Vissza önmagunkhoz – egy karrierváltás története

Olvasási idő: 7 perc

Mi történik akkor, amikor kívülről minden működik, belül mégis egyre erősebb a hiányérzet?

Volt egy időszak az életemben, amikor minden a helyén volt – legalábbis kívülről. Dolgoztam, haladtam, jöttek az új feladatok, egyre több felelősséggel. Közben azonban egyre gyakrabban jelent meg bennem egy csendes érzés, hogy valami mégsem stimmel.

Nem volt konkrét probléma, és sok szempontból kifejezetten jól működött az a gyógyszeripari közeg, amiben dolgoztam. Mérnöki háttérrel, később vezetőként dolgoztam, és szakmailag nagyon sokat kaptam ebből az időszakból.

Nem arról volt szó, hogy monoton vagy értelmetlen lett volna – inkább az hiányzott, hogy legyen idő és tér igazán ránézni a dolgokra. Sokszor haladtunk egyik feladatról a másikra, miközben bennem egyre erősebb lett az igény arra, hogy megértsem, mi miért történik, és hogy legyen lehetőség ezeket letisztítani.

Egyre inkább az zakatolt bennem, hogy amit csinálok, az működik – de én valahogy nem vagyok benne igazán, és szeretnék mélyebben foglalkozni ezekkel a helyzetekkel, nem csak „vinni tovább” őket.

Amikor kívülről minden rendben van, de belül nem áll össze – az az a pont, ahol valami elkezd változni.

Sokáig félretettem ezt az érzést. Az ember nagyon jól tud „továbbmenni” akkor is, ha közben valami nincs a helyén. Aztán egy ponton már nem lehetett nem észrevenni. Valahol ott indult el bennem a változás.

Mi volt az a pont, amikor először megfogalmazódott benned, hogy változtatni szeretnél?

Nem volt egyetlen pont, inkább egy folyamat. Sokáig benne voltam egy olyan működésben, ahol mentek a dolgok: feladatok, döntések, projektek. Sokszor azt éreztem, hogy tudom, mit kell csinálni, és szeretem is, de közben valahogy elveszett az, hogy ez nekem mit jelent.

Egy idő után egyre gyakrabban jött fel bennem a kérdés: rendben, projektvezetőként dolgozom, egyszerre több dolgot átlátok, összefogok, döntéseket támogatok – de merre tartok vele? Ez nem egy hirtelen felismerés volt, hanem egy lassan erősödő érzés.

Valójában nem egy teljesen új irányt kerestem, hanem azt, hogy azt csinálhassam tudatosabban, ami addig is fontos volt számomra: hogy rálássak helyzetekre és segítsek tisztázni azokat.

Mi volt a legnehezebb döntés ebben a folyamatban?

Az, hogy elengedjem azt, ami addig biztos volt. Egy munka nem csak munka: benne van, hogy ki vagyok, miben vagyok jó, hol van a helyem. Amikor ebből kilépek, ezt az egészet is elengedem egy kicsit. Közben pedig nincs kész válasz arra, hogy mi jön helyette. Nyilván ennek volt egy gyakorlati oldala is – egy ilyen döntést nem lehet teljesen kockázat nélkül meghozni. Ugyanakkor abban biztos voltam, hogy ezt a lépést meg kell tennem.

Hogyan reagált a környezeted a váltásodra?

Nagyon vegyesen. Volt, aki azonnal értette és támogatott, és volt, aki nem értette, miért lépek ki egy „jól működő” helyzetből. Ez teljesen természetes. Kívülről sokszor nem látszik, mi történik belül. Nekem az segített, hogy nem próbáltam mindenkinek megmagyarázni. Inkább az volt fontos, hogy én egyre tisztábban lássak.

Volt olyan pillanat, amikor megbántad vagy megkérdőjelezted az egészet?

Igen, volt. Főleg abban az időszakban, amikor már kiléptem a régiből, de az új még nem állt össze. Ez egy bizonytalan, néha kényelmetlen állapot. Ilyenkor könnyű visszanézni, hogy talán egyszerűbb lett volna maradni. Most viszont már azt látom, hogy ez is a folyamat része – ezen is át kell menni.

Mit tanácsolnál azoknak, akik érzik, hogy váltaniuk kellene, de félnek meglépni?

Azt, hogy nem kell rögtön mindent eldönteni.

Sokszor nem az a baj, hogy nem tudjuk a választ, hanem az, hogy nincs időnk vagy terünk végiggondolni – mert közben megy tovább minden.

Az első lépés gyakran az, hogy az ember megáll egy kicsit, és őszintén megnézi, mi van benne. Van, akinek ebben egy beszélgetés segít, másnak az, hogy nincs egyedül ezzel. Sokszor már ez is elég ahhoz, hogy valami elmozduljon.

A félelem pedig nem feltétlenül rossz jel – inkább azt mutatja, hogy fontos dologról van szó.

Ma mit jelent számodra a „siker”?

Régebben sokkal inkább az számított, hogy jól csinálom-e. Most inkább az, hogy amit csinálok, az számomra rendben van. Hogy értem, miért csinálom, és nem csak működik.

És az is, hogy nem kell folyamatosan bizonyítanom – van benne egyfajta belső nyugalom.

Például amikor egy helyzet, ami addig zavaros volt, elkezd összeállni, és látszik, hogy ettől mások is könnyebben tudnak dönteni vagy haladni – na, ez az, ami nekem most sokkal inkább „rendben van”.

