Hozzuk rendbe az élőket! – könyvajánló

Ez a regény a halálról szól. Ez a regény az életről szól. Ez a regény az orvostudomány félelmetes lehetőségeiről szól. Ez a regény az ősi emberi viszonyokról szól. Ez a regény a szívről szól.

Egy 19 éves, életerős, sportos fiatalember szívéről. Ennek a fiatalembernek utolsó napjáról.

Maylis de Kerangal egy olyan témát választott, ami most már évtizedek óta itt van velünk, és leginkább úgy beszélünk róla mint orvostudományi bravúrról: elvégezték az első veseátültetést, az első tüdőátültetést, új szívvel élhet tovább a gyógyíthatatlannak hitt kislány…. Éppúgy olvassuk ezeket a szalagcímeket, mint amelyek egy újabb gyógyszerről, egy újabb oltás feltalálásáról számolnak be, és nem gondolunk bele, mennyire más ez az eljárás, mint a többi gyógymód.

Ez a regény viszont bátorsággal végiggondolja a szervátültetések által felvetett összes kérdést, dilemmát.

Kell ezért az olvasónak is egy kis bátorság, hogy legyőzze félelmeit, és kíváncsian végigolvassa, mert a fájdalom, a remény, a kilátástalanság, az újrakezdés és a megváltoztathatatlanság szétszálazhatatlanul jelen van ebben a történetben.

Olyan olvasni, mintha filmet néznénk: egyszerre mindig csak egyetlen személy szemszögéből látjuk az eseményeket, és lineárisan, ahogy az események haladnak előre, kapcsolódnak be újabb és újabb szereplők. Először Simon Limbres-t ismerjük meg, a szörfözés iránti szenvedélyét, az önmaga határainak feszegetése iránti vágyát, az első szerelem örömét. Nagyszerű, hogy a fatális baleset azonban nem a szenvedélyes sportolás közben történik, hanem csak utána, az autópályán: a szerző nem bünteti a szenvedélyt, az autóbaleset egyszerűen egy tény, az élet egy eseménye, a véletlenek, véletlenszerű döntések (ki üljön középre a kisbuszban, ahol nincs biztonsági öv) összjátéka.

Aztán beúszik a képbe az anya: a jelenet, amit már valószínűleg mindenki elképzelt rosszabb pillanataiban. Váratlan órában csöng a telefon, és egy idegen hang azt kérdezi: ön Simon Limbres édesanyja? A kapkodás, a pánik, a bizonytalanság, a férj, aki elérhetetlen, a kistestvér, akit gyorsan le kell passzolni valahova… az egész belső káosz rendkívül érzékletesen tárul elénk. És így folytatódik az apával, a kórházban az orvosokkal, a szervátültetésért felelős szakemberekkel.

Az egyik legszebb talán az, ahogy az egyébként egy pár hónapja különélő anya és apa együtt szembesülnek a szinte megérthetetlennel: a fiuk halott, bár gépek segítségével lélegzik. A folyamat, ahogy együtt sikerül kimondaniuk, hogy elfogadják a tényt, nincs mit tenni. És ahogy együtt kell dönteniük: felajánlják fiuk nevében a szerveit?

De ez csak az egyik a sok erkölcsi-érzelmi kérdésből, amit a könyvben végigélhetünk. A szakember belső vívódása is megjelenik, hogy mennyire erőltetheti és siettetheti a döntést. Ő tudja, az idő, amíg az átültetés elvégezhető, rövid, és több ember élete is függhet a házaspár döntésétől, de azt is tudja, nem korlátozhatja a szabadságukat.

Aztán követjük a szív útját tovább: megismerjük azt, aki új életet kap általa, azokat, akik mindebben közreműködnek, de közben élik a saját életüket. Nagyszerű, hogy a látszólag mellékszereplők hátterét is mennyire kibontja a szerzőnő: a kórházi ápolónőét, aki éppen új szerelmétől vár egy üzenetet a telefonján, miközben át is éli a fiatal agyhalott beteg drámáját, vagy a fiatal sebészét, aki nagy lehetőséget kap azzal, hogy ebben az átültetésben részt vehet, de ezért le kell mondania a magánprogramjáról.

Hozzuk rendbe az élőket! Igen, ez a regény azt mutatja, hogy az élők rendben vannak, a határhelyzetekben képesek dönteni a jó mellett, noha semmilyen szempontból nem hősök. Megrendítő és felemelő olvasmány. És ismeretterjesztőnek is kiváló: nem véletlenül nyerte el a Welcome-díjat, amit azoknak a fikciós műveknek osztanak ki, akik a leghitelesebben mutatják be az orvostudomány eredményeit.

A regény azzal zárul, hogy a szív újra dobogni kezd. Kíváncsiak lennénk, de nem tudjuk meg, kivel mi lett utána. A kamera ráközelített egy-egy szereplő egy-egy pillanatára, aztán máshova fókuszált. Az élet pedig megy tovább mindenki számára.

Maylis de Kerangal: Hozzuk rendbe az élőket! Magvető, Budapest, 2019. Fordította: Kiss Kornélia