasni, és érdemben hozzá is szólni). Másodszor pedig, a megvalósítás előtt tájékoztatni kellene azokat, akikre vonatkozik, és akár meg is kérdezni a véleményüket, hogy legalább azt érezzék, hozzászólhattak.

A cél, hogy az érintett értse, hogy mi miért van, nem azért, hogy kellemetlenséget okozzon.

A netfit adatok láttán egyértelmű, hogy valamit tenni kell/ett. A Cosi felmérés is mutatja, hogy a 6–10 éves gyerekeknél is milyen nagy gondok vannak.

A másik a szülők. Kimaradt egy-két generáció, amikor nem nagyon figyeltünk az egészséges étkezésre. És mivel a szülő nem tud, nem akar, vagy nem ér rá főzni, nem ismeri az ételeket, és felháborodik a brokkolikrémlevestől, a tízórai karfiol- vagy padlizsánkrémtől. Pedig attól, hogy nem ismeri, nem biztos, hogy rossz. Én jártam ellenőrizni közétkeztetést, és döbbenetes dolgokat láttam. Iskolatej-, iskolagyümölcs program: locsolnak a tejjel meg a kakaóval, az alma ott rohad a lépcső alatt az iskola folyosóján. Egyébként ahol a felelős pedagógus elhivatott, és nemcsak azért teszi, mert ráosztották a feladatot, ott úgy tűnik, hogy működik. Sokunk felelőssége, hogy mi történik, egy alapvetően jó kezdeményezéssel. Van, aki tényleg csak azt tudja enni, amit az iskolában kap, tehát ez fontos, és ha nem állunk megfelelően hozzá és nem jól kommunikáljuk, akkor abból baj is lehet.

Miben legyünk szigorúak gyerekeink vagy akár saját étkezésünket illetően, és miben elnézőek?

A merev hozzáállás semmiben sem jó, ahogy az élet más területein sem. Sajnos nem tudunk csak táplálkozással hozzájárulni az életminőséghez. 43 éve vagyok ebben a szakmában, és 5–6 éve fogalmaztam meg, hogy a legerősebbek a lelki dolgok. Ha le tudok valamit győzni, el tudok valamit fogadni, az a hormonrendszeremtől az idegrendszeremig mindent befolyásol.

Az első a belső lelki egyensúly, a többi utána jön.

Az Európai Gyermek Gasztroenteorológiai és Hepatológiai Társaság kiadott 2019-ben egy csecsemőtáplálási útmutatót, már magyarul is készül a legújabb. Ebben szerepel például, hogy a szülők felelőssége nem csak az édes ízzel megismertetni a gyereket, ill. úgy rászoktatni egy új ételre, hogy 8–10-szer kínálják meg, akár pár nap múlva újra, ha nem megy darálva, akkor turmixolva, valamibe belesütve. Rengeteg olyan praktikát tanít, amit érdemes alkalmazni. Általában a józan paraszti ész győz, és a korábbi előírások, szokások többsége mai is megállja a helyét. Hallgassunk hát az anyánkra, anyósunkra és a nagymamákra! Nemrég egy kolléganőnk néhányezres mintájú online kérdőíves kutatása kimutatta, hogy az első, ahol az emberek utánanéznek az egészségügyi kérdéseknek, az az internet. Tehát nem a rokont, de nem is az orvost, a védőnőt, a dietetikust, valamilyen szakembert kérdeznek meg, hanem a közmédiát, ahol ahhoz, hogy jót tudjunk választani, kell valami alaptudás, kémia, biológia, kis élettan.

Gyerekeknél édességfogyasztásban (cukor, csokoládé…) mi a megengedhető mérték hetente? Mit tehetünk, ha az osztálytárs szülő gumicukrot küld be szülinapra, a nagyszülők indokolatlan mennyiségű édességet adnak?

