Hitünk és helyünk a világban – 60 éve ért véget a II. vatikáni zsinat

Olvasási idő: 5 perc

A Gaudium et spes (latinul: öröm és reménység) kezdetű zsinati dokumentum annak a gyümölcse, hogy akkorra a katolikus egyház elkezdte a mai világgal való párbeszédet. Ezzel a dokumentummal tehát ’hivatalosan’ is megszűnt az egyháznak a kortárs világgal való ellenséges viszonya, a Syllabustól (1864) és a kiátkozástól (I. vatikáni zsinat) eljutottunk a párbeszédhez. A kidolgozása nagyon hosszú és bonyolult folyamat volt, öt alkalommal szinte újrakezdték. Egyre inkább a haladóbb teológusok nézetei érvényesültek, több ponton felismerhetők Pierre Teilhard de Chardin, Henri de Lubac, Marie-Dominique Chenu, Yves Congar, és Karl Rahner gondolatai.

Ma már evidenciának hangzik számunkra a Gaudium et spes vezérgondolata, azaz hogy:

amikor Isten az embernek kinyilatkoztatja magát mint Szeretet, egyúttal megvilágítja az emberi állapotot is, mintegy kinyilatkoztatja az embert is önmagának.

Ezzel függ össze a másik alapgondolat: az emberi életnek és halálnak, Isten és üdvösségtervének misztériuma Jézus Krisztusban tárul fel. Isten egyszerre teremtőnk és megváltónk; az emberi történelem és az üdvtörténet középpontja és célpontja Jézus Krisztus, aki minden ember Üdvözítője. Ebből következik az emberi személy méltóságáról és a földi valóságok isteni értelméről szóló tanítás. Jelentős szerepet játszott az alapgondolat elfogadtatásában Leo Jozef Suenens belga bíboros, aki azt emelte ki, hogy az egyháznak nemcsak ad intra (belső mivoltára), hanem ad extra (a világgal való kapcsolatára) is figyelnie kell. A 2021-2024-ben tartott Szinódus ugyanezen az úton ment tovább.

_{Leo Jozef Suenens bíboros}

A kivételes hosszúságú zsinati dokumentumból a II. rész 2., a hit és kultúra kapcsolatáról szóló fejezetéből hozunk részeket. Itt természetesen nem a köznyelvi, szűk (művészetek) értelemben vett kultúráról van szó, hanem a tágabbról, mely szerint a kultúra magában foglalja mindazt, amit az ember teremt (szellemi értékek, művészet, tudomány, technológia), valamint egy adott közösség életmódját, szokásait, világképét.

Gaudium et spes,  II. rész: A fontosabb részletkérdések

2. fejezet: A kultúra helyes fejlesztése (53 – 62, részletek)

Hit és kultúra

57. A mennyei haza felé zarándokló Krisztus-hívőknek az odafönt valókat kell keresniük és ízlelniük;^[1] ez azonban nem csökkenti, hanem inkább növeli feladatuk súlyát, hogy az összes emberrel dolgozzanak együtt az emberibb világ fölépítésén. És valóban a keresztény hit misztériuma fölbecsülhetetlen ösztönzést és