Nyugodtan nyiss ajtót pizsamában! – a kisgyerekes anyaságról

Paksy Eszter: Három könyvről, a női életút három szakaszáról fogunk ma délután beszélgetni. Közös a három műben, hogy a női létet a maga teljességében tekinti, és arra keresi a válaszokat, hogy miként érhetjük el, hogy ne váljunk szerepeink rabjává, hanem egész személyiségünk kiteljesedjen és harmóniába kerüljön.

A kisgyermekes anyáknak szól Éline Landon könyve: Kimerült anyáknak. 9 hét feltöltődés Istennel címmel. Ez a kis kötet egy lelki segítség azoknak, akik úgy érzik, nem bírják cérnával. Bátorságot kér már az is, hogy be merjük vallani, hogy ebben a cipőben járunk.
A második könyvünk a kirepülő gyerekek után hagyott űrről szól, és arról, hogyan lehet új életstratégiákat kialakítani, hogy ne veszteségként, hanem új lehetőségként éljük meg ezeket az éveket. Haná Pinknerová: Életem középkora című könyvecskéje humoros, derűs és nagyon őszinte novellák füzére, történeteiben magunkra ismerhetünk.
Végül Johann Christian Arnold: Éveid gazdaggá tesznek című könyve az időskorról szól. Annyiban kakukktojás, hogy nem kifejezetten a nőkről, de róluk is. Minden témát egy-egy idős ember történetén keresztül mutat be. Olyan emberek történetét ismerhetjük meg, akik a hit erejével gyakran egészen tragikus életutakat tudtak kiegyensúlyozottan és derűsen befejezni.

Beszélgetőtársaim Kollár Gabriella, hatgyermekes édesanya, tanár, a Veszprém vármegyei Otthon Segítünk Alapítvány koordinátora és Kapás Orsolya, a Kimerült anyáknak című könyv fordítója, két kisgyermek anyukája.

Orsi, neked, kisgyerekes anyaként, mit jelentett ennek a könyvnek a fordítása?

Orsi: Bevallom, amikor megkértek az anyai kimerültségről, kiégésről szóló könyv fordítására,  azonnal igent mondtam, mert én is eléggé hasonló helyzetben voltam akkor. Ahogy elkezdtem olvasni, felsóhajtottam, hogy na végre, olyat fordíthatok, amivel azonosulni tudok.

Persze két kicsi gyerek mellett nehéz volt a munkára időt szakítani, így valóban volt kilenc hetem arra – ahogy a könyv javasolja –, hogy a fejezeteit hétről-hétre feldolgozzam, és persze lefordítsam.

Többször végigolvastam, és tényleg be tudtam építeni az életembe. Hihetetlen volt, amikor azt olvastam benne, hogy: „Uram, tedd, hogy a gyermekem aludjon!”, hiszen én ugyanezt imádkoztam sok éjszakán keresztül, a kimerültségtől sírva, hogy aludjon már a kisbabám. Ezek miatt is  mély lelki élmény volt ezen a könyvön dolgozni.

_{Kollár Gabriella – Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír}

Gabi, neked már többnyire felnőtt gyerekeid vannak. Még vissza tudsz emlékezni ezekre az érzéseidre, vagy már csak a szépre emlékszel?

Gabi: Ahogy most Orsit hallgattam,  élesen elém jött az a kép, amikor ilyen állapotban voltam, és két kicsi gyerekem volt.

Anthony de Mello jezsuita misztikusnak van egy példabeszéde: jön a mesterhez egy hívő és panaszkodik, hogy teljesen ki van merülve, nem tud aludni, fáradt. A mester azt javasolja neki, fogd a kecskét meg a többi háziállatodat,vidd be a szobába, aztán gyere vissza egy hét múlva. Visszamegy egy hét múlva a tanítvány azzal, hogy most már végképp kikészült. Már arra sincs ereje, hogy levegőt vegyen, annyira fáradt. Rendben – szól a mester tanácsa –, akkor most engedd ki a kecskéket és a háziállatokat, és meglátod, mennyivel jobb lesz.

Velem is hasonló történt, mert kétgyerekes anyaként iratkoztam be a Veszprémi Érseki Főiskola három éves hitoktatói képzésére, közben pedig született még egy gyerekem. Amikor elvégeztem, úgy éreztem, hihetetlenül könnyebb lett: csak három gyerekem van, a főiskola kipipálva.

De közben meg fel is töltött és kikapcsolt az, hogy szombatonként a férjemnek adtam a két gyereket, én meg mentem a főiskolára. Gondolom, neked, Orsi, a fordítás ezt jelenthette.

Orsi: Igen, abszolút.

Gabi: Ugye? Szükséges a szellemi töltődés. Anyák vagyunk, de értelmiségi életet is szeretnénk élni,  valamit visszacsempészni a múltunkból, a lánykorunkból, és egyáltalán a nőiségünkből megélni. Mindezt azért lehet a gyerekek mellett is.

Mi  nagyszülői segítség nélkül neveltük fel ezt a három gyereket, mert messze voltunk a családunktól. Csak a férjemmel összekapaszkodva voltunk rá képesek, ráadásul ott volt még a 700 négyszögöles telkünk, amin élelmet termeltünk, élveztük is, hogy sajátot eszünk, de nagyon sok munka volt vele.

Amikor először hallottam az Otthon Segítünk Alapítványról, akkor azt mondtam, hurrá, erre lett volna szükségem ezelőtt pár évvel, és amit én nem kaphattam meg, azt szeretném megadni a sorstárs édesanyáknak. 2005-ben elvégeztem a szervezői felkészítő tanfolyamot Budapesten, és 2006-ban Veszprém megyében elindítottuk az alapítványt, aminek a küldetése, hogy segítsen a kisgyerekes édesanyáknak, akiknek nincs saját nagycsaládos segítő kapcsolatuk.

Az alapítványnál arra bátorítjuk az édesanyákat meg a családokat, hogy nyugodtan vállalják fel ezt, mert ez teljesen normális állapot. Kérjenek tőlünk segítséget és akkor hetente egyszer vagy kétszer elmegy hozzájuk egy felkészített önkéntesünk, és mint egy jó barátnő vagy nagymama, segít abban, amiben az édesanya kéri. Ez lehet fizikai munka, lehet beszélgetés. Emlékszem, nekem kisgyerekes anyaként sokszor az volt a gondom, hogy nincs egy felnőtt, akivel beszélgessek.

Sokszor elég az anyáknak csak egy szalmaszál ilyenkor, hogy itt vagyok, számíthatsz rám, tudom, mit érzel és segítek abban, amit szeretnél.

A Jóisten ajándéka volt, hogy amikor felkészítettem az első önkéntes csapatot, utána nem várt ajándékként jelentkezett a hatodik gyermekünk, és az egyik önkéntesünk jelentkezett, hogy Gabi, én jövök neked segíteni. Én pedig megértettem, hogy az, amit én kínálok más anyukáknak, az milyen nagyszerű érzés. Hogy számíthatok rá, hogy szerdán tízkor derűsen becsönget Kati, és megkérdezi, hogy mit csináljunk ma. Gabi? És mondhattam neki, de jó, hogy itt vagy, ma csak beszélgessünk vagy azt, hogy ekkora kupac vasalni való van, esetleg te vasalj, én meg varrok. Vagy egyszerűen együtt lementünk a játszótérre.

_{Kapás Orsolya – Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír}

Orsi, van esetleg valami konkrét sztorid, amikor eszedbe jutott, hogy hú, ezt olvastam ebben a könyvben, és ez segített?

Orsi: Minden fejezet egy szentírási szöveggel kezdődik, ahhoz kapcsolódnak a szerző gondolatai az édesanyákra vonatkozóan, és utána egy saját tapasztalata, a végén pedig egy imádság. Az első fejezet Illés próféta történetét hozza, aki annyira ki volt merülve, hogy nem bírta tovább. Azt mondta az Úrnak, hogy ő nem megy tovább, csak meg akar halni. Egyszerűen mindent letett az Úr elé, Ő meg adott neki enni, és hagyta, hogy pihenjen. Csak akkor ment tovább Illés, amikor összeszedte magát.

Ez nekem sokat jelentett, hogy ezt mi is nyugodtan megélhetjük! Igen, most ki vagyok merülve, de az Úr gondoskodik rólam, csak ki kell várni, hogy kipihenjem magam, és változni fog a helyzet. Ebbe tényleg bele tudtam kapaszkodni, mert persze az ember ésszel felfogja, hogy majd elmúlik, mert törvényszerű, hogy a gyerekek előbb-utóbb elalszanak, hogy megnőnek. De hogy mikor? Most, a beszélgetésre készülve, egy kicsit beleolvastam újra, és jó volt felismerni, hogy most már tényleg könnyebb.

