Túl a félelem alagútján

Főhősünk iparkodó léptein kívül semmi más nem hallatszik a kihalt éjszakai városrészben. Az utca koromsötétbe burkolózva fut a távolba. Hátborzongató zene kapcsolódik be a ritmikus menetelés monoton folyamába. A főhős szuszogását szinte az arcunkon érezzük és feszülten várjuk, hogy mi történik, ha az út végéhez ér… feszülten figyelünk… félünk… Az élményt gyakran tapasztaljuk a horrorfilmek kockáit nézve. A forgatókönyv rendszerint ugyanaz: sötétség, fojtogató csend, szokatlan, bizonytalanságot sugalló hangközökkel tűzdelt háttérzene, és a horrorfilmek tán legalapvetőbb eszköze: a kiszámíthatatlanság, ami azt jelenti, nem tudjuk, mi vár ránk.

Mindennapi életünk sűrűn tűzdelt a kiszámíthatatlan, és ezért félelmet keltő helyzetekkel. Félünk az első vizsgánktól, félünk, ha először kell a megszokottól eltérő útvonalon utaznunk. Félünk a számunkra új orvosi vizsgálatoktól, az első munkanaptól. Félünk az új társaságtól és az idegenektől. A felsorolt esetekben a kiszámíthatatlanság mellett még egy alapvető jellegzetesség húzódik a félelmek mögött: az ismeretlenség.

A horrorfilm szereplőjével azonosulva rettegés fog el bennünket, mert nem tudjuk, ki vagy mi fogad az akkor még sötétség fedte útszakaszon. Hívatlanul torpedóznak minket a rosszabbnál rosszabb gondolatok, melyek rendszerint így kezdődnek: „Mi van, ha…” Félelmeink leküzdésében és kezelésében sokat segíthet, ha a helyzetet némi racionalitással kezelve átgondoljuk, hogy az eszünkbe ötlő, negatív kimenetelű események helyett, illetve mellett még milyen más opciók jöhetnek szóba. Vagyis milyen pozitív gondolatokkal egészíthetnénk ki a „Mi van, ha…” kezdetű mondatot. Több kimenet is eszünkbe juthat a hazafelé tartó szereplő bőrébe bújva.

A sarokhoz érve nem kizárt, hogy a kedvenc üzletünk kirakatát pillantjuk meg a régóta áhított leárazás reklámjával. Összefuthatunk a barátainkkal, akik épp vacsorázni tartanak és felajánlják, csatlakozzunk hozzájuk. Könnyen előfordulhat, hogy egy gyámoltalan állat néz ránk, meleg otthonra, kedves simogatásra kérlelő tekintettel. A lehetséges pozitív történések számbavételével a félelmet kiváltó helyzetek más megvilágításba kerülnek. Közelebb kerül annak gondolata, hogy

az ismeretlen nem csak rossz, hanem különleges, pozitív, építő is lehet, mely további ismeretszerzésre sarkall.

A félelemnek fontos szerepe lehet önmagunk megvédésében, amikor fenyegetést jelentő helyzetekben küzdésre vagy menekülésre sarkall. Ugyanakkor, rajtunk eluralkodva sok tudástól és pozitív, növekedésünket szolgáló tapasztalattól foszthat meg bennünket. Például, ha a repüléstől való félelmünk miatt nem utazunk, kisebb eséllyel látunk különböző kultúrákat, kóstolunk meg különleges ételeket, ismerünk meg új embereket, kötünk kontinenseken átívelő barátságokat. Az így megszerezhető tudás hiánya, az ismeretlen – akárcsak a sötét utcaszakasz – további félelmet szül. Ezzel pedig komoly veszélyeknek tehetjük ki magunkat. Hisz, ha félünk, erőteljesebben érezzük, hogy mindenáron meg kell védenünk magunkat. És bármilyen eszköz jó lehet, hogy minél tovább elkerüljük, távol tartsuk a félelmet kiváltó ismeretlent. A kirekesztés enyhébb megnyilvánulásaitól egészen a súlyos, akár életellenes cselekedetekig duzzadó esetek mögött alapvetően félelem húzódik: a mástól, és sok esetben ezzel egyidejűleg az ismeretlentől való félelem.

Tudatossággal azonban tehetünk az ellen, hogy a félelmeink irányítsanak, hogy az ismeretlen miatt vakon tapogatózzunk a sötétben. Tanácsos lehet félelmeinket tudásszerzéssel, utána olvasással, beszélgetéssel csökkenteni. A ballagó óvodás töretlenül faggatja szüleit arról, hogy milyen az iskola, „ki a csuda jár oda?”. A suli az azzal kapcsolatos mesék, mondókák által közelebb kerül hozzá, ismerősebbnek tűnik. Ha egy nálunk tapasztaltabb mesél az érettségi vizsga menetéről, félelmünk oldódik, hiszen egyre többet tudunk a helyzetről, annak kihívásairól, nehézségeiről. Hitünkben való elbizonytalanodásunk, ezzel kapcsolatos félelmeink legjobb ellenszere lehet a Biblia olvasása, a beszélgetések Istenről és Istennel. Fontos, hogy gyerekeink felé is azt képviseljük, kérdezni nem szégyen, sokkal jobb a nyitottság a világgal, embertársainkkal kapcsolatos ismeretre, tudásra, mely birtokában a világ és a benne élők nem feketék és fehérek, hanem az egyre gyarapodó ismeretek által egy színesebb, gazdagabb, dúsabb egész szerves részei. Ezzel a hozzáállással pedig az elfogadó és a toleráns magatartásra ösztönözhetjük szűkebb és tágabb környezetünket.