Ó, Szent István, dicsértessél!

Egy régi, több mint 35 esztendővel ezelőtti augusztus 20-i beszédem kézirata került a kezembe a minap. Szinte hihetetlen, mégis igaz, hogy ezek a sorok 18 esztendős koromban, a „létező szocializmus” idején hangzottak el:

„A Magyar Korona jelképezi magát az egész országot, minden lakóját, népét s népének egész boldogságát. Szent István megteremtette ezt a Hazát, de ez, mint minden teremtés csak lehetőség, lehetőség az életre. Az őseinké volt, a miénk és utódainké lesz az a feladat, hogy az istváni művet kiteljesítsük, gazdagítsuk. De ezt a feladatot csak múltunk alapos ismeretével, hagyományaink, vesző félben lévő értékeink gondozásával, az elveszett szokások fölújításával érhetjük el. Kallódó ifjúság, alkohol, szellemi tunyaság, milyen ismerősek számunkra ezek a fogalmak! Nap mint nap a valóságban találkozunk velük. Pedig a csodálatos magyar múlt milyen erős kapocs lehetne fiataljaink számára, hogy hittel, becsülettel álljanak feladataik elé…”

A földbe rejtett kincsek után kujtorgó „pénzásó Ábris” bácsi a 20. század első felének Újkígyósán égre, földre esküdött rá, hogy az István napján vágott Y alakú mogyorófa-vessző szerencsés esetben még a régi hunok mesés kincsét is megmutathatja, az arra érdemes, jóra való fattyúnak – így emlegették ugyanis a régiek a serdülő legényeket.

A paraszti gazdálkodásban Szent István királyunk jeles ünnepe is fontos határnapnak számít. Nemcsak az aratást, de még a cséplést is be kellett idáig fejezni. A régi vágású somogyi gazdák mondogatták, hogy Szent Istvánra fölszántani, Kisasszonyra megkeverni, Szent Mihályra belevetni; ha mindez megvan, akkor nem kell félteni a vetést! Sokfelé ekkor fogták hízóra a téli vágásra szánt disznót, nem engedték többé a legelőre, ólba rekesztették, bőségesen táplálták…

Országszerte hagyomány, hogy ezen a napon sütik az első kenyeret az idei, új búzából. Szép része az ünnepnek az új kenyér megszentelése, megáldása is. Őrhalmon, ahol ekkor tartják a falu jeles, Szent István-napi búcsúját, hallottam valamikor régen az akkori öregektől, hogy István király nem halt meg, valahol, a Karancs-hegy egyik barlangjában nyugszik, s visszatér szeretett népéhez, ha annak eljő az ideje. Úgy mondta az egyik, áldott emlékű palóc anyóka, hogy azért van Őrhalmon búcsú, hogy a Szent Király tudja, hogy visszavárjuk!

_{A moldvai Pusztina (Pustiana) Szent István temploma, amelyet mint “legkeletibb” emlegetnek. Az oltárképen István király épp a Szűzanyának ajánlja föl az országot.}

_{(Kép: Pustiana község Facebook-oldala)}

Magyar István királly,

Országunk istápja

Felköté a kardját,

Vevé trombitáját.

Hogy gyüllyenek össze

Az ő gyermekei,

Az ő gyermekei,

Hadbeli fiai.
 

Kiment zajtójába,

Zudvarába lépett,

Hangozá keletre,

S Napszentületére.
 

Össze es gyülének,

Fegyver alá tette

S háborúba indult

Dusmány eleibe.

_{(Kallós Zoltán: Ismeretlen balladák Moldvából; In: Néprajzi Közlemények, 51–70. old. 1959.)}

No, ha így van, ünnepel is a magyar Szent István napján a Zobor-hegy lejtőitől a moldvai Pusztináig s el egészen a déli és nyugati végekig. Tömjénfüstös falusi szentmisék, vásárok, bálok jellemzik a napot, s mindezek megkoronázásaként ott van székesfővárosunk pompás körmenete, ahol magát a magyar haza fundámentomát megerősítő, csudálatosan fönnmaradt szent Jobbot kíséri ünnepi hódolat.

Óh Szent Istán, hát még aluszol-e?

Óh Szent Istán, hát még nyugszol-e?

Virradtál neved napjára,

Úgy mint Szent Istán napjára, Szent Istán.

Csillag ragyog, hajnal hasadoz,

Kelj Szent Istán, mer’ megvirradott,

Virradtál neved napjára,

Úgy mint Szent Istán napjára, Szent Istán.

_{(Jancsi Anica szül.:1932, Kerekes Mária szül.: 1928, Szitás, Moldva. Gyűjtötte és lejegyezte Harangozó Imre; 1998 szeptember 30.)}

Régen a hegytetőkön gyúltak őrtüzek Szent István napján, újabban a falunapokat záró tűzijátékok fénye búcsúztatja a nyarat. Ugyanis e napot amolyan nyárzáró napnak tartják. Mint ahogyan úgy negyed százada a Hortobágyi Hídivásáron – melyet szintén ekkor rendeznek meg –, egy öreg gulyástól hallottam: „Víge van ídes fiam, víge, mer’ ami ezután következik az mán csak a vínasszonyoké…”

Ma is fontos és időszerű ez az ünnep. István példát mutat önfeláldozásból. Céljáért küzdeni tud, küzdeni szerettei, rokonai s bizony még önmaga ellen is. S az elért cél: a Kárpát-medencében még ma is, több mint ezer év múltán is megmaradtunk. Bizony ez a zavaros világ tőlünk is megköveteli az emberség megőrzését, mint nemzeti megtartóerőt. Ebben segít ez az ünnep is, ha azt méltóan méltóan ünnepeljük meg. Szálljon hát, ez a csodaszép, a moldvai Pusztinában fönnmaradt régi énekünk, immár mindenünnen, ahol csak magyarok élnek:

Ó Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél!

De főkképpen nálunk ma, mint Országunk Oszlopa!

Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!

Szent István, nézz Mennyből le a szép magyar népedre!