„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat” – szól a januári életige Lukács evangéliumából. Az utolsó helyen szerepel a magadat szó, de ez nem azt jelenti, hogy magadat kell az utolsó helyre tenni. Úgy ...
A mennyország: élet Krisztussal
Hogyan lehetne elrejteni hitünk világosságát, hogyan lehetne elhomályosítani ezt a lelkesítő ígéretet? Hogyan lehetne elkendőzni ezt az alapvető irányulást, amelyik szerető vonzást gyakorol az emberre?
Róma, Falakon kívüli Szent Pál Bazilika
Úgy tűnik, kortársaink zavarban vannak, amikor a mennyországról kell beszélni, mintha a föld bebörtönözné és a lenti dolgokhoz szegezné tekintetünket. A filozófusok azt mondják, minden esetben a végcélt kell nézni. A hogyanok nem oldanak meg semmit addig, amíg nincs elégséges válasz a miért szünet nélkül újraszülető és megújuló kérdéseire. Újra megismételjük ezeket az egyszerű és drámai kérdéseket, melyek az emberrel, életével és halálával kapcsolatban vetődnek fel. Mi és ki az ember? Honnan jön? Hová megy? Élete valóban befejeződik az utolsó sóhajával?
Az olyan kereszténység, amely többé nem mer beszélni a mennyek országáról, a legszomorúbb az összes nézetek közül,
amelyeken osztozik az emberiség és amelyek megosztják az embereket. Azért, mert ez a hallgatás a keresztény hitet a tartalmától fosztja meg. Márpedig, amint Szent Pál mondja, ha ez a helyzet, akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk (1Kor 15,19), szánalomra méltóbbak azoknál is, akik az evangélium minden állítása ellenére reménység nélkül élnek.
A nyolc boldogság Birodalma a semmibe tűnt volna? Zavarna bennünket annak megerősítése, hogy Krisztus a látszat ellenére is él és azt akarja, hogy mindig vele éljünk, az ő életéből éljünk?
Végül is a mennyország nem földrajzi meghatározás, hanem állapotot jelöl, életet – életet Krisztussal.
Érdemes elolvasni Szent Pál leveleit úgy, hogy közben számbavesszük, hányszor mondja nekünk: „Krisztussal”. Ez tanításának állandó vezérmotívuma, ez hitének központja. A keresztény olyan ember, aki már itt a földön Krisztussal van, mielőtt a halálon túl megosztaná életét a teljességben. Ez az ég: „Még ma velem leszel a Paradicsomban” (Lk 23,43).
Hogyan lehetne elrejteni hitünk világosságát, hogyan lehetne elhomályosítani ezt a lelkesítő ígéretet? Hogyan lehetne elkendőzni ezt az alapvető irányulást, amelyik szerető vonzást gyakorol az emberre?
Magáról a hitről van szó, ami enélkül szétoszlik és eltűnik. A keresztény egy nap majd együtt lesz Krisztussal.
Krisztus fölment a mennybe, ahol az Atya jobbján van. A meghatározás az antropomorf képek egyszerűségének hatására tiszta, világos. Az egyszerű emberek, a kicsinyek, a „lelkiszegények”, az „anawim” megértik ezt éppúgy, mint Szűz Mária, és tudják, hogy a halálon túl majd Krisztussal élnek.
Szent Ágoston ezt így fejezte ki rendkívül tömören: „Örökre örvendezel a személyes Istennel mint személlyel, és mindenki mással Istenben”. Ennek az életnek ilyen lesz az örök boldogsága, és ennek nem lesz vége soha. „Ott látni fogunk és szeretünk, szeretni fogunk és dicsérünk szünet nélkül” (Szent Ágoston: Isten városa). I. János Pál, az 1978 őszén harminchárom napig uralkodó pápa nem sokkal halála előtt ezt mondotta: „Az igazi Alleluját a mennyországban fogjuk énekelni. ez a beteljesült szeretet allelujája lesz, az itteni alleluja az éhező szereteté, vagyis a reményé”.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Forrás: Paul Poupard: A katolikus hit, Szent István Társulat 2001
Fordította: Török József