A másik, hogy észrevettem, hogy sokkal több segítséget merek kérni, amire a könyv is biztat. Ez azért nehéz, mert a magyar anyák fejében még mindig egy kicsit visszás, hogy merjünk-e segítséget kérni, kitől kérjünk, mit szólnak majd. Pedig tényleg muszáj töltődni valahonnan. Mi tudatosan döntöttünk úgy, hogy az én családomhoz közel költöztünk, nekem még a nagymamám is segít, vigyáz a kisfiamra, ha valami mást csinálok. Mégis, amikor nagyon el vagyok havazva, és benne vagyok egy helyzetben, akkor mindent erőből meg akarok csinálni.

Végül még valami, ami nagyon tetszett, hogy merjük elengedni a háztartás körüli dolgokat, és ne stresszeljük magunkat ezen. A megfeleléskényszer nagyon jellemző sokunkra, tehát nemcsak a kisgyermekes anyákra. Ebben a helyzetben mindenkinek meg akarunk felelni: hogy a gyermekeinknek jó anyukája legyünk, hogy ellássuk a háztartást, a férjünkkel is töltsünk megfelelő időt és minden legyen egyensúlyban.

Valahol azonban engedni kell, és én például sokat lazultam ebben, hogyha nem tudok kitakarítani, mert nem fér bele, és a gyerekemnek látványosan rám van szüksége, akkor meg tud várni az a lakás.

A szerző példája, hogy nyissunk ajtót nyugodtan pizsamában. Néha eszembe jut ez, amikor átjön valaki, hát ez van, meglátja, hogy hogyan élünk. Végül is nem kell mindig idegeskedni, hogy el van-e pakolva az összes koszos tányér.

Gabi: Nagyon jó, hogy erről lehet már olvasni. Amikor én voltam kisgyerekes anya, még nem voltak ilyen könyvek. Emlékszem, hogy két picivel voltam otthon, akik között alig több mint egy év van. Én tényleg nagyon fáradt voltam, egész éjjel alig aludtunk. Reggel kilenckor még bőven hálóingben voltunk, meg szanaszét minden. Valaki becsengetett és akart hozni nekünk valamit. Nem mertem ajtót nyitni, mert hát, hogy nézünk ki? Mi az, hogy egy anya reggel 9-kor még hálóingben van? Egyszerűen szégyelltem magam. Ő pedig, szegény, letette a küszöbre az ebédet, amit hozott. Biztos, hogy nem szólt volna semmit, meg nem gondolt volna csúnyákat, így pedig még meg se tudtam köszönni neki.

_{Paksy Eszter – Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír}

Eszter: Igen, ez nekem is nagyon tetszett, hétköznapi bátorságnak hívja a szerző. Ez nemcsak a kisgyerekes korszakban igaz, hanem úgy általában.

Hasonló élményeim voltak nekem is. Én is elkezdtem tanulni rögtön az első gyerek után, és közben születtek a gyerekeim sorban, és sokat jelentett, hogy volt egy másfajta közeg is, amiben forgolódtam. A hétköznapi bátorságról egy kis sztori jut eszembe. Emlékszem, hogy ültem egy szemináriumi órán a doktori programon, és az öcsém, aki nálam tíz évvel fiatalabb és akkor még nem volt gyereke, vigyázott az akkori épp legkisebb gyerekemre. Jött az sms az óra alatt, hogy melyik a pelenka eleje? Én meg írtam neki, hogy amelyiken a kép van. Kellett egy kis hétköznapi bátorság hozzá, hogy mi van, ha fordítva rakja rá a pelenkát? Hát legfeljebb kifolyik, de nagyobb baj nem lehet. Van, akinek adottság ez a hozzáállás, és van, akinek nagyobb munka kell hozzá, hogy el merje engedni magát.

A beszélgetés alapját képező könyv, Éline Landon: Kimerült anyáknak. 9 hét feltöltődés Istennel, az Új Város webshopban megvásárolható.

A cikket a jövő héten folytatjuk a másik két életszakaszról szóló beszélgetéssel: a kirepülő gyerekek utáni űrről és egyensúlykeresésről, valamint az időskor kihívásairól olvashatnak.