Segítség, kamaszok! – 5 alkalmas segítő kurzus szülőknek

Kisgyerek kis gond, nagygyerek nagy gond – tartja a mondás. A kamaszkorba érő gyermekei mellett sok szülő érezheti úgy, mintha az addigi nevelés, türelem, befektetett energia semmissé válna. Fogarasiné Pusztai Virág mentálhigiénés szakember (neve ismerősen csenghet, hiszen írásai rendszeresen jelennek meg oldalunkon), egy szakértői csapattal közösen Kamaszokra hangolódó néven öt alkalmas kurzust indított kamasz gyerekeket nevelő szülőknek. De mondja el ő, hogy mi indította a kurzus megszervezésére:

Ennek a projektnek az ötletét az adta, hogy a mentálhigiénés képzésem végére vagy segítő beszélgetésből vagy pedig egy mentálhigiénés projektből kellett szakdolgozatot írni. Sok elképzelésem volt, de végül úgy éreztem, hogy a kamaszokat nevelő szülőknek van a leginkább hiányuk közösségi és lelki támogatásban. Saját magam is hiányoltam, mikor az első gyermekem kamasz volt, hogy de jó lenne egy kicsit csoportban megélni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel. Most már a hatodik gyermekünknél tényleg minden pillanatát élvezzük, de persze minden gyermekünk más helyzetet és szituációt teremtett az évek során. A szakmai team egymásra találása is a Gondviselés műve volt, nagyon hálás vagyok értük, mert lelkesen álltak mellém, és végig éreztem a támogatásukat. Tavaly februárban még offline indult az első projekt, és közben kellett online-ra váltani, majd újra személyesen tudtuk júniusban zárni. Persze online módon teljesen más a hatása a projektnek, de mikor novemberben újra odakerültek a kamaszok a gépek mögé, felmerült a kérdés, hogy újra indítsuk-e most teljesen online a programot, hiszen a szülők velük vannak 24 órában összezárva. És elindítottuk. A kurzus célja nem a tuti válaszok és megoldások adása, hanem hogy

segítséget nyújtson a szülőknek a kamasz gyermekük jobb megértésében, és ezzel segítse a játszmák helyetti konstruktív kommunikációt.

Szerettem volna, hogy a kamaszokat nevelő szülők fenn tudják tartani a kapcsolódást és a kommunikációt a kamasz gyermekükkel. Ezért finomítottuk a csoporttal a projekt nevét is „Kamasztréning”-ről inkább „Kamaszokra hangolódó”-ra. Tudatosítva ezzel, hogy a serdülőt se magunkhoz láncolni, se túlzottan elengedni, magára hagyni nem szabad, inkább csak rájuk kell hangolódnunk. Az élet nem tűri a szélsőségeket, jó, ha felvállaljuk a mindennapos küzdelmet az egyensúlyért, a kapcsolódásért, a jelenlétért akkor is, ha vannak buktatók, és mi is hibázhatunk.

András-Simkó Zsófia pszichológusként vesz részt a projektben, ő a kurzus szakmai és szemléleti alapjairól beszél és a megvalósulás mikéntjébe avat be:

A kamaszkor megélése kihívásokat tartogat a családban élő gyermekek és felnőttek számára egyaránt. A szülők sok esetben tehetetlennek érzik magukat, a gyakori konfliktusok pedig fogyasztják az energiatartalékokat. A tréning során törekszünk a kamaszkor és ezáltal kinek-kinek a saját gyermekének a megismerésére, megértésére, mert ez segíti az elfogadásukat. Igyekszünk nem csak „fejben”, ismeretanyag révén, hanem „érzelmekben”, önismereti munkával is közelebb kerülni hozzájuk. A résztvevők kiscsoportba bontásával pedig lehetőséget teremtünk egy-egy téma elmélyültebb körüljárására a hasonló cipőben járók támogatásával, megosztott tapasztalataival. Szituációs gyakorlatokon keresztül pedig az együttműködő kommunikációt gyakoroljuk. Reményünk szerint így, az öt alkalom végére a résztvevők egy olyan „alapcsomagot” kapnak, amit hazavíve továbbgondolhatnak és a gyakorlatban is használhatnak. A tréning végén pedig igény szerint egy, a csoport résztvevői számára létrehozott felületen egymással is megoszthatják további élményeiket, tapasztalataikat, kérdéseiket – mert mindig jó, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.

A mostani vírushelyzet miatt teljes egészébe az online térben zajlottak a tavaszi alkalmak. Ez azonban kitágította a földrajzi határokat és nagy örömünkre a legutóbbi csoportban egy Kanadában élő édesanya, Judit is részt vett, őt kérdeztem arról, hogy miért választotta ezt a kurzust és milyen tapasztalatokkal gazdagodott az alkalmakon.

Kérlek, mesélj egy keveset magadról és a családodról!

Temesvárról származom, huszonöt éve élek kint Kanadában, a középiskolát és az egyetemet is itt végeztem. Férjemmel, aki szintén magyar, már idekint ismerkedtünk meg. Van három gyerekünk: tizenhét a legnagyobb, tizenhat a középső és tizenhárom éves a legkisebb. Értelemszerűen ők már itt születtek, ettől függetlenül időnként hazajárunk, próbáljuk őrizni a hagyományainkat. Végzettségemet tekintve elektromérnök vagyok, több évet dolgoztam a szakmában, majd többek között a gyerekek születése miatt abbahagytam a munkát. Részben a COVID-nak köszönhetően újra a tanítás felé terelt az élet. A montessori rendszer régóta foglalkoztatott, sajnos egy ilyen képzéshez több órát kellett volna utaznom, de most lehetőség nyílt online oktatásban tanulni. A kurzus elvégzése után tanársegéd lettem, így jelenleg ezzel foglalkozom.

Honnan hallottál erről az eseményről?

Egyik távoli rokonommal, aki szintén itt él, beszélgettünk családról, gyerekekről, nehézségekről és említette, hogy az anyukája egy kamaszgyerekkel rendelkező szülőknek szóló „team” tagja és lehet, hogy ez számomra is érdekes lehet. Különösen jó, hogy online lesz megtartva, mert így én is be tudok kapcsolódni. Persze az időeltolódás miatt át kellett szervezni a napomat, hogy adott napon a délelőttjeim szabadok legyenek.

Mit vártál ettől a kurzustól?

Mivel ajánlották, így semmi kétségem nem volt, hogy hasznos lesz számomra. Amióta otthagytam a munkát, elég sokat foglalkoztatnak önismeretei témák, sokat olvasok ezzel kapcsolatban és alapvetően nagyon nyitott vagyok az ilyen lehetőségekre. A tudás mindig segít az adott élethelyzetünkben. A nagyfiam szinte észrevétlenül átlendült a kamaszkoron, a nagylányommal vannak most talán inkább nehézségeim. Azt vártam, hogy más, hasonló helyzetben lévő szülők tapasztalatai segíthetnek újragondolni a saját kapcsolataimat a gyerekeimmel, így ez új nézőpontokat hozhat be a nevelésükbe.

Milyen érzéseid voltak az alkalmak után?

Az öt alkalom során nagyon sokféle témát körüljártunk. Az első találkozás a csoportra és egymásra hangolódásról szólt, illetve elkezdtük a kamaszkor piszhológiai sajátosságainak feltárását. Később nagy hangsúlyt fektettek az előadók a helyes kommunikációra és a személyközpontú megoldások feltárására, minden elméleti részt számos példa támasztott alá, melyek segítségével saját helyzetünkre ismerhettünk. Külön alkalom volt a digitális kihívásokról, zárásul pedig egy gyermekneurológus mutatta be a korszak agyi változásait és rávilágított, hogy mire érdemes figyelni.

