A feltámadt Jézus

Amikor imádkozunk, Jézust úrnak és Jézusnak is szólítjuk. Úrnak azért, mert Isten; Jézusnak azért, mert Ember.

Ez a valóságos Ember Jézus mindaz, ami jó van bennünk, mindaz, ami jót a többiekben felfedezünk, csak éppen abszolút mértékben.

Ő a feltámadt Jézus, aki nemcsak ember volt, hanem most is Ember: a legszebb az emberek fiai közül, lelkében és testében is.

Ő Jézus, a tökéletes ember, a tökéletes Isten fia, akiben az emberi és isteni adottságok is teljesen kibontakoztak.

Ő Jézus, aki leginkább megmutatja nekünk a teremtett szépséget, és aki tökéletesen ismeri a teremtetlen szépséget is.

Ő Jézus, a barátunk, aki soha nem hagyja válasz nélkül legigazibb törekvéseinket: Jézus, aki hozzánk hasonlítana, ha szentek lennénk. Mi viszont nem élvezzük jelenlétét, úgy teszünk, mintha nem lenne itt. Pedig hinni azt jelenti, hogy előbb gondolunk az Ő jelenlétére, mint a sajátunkéra.

Ő Jézus, aki arra vár, hogy elhatározzuk: hasonlítani akarunk hozzá, és ezért meg akarjuk ismerni Őt. Ő már példát adott nekünk, rajtunk áll, hogy követjük-e.

Ő Jézus, az örömünk, mert minden kis örömdarabkát, amit a teremtmények okoznak nekünk, Ő összegyűjti, kiegészíti, megdicsőíti.

Ő Jézus, a legnagyobb Költő, mert Ő maga a költészet, a legnagyobb Művész, mert Ő maga a szépség, a kegyelem ragyogása, mert ő maga Kegyelem, a Szentlélekkel való teljes egység, mert az a lelke a Szentlélek.

Ő Jézus, s nekünk csak őt kell szemlélnünk, hogy a világban lévő minden szépséget szemléljünk, és csak Őt kell szeretnünk, hogy felérjünk az ő szeretetéhez.

Ő Jézus, aki minden erény összessége, aki mindent tud, aki a legcsodálatosabb dolgokat mondta, mert ő maga az Ige, Ő az, aki biztonságot ad, mert Ő az Igazság.

Ő Jézus, és nincs semmi bennünk, amihez nem érhetne el, mert mindenünk hasonulhat hozzá.

Ő Jézus, aki sohase hagy minket egyedül, és akit mi elhagyunk, Ő a nagy testvérünk, aki adott nekünk egy kicsit a saját Életéből, és ennek az életnek már csak növekednie, kiteljesednie kell, hogy felnőhessünk általa.

* * *

Madeleine Delbrêl (1904, Mussidan – 1964, Párizs) szociális munkás, katolikus író, misztikus. Felnőtt korában tért meg és életét Párizs külvárosában, egy munkásnegyedben a szegények megsegítésére és misszionálására szentelte. Írásai a modern élet hétköznapjaiban megélhető kereszténységet mutatják be. Boldoggá avatása folyamatban van. Hagyatékát francia társkiadónk, a Nouvelle Cité gondozza.