Mi az, amit ma csinálsz?

Amikor kiléptem a korábbi munkahelyemről, nem úgy volt, hogy egyik napról a másikra tudtam, merre tovább. Inkább az volt bennem, hogy azt szeretném jobban érteni, amit addig is csináltam – csak még nem tudtam pontosan megfogalmazni.

A munkám során már korábban is sokszor kerültem olyan helyzetekbe, ahol egyszerre több dolog, projekt, egyeztetés futott, és valahogy rendet kellett tenni: mi az, ami fontos, mi az, ami nem, ki és miben dönt. És azt vettem észre, hogy ezt kifejezetten szeretem.

Ezért kezdtem el tudatosabban tanulni ebbe az irányba. A szakmai fejlődés mellett a coaching, mentoring és a tréneri szemlélet kezdett el érdekelni – nem annyira a módszerek miatt, hanem azért, hogy jobban értsem, hogyan lehet ezekre a helyzetekre jól ránézni.

Eleinte kisebb feladatokkal, majd egyre inkább ilyen típusú helyzetekben találtak meg.

Dolgozom cégekkel – iparágtól függetlenül, kicsikkel és nagyobbakkal is –, ahol sok minden fut egyszerre: különböző feladatok, projektek, párhuzamos dolgok. Egy idő után nehézzé válik átlátni, mi miért történik, mi a fontos és ki miben dönt.

Ez az egész működést is megnehezíti. Van, hogy mindenki dolgozik, mégis egyre nagyobb a feszültség, mert nem világos, mi a prioritás. Vagy éppen sok döntés „a levegőben marad”, mert nem egyértelmű, kihez tartozik.

Ezekben a helyzetekben külsősként velük együtt dolgozom. Általában azzal kezdjük, hogy leülünk és elkezdjük kibogozni: mi az, ami valóban számít, mi az, ami most kevésbé fontos és hogyan tud ez az egész újra összeállni úgy, hogy lehessen benne haladni.

Sokszor már az is sokat segít, hogy ezek kimondhatóvá válnak, és nem csak „ott vannak a háttérben”.

Közben egyéni szinten is dolgozom emberekkel coaching és mentoring formában, illetve a közeljövőben tréneri szerepben is egyre inkább jelen szeretnék lenni, mind szervezeti, mind egyetemi közegben.

Olyan emberekkel foglalkozom, akik döntési helyzetben vannak, vagy érzik, hogy valami nincs rendben, de még nem látják tisztán, hogy mi is az. Például amikor valaki hetek óta gondolkodik egy váltáson, de nem jut előrébb, vagy érzi, hogy valami nem jó, csak nem tudja még megfogalmazni.

Itt nincs „kész megoldás” – inkább együtt gondolkodunk, és ebből rajzolódik ki a következő lépés.

Ami közös ezekben, az az, hogy valahol elakad a tisztánlátás – és ilyenkor az ember érzi, hogy „nem áll össze”, de nem tudja pontosan megfogni, hogy miért.

Én abban segítek, hogy egy kicsit lelassuljunk, és újra láthatóvá váljon, mi merre van.

Én is voltam ilyen helyzetben – ezért különösen fontos számomra, hogy másoknak is segítsek ebben.

Hogyan segítesz valakinek döntést hozni, amikor bizonytalan?

Nem úgy, hogy megmondom, mit kell csinálni. Inkább együtt megnézzük, mi történik ott valójában: mi fontos, mi nyomja, és mi az, ami talán nem is az övé.

Sokszor már az is segít, hogy kimondhatóvá válik az, amit addig csak érzett. Amikor ez elkezd letisztulni, a következő lépés általában már nem tűnik annyira bonyolultnak.

Nem az a cél, hogy valaki megmondja, mit kell tenni, hanem hogy megszülessen egy döntés, amit az ember valóban a sajátjának érez.

Szerinted miért különleges vagy nehéz a 40 feletti újrakezdés?

Azért, mert már van egy felépített életed: munka, felelősség, sok minden múlik rajtad. Nem ugyanaz, mint húszévesen.

Ugyanakkor van egy nagy előnye is: sokkal jobban ismered magad. Több tapasztalatból döntesz, és talán már kevésbé akarsz megfelelni.

Valahogy más minőségű döntések születnek ilyenkor. Ha valaki most pont ebben van, szerintem ez egy nagyon fontos pont. Nem biztos, hogy könnyű – de éppen itt lehet elkezdeni másképp dönteni, mint korábban.

Hogyan képzeled el a következő éveket?

Van egy irány, amiben gondolkodom, és ezt szeretném tovább erősíteni a következő években.

Egyre több olyan helyzetben szeretnék jelen lenni – akár cégeknél, akár egyéni szinten –, ahol valami még nem állt össze. Nem az a célom, hogy megmondjam a választ, hanem hogy segítsek abban, hogy ezek megszülessenek.

Közben az is fontos számomra, hogy én is a helyemen maradjak ebben. Hogy amit csinálok, az hosszú távon is rendben legyen számomra.

Mit üzennél azoknak, akik úgy érzik, lekéstek már a változtatásról?

Azt, hogy szerintem nincs olyan, hogy késő. Lehet, hogy nem ugyanott tartasz, mint régen – de nem is ugyanaz az ember vagy.

És talán pont most tudsz olyan döntéseket hozni, amelyeket valóban a magadénak érzel.