Nagyon tetszett, hogy egy bizalmi légkört teremtettek az alkalom vezetői, így kiscsoportokban és nagyobb körben is lehetőségünk volt saját tapasztalatainkat, életünk nehézségeit, örömeit megosztani egymással. A témák dinamikusak voltak, és lehetőséget adtak mélyebb dolgok feltárására, így nem csak abban a másfél órában, de utána is segített végiggondolni a saját kapcsolatomat a gyerekeimmel. Nagyon örültem, hogy összeértek a fejemben a szálak, mert sok dologról ugyan már hallottam, de ezeket csak most sikerült végiggondolnom és beépítenem a gyereknevelésbe. Persze nagyon örültem volna, ha ez személyesen lett volna megtartva, de akkor nem tudtam volna bekapcsolódni, így nagyon hálás vagyok ezért a formáért.

A Kanadában töltött huszonöt év sokat alakított a kommunikációmon, mivel itt nagy hangsúly van azon, hogy merjük kimondani az érzéseinket és bátran beszéljünk róluk. Ezért nekem könnyebb volt megnyílnom a többiek előtt, de ugyanakkor éreztem azt is, hogy néha talán vissza is kell fognom magam. Ugyanezt látom a gyerekeimnél is, mivel az iskolában szintén nagyon nagy hangsúlyt kap az érzéseik kommunikálása,

néha olyanokat mondanak, amiket én soha sem mertem volna mondani a szüleimnek,

de ennek az őszinteségnek van negatív oldala is. Ettől függetlenül azért nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni a szülői problémák között tengeren innen és tengeren túl.

Miben tudott segíteni a kurzus a kamasz gyerekeiddel való kapcsolatban?

Azt érzem, ehhez több időnek kell eltelnie, hogy erre válaszolni tudjak. Első körben önreflexióra lesz szükségem, hogy végiggondoljam azokat a szituációkat, ahol lehetőségem van másik utat választani, illetve fel tudjam magamnak tenni a kérdést, hogy nekem miben kell változnom. Ezután pedig fel kell ismernem azokat a helyzeteket, ahol ki tudom próbálni a tanultakat.

Egy egyszerű példával lehet ezt szemléltetni. Karácsonykor én elvárom, hogy mindenki szépen öltözzön fel, de mi van akkor, ha a gyerek azt mondja, hogy nem hajlandó. Ezzel kialakul egy feszültség bennem, kirobban egy vita és felmerül a kérdés, hogy akkor most mi a fontos: a karácsonyi hangulat, a ruha vagy, hogy miképpen lehetne feloldani ezt a feszültséget?

Persze vannak olyan módszerek, amiket már most is ki lehet próbálni. Mi elég tudatosak vagyunk, így van egy sor olyan praktika, amit már alkalmaztunk korábban, gondolok itt az okos eszközök használatára és azok korlátozására, szabályozására. Számomra talán az egyik legfontosabb üzenet az volt, hogy sosincs késő és nincs elveszve semmi, bármikor a változás útjára lehet lépni, és az sem baj, ha többször elkövetjük ugyanazt a hibát.

Kiknek tudod ajánlani a következő alkalmat?

Azt gondolom, hogy 12-13 éves gyereket nevelő szülőknek már talán lehetne ajánlani, hiszen nem baj, ha korán elkezdenek a kamaszkor szépségeivel és nehézségeivel szembenézni. Persze ez gyerekfüggő, vannak, akik már ebben a korban kamaszokká válnak, de vannak olyanok is, akiknél ez a gyerekből felnőtté válás teljesen gördülékenyen működik. Természetesen azoknak is ajánlanám, akik már nyakig benne vannak és kilátástalannak látják saját kapcsolatukat a kamaszkorú gyerekükkel.

Ha szeretne részt venni, május 14-én indul a következő Kamaszokra hangolódó, amelyre itt tud jelentkezni: https://www.facebook.com/events/174090521123911/

Facebook: https://www.facebook.com/Viragmental