Azt gondolom, hogy a hozzáadott cukor nem igazán szerencsés, de ha egy héten egyszer-kétszer kap a gyerek, az nem baj. Sokkal inkább az adagra koncentrálnék: mindegy, hogy étcsoki vagy tejcsoki, de csak két-három kocka, attól függően, hogy mekkora a gyerek. Nem kell eltiltani, mert minél inkább tiltom, annál inkább szeretne a titokzatos tilosban járni. A gyümölccsel is érdemes vigyázni: naponta kétszer gyümölcs, és nem fél kilókat adunk egy két-három évesnek. Évekkel ezelőtt, amikor a gyermekekkel dolgoztam, a testkontroll nevű divat diéta hatására – amikor délig csak gyümölcsöt ettek – egyre több volt a fruktózfelszívódási zavar. A gyümölcscukor is cukor, tehát az is vércukoremelő hatású lesz, és plusz kalóriákat is viszünk be, ezért is a zöldséget érdemes preferálni nem csak a felnőtteknél, a gyerekeknél is.

Ez nehéz, hisz sokak szeretetnyelve az etetés, és azon belül az édesség. A nagyszülőkkel sok helyen nem könnyű megegyezni ezen a területen, de mérlegelni kell azt is, hogy a nagymamai szeretet ad egy pluszt, akármennyire is a palacsintával, sütivel vagy egyéb (k)rémes érdekességekkel fejezi is ki. A nagyszülővel való kapcsolat egyedi, amit vagy most kap meg a gyerek, vagy soha. Én magam nagyiként a tudásomat és a szívemet igyekszem egyensúlyban tartani, mert retket, káposztasalátát viszek az unokáknak, de ha iszom egy kólát, a gyereknek is megengedem, hogy megkóstolja, és rántott húst én adtam nekik először, ez azért belefér.

Mit tud tenni dietetikus szakemberként a tanácsot kérő betegért?

Megbeszélem vele a tennivalót, sohasem utasításokat vagy tuti tanácsokat, hanem kompetenciát próbálok adni, hogy értse, mit miért csinál. Ehhez fontos az étrendi napló írása, nemcsak akkor, amikor hozzám jön. Dietetikushoz pedig orvosi diagnózissal, laborleletekkel (ha vannak) és háromnapos étrendi naplóval kellene jönni. Enélkül sokkal elhúzódóbb a konzílium, aminek a végén a dietetikai diagnózist állítjuk fel.

Ha például valaki nem hajlandó nálam a mérlegre állni, vagy nem írt étrendit, akkor mindig megkérdezem, hogy ne haragudjon, valóban szeretne-e változtatni? Ha ennyit nem tesz meg, akkor én helyette nem tudok eredményt elérni. Sokan azt gondolják, hogy ha fizetnek, akkor megoldódnak a gondjaik, de az orvoslásban ez nem így megy.

Fontos a főzni tudás is, mert ha nem tudnak, mondván, nincs idejük rá. Gyakori, hogy hozzá vannak szokva a tésztához, pizzához, a gyorséttermi ételekhez és akkor körülményesebb a tanácsadás. Nem értik, hogy miről beszélek, amikor egy diétás rántásról, párolásról, cserépedényben sütésről beszélek. Nem tudja, mi az a sütőzacskó, így nehezebb segíteni.

Fontosnak tartom, hogy ne csak a számoknak és a diagnosztikai módszereknek a bűvkörében éljünk, amitől nem látjuk már a beteget.

Információ a betegnek a szaga, a tekintete, a kézfogása, a mosolya, a haja színe, a gondolatai, minden benyomás.

Ha megengedik, pl. én mindig kézbe veszem a csecsemőt. Így veszem észre, ha nyeklik-nyaklik, és fejlesztésre lehet szüksége, ahová továbbküldöm. Ha csak előttem csücsül, ezt nem tudom megcsinálni és ha csak a felhőben látom az eredményeit még kevésbé.

Melyik zsírt, melyik olajat fogyassza egy egészséges ember? És az állandó kérdés: vaj kontra margarin?

A zsírsavtartalom fontos. A vajban – ami szerintem a legfinomabb – a koleszterin mellett, középhosszú zsírláncú zsírsavak is vannak, tehát nyirokbetegségben vagy felszívódási zavarokban szenvedőknek jobban ajánlom. Kategorikusan kijelenthetem, hogy a kókuszzsír és a pálmazsír nem egészséges. Először is nem olajak, mert olyan kemények, mint ez az asztal. Ami szobahőmérsékleten kemény, az telített zsiradék, és könnyebben le tud rakódni az érfalra. A sertésből a mangalica zsírjában is vannak telítetlen zsírsavak, amit az bizonyít, ha kint hagyjuk a szobahőn, egy része folyékony.

Persze van benne koleszterin és telített zsírsavak is, tehát nem kell mindig azt enni, de néha nyugodtan. Az olajokban pedig az extra szűzolaj a jó. A sansa olajjal az a baj, hogy abba már az olajbogyó maradéka melléktermék, az olaszok és görögök nem is eszik meg. Az extra szüzet pedig nem érdemes sütni-főzni, csak nyersen enni. Az olivában olajsav van, ami egyszeresen telítetlen zsírsav, viszont nagyon sok benne az antioxidáns, innen a szép színe. Az antioxidánsok védőfaktorok, amelyek az idősödési folyamatokat és a gyulladást okozó ágenseket tudják csökkenteni.

Mit tehetünk, ha a környezetünkben fanatikus diétázókkal találkozunk, ha úgy érezzük, hogy extrém elveik megnehezítik a kapcsolatot?

Az ortofágia egy betegség, amikor nem a helyén kezeli valaki az egészséges étkezést, hanem túl nagy jelentőséget tulajdonít neki, mindig az ételek körül forog.

Ugye nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.

Ez nem olyan, mint az anorexia, ahol a testképpel van baj. Itt jó irányba indult, csak eltúlozza. Ez már nem az én szakmám, pszichiáter, pszichológus dolga, hogy ennek az okát elemezze, de valószínűleg valami pótcselekvés, félelem, esetleg valami trauma következménye.

Itt is megmutatkozik a kontrollkényszer, hogy mindent előre akarok tudni, jobban akarok tudni.

A kamaszok nem szeretik, ha rájuk szállunk. Szülőként, hozzátartozóként mikor kezdjünk aggódni és reagálni – mi utalhat kezdődő anorexiára, bulimiára vagy más étkezészavarra?

Jel, ha titkolózósabb lesz, ha nem tudjuk, hogy mikor és hol eszik, vagy észrevesszük, hogy az étel nem fogy el, kukába dobta, vagy ha a súlyáról nem szeret beszélni. Mondja, hogy túl vastag a combja, miközben olyan, mint a piszkafa, fogy, vagy egyre bővebb ruhákat hord, nem szereti saját magát, alakját, sokat sportol, bezárkózik,… Ehhez az kell, hogy személyesen beszélgessünk a gyerekünkkel. Jó, ha a testvérek is figyelik, vagy a barátait megkérdezhetjük, hogy látják. Szerintem magával a gyerekkel is lehet erről beszélni, de ehhez kell a jó kapcsolat és az odaszánt idő. Ha már igazi anorexia, bulimia, akkor családterápiát igényel, pszichiáterrel, egyéb szakemberek bevonásával.

Nagyobb veszélyben vannak-e azok a gyerekek, akiknek a felmenőik anyagcsere betegséggel élnek? Jobban oda kell-e rájuk figyelni?

Ez nagyon sok mindentől függ. Vannak olyan betegségek, amik genetikailag nagyobb arányban növelik a rizikót, ilyen a cukorbetegség, szív-érrendszeri kórállapotok és bizonyos típusú daganatok. De attól, hogy a génünkben hordozzuk a hajlamot, az epigenetika, tehát a külső hatások nagyon is befolyásolják, hogy bekapcsol-e a gén vagy sem. Az életmóddal az anyagcsere- és a krónikus nem fertőző betegségek akár 70–80 százaléka későbbre tolható vagy elkerülhető. Életmódon értendő a táplálkozáson túl a mozgás és az alvás is, ez utóbbinak a fontossága egyre világosabb, másrészt a pszichés, szociális jóllét. Mert hogy mi az egészség definíciója? Ez nem a betegség hiánya, hanem az teljes testi, lelki, szociális, szellemi, jóllét.

Köszönöm a beszélgetést, a sok hasznos információt, böngészni fogjuk a honlapokat és igyekszünk követni tanácsait!