„Fogytán a boruk!” – Máriáról Mária hónapjában

Május van. Szemléljük Mária életét, és a szerzővel együtt tegyük fel a kérdést: nekünk milyen a kapcsolatunk a Szűzanyával? Silvano Gianti olasz fokolarino a Città Nuova rendszeres szerzője volt.

fogytan-a-boruk-mariarol-maria-honapjaban

Úgy nőttem fel, hogy szüleimmel minden este a vacsora után elimádkoztuk a rózsafüzért. Amikor már elköltöztem otthonról, anyukám a telefonhívások során, miután afelől már megnyugodott, hogy jól vagyok, jól mennek a dolgaim, a beszélgetés végén mindig lelkemre kötötte, hogy ne feledkezzek el az imádságról, mondjak el legalább néhány Üdvözlégyet.
Így vált Mária lassan a nővéremmé: egyetlen gyerek vagyok, jó érzés volt, hogy van egy testvérem. Aztán Mária az édesanyám lett. Anyukám halálakor, a kezét fogva ösztönösen jött a gondolat, hogy most az életemet Máriára szeretném bízni. Az volt a vágyam, hogy megtanítson úgy élni, ahogy ő élt.

 

 

 

 

Azt gondolom, hogy a Mária-tisztelet azt jelenti, hogy mindig utánozzuk Máriát, és ez azt is jelenti, hogy fel kell vállalnunk azt a felelősséget, amit ő vállalt magára. Amikor Mária a kánai menyegzőn azt mondja: „Nincs több boruk” (Jn 2,3), különleges érzékenységet mutat az emberek szüksége iránt. Nekünk is pontosan ebben a felebarát iránti figyelmességben kell késznek mutatkoznunk.
A máriás szeretet nem ver éket az emberek közé, hanem inkább közelebb hoz minket egymáshoz. Máriára tekintve nekünk is hozzá hasonló elkötelezettséggel, vele együtt ki kell mondanunk, hogy „Itt vagyok!”. „Igen”-t kell mondanunk Isten tervére és arra az útra, melyet az Atya készít nekünk, egyenként minden gyermekének.
Szeretem elképzelni, ahogy Mária odaadással éli az életét Józseffel és Jézussal, ahogy rendben tartja az otthonukat, vagy ahogy az emberek között van. Elég az előbb említett kánai menyegzőre gondolni, arra a kis részletre, ami bizonyítja, hogy Mária gondos háziasszony. Amikor elfogy a bor, ő veszi ezt észre. Milyen szép ez! Azt jelenti, hogy figyelt arra, ami körülötte zajlik, hogy a maga teljességében megélte az eseményt. Már csak ez a tény, hogy észrevette, hogy fogytán a bor, komoly felhívás lehet mindnyájunknak.
Emlékezzünk arra, hogy folytatódik az evangéliumi részlet: amikor észrevette, hogy fogytán a bor, fiához fordult, de nem kapott kielégítő választ, és akkor odament a szolgákhoz, és Jézusra mutatva azt mondta: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”.
Bámulatos asszony: mintha ő lenne a ceremóniafelelős – ő vette észre elsőként, hogy fogy a bor, de rögtön vissza is vonult, szinte el is tűnt, hogy Jézust helyezze előtérbe. Ez a mondat Mária nagyságát bizonyítja. Az egész élete ilyen volt: azt tenni, amit Jézus mond. Egész életében nem tett mást, mint ezt: Jézust helyezte előtérbe.

Mária figyelmes. És mi? Mennyire vagyunk figyelmesek a mellettünk élőkkel? Észrevettük, amikor „fogytán volt a bor”?

Hiszen végtelen sok a megpróbáltatás, és mi vajon rendszeresen igyekszünk ezeket elkerülni, vagy másoktól várjuk a megoldást, vagy tényleg teszünk azért erőfeszítéseket, hogy megoldásokat találjunk a manapság a társadalomban előkerülő ezerféle problémára? Gondolok itt azokra a szegényekre, akikkel nap mint nap találkozunk az utcán, de nem csak rájuk, legyen szegény vagy gazdag, mindenkinek szüksége van a másik emberre.

 

Szükség van a csendre, a meghallgatásra, az egymás iránti figyelmességre, arra, hogy képesek legyünk meglátni az emberek valódi vágyait, és ahhoz, hogy senkit ne alázzunk meg, arra is szükség van, hogy hátra tudjunk lépni. Szükség van a szeretetre, a másik közelségére, a bizalomhoz való visszatalálásra, arra, hogy higgyünk: nehéz, de akkor is higgyünk, amikor úgy tűnik, árral szemben evezünk. Szükség van arra, hogy óvatosan közelítsünk a mély sebekhez, melyeket férfiak is, nők is hordoznak: ne harsány megoldásokat akarjunk előhúzni a zsebünkből, hanem legyünk készek arra, hogy melléjük állunk.
Legyünk az, aki továbbra is a horizontot kémleli, aki reménnyel telve várja a hajnalt. Egyszerű gesztusokra és szép szavakra van szükség, melyek eloszlatják a gyűlöletet. Arra van szükség, hogy életet „vigyünk” és életet „adjunk”. Igazából Máriára van szükség. Máriára, aki Jézus édesanyja és a mi édesanyánk.

 

Mária jelen van ma is, a szentség példájaként áll előttünk. Az ő ideálja mindig Isten volt: bizonyára ezer kétség gyötörte – egy ilyen gyermekkel –, mégis ment tovább, előre az útján, határtalan bizalommal Isten iránt.
Rábízta magát Istenre, konkrétan, a felebarát iránti szeretettel szeretve az Atyát. Mária a kereszt alatt, ahol haldokló fiára irányítja a figyelmünket, új értelmezést ad a fájdalomnak: segíteni akar mindegyikünknek, hogy megtaláljuk az erőt, mellyel minden nehézséget leküzdhetünk.
Így minden jól megélt fájdalom az Isten iránti nagyobb szeretet felé vezet. Mária az egyetemes testvériség édesanyja. Vajon nem ő az, aki egyesíteni szeretné a családokat, a generációkat, a népeket? Nem azt akarja, hogy mindenki – vallási hovatartozás nélkül mindenki, aki az emberiség javát keresi – egy családot alkosson?
Ez a Mária nem csak egy szép szobor, nem csak egy szentkép az imakönyvünkben, Mária a mai kor embere!

 

Mi tehát Mária üzenete?
Mária egész életében szeretett. Az ő szeretete nem vádol, hanem megért. Mária számára Isten igéje lett az életprogram. Korunk egyik misztikusa írta Máriáról:
„Ő értette a fiát, értette, hogy Jézus nem azt kérte: győzzük le az árnyakat, hanem arra kért, hogy az árnyak közé vigyünk fényt (Jn 1,5), legyünk a „világ világossága” (Mt 5,14), és a világosság nem harcol, hanem világít.”
Jézus egyetlenegy dolgot kér tőlünk: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!”, ebben összefoglalható a tanítása.
Megteszünk mindent, amit mond…?

Fotó: Unsplash / Jon Tyson

Forrás: focolaritalia.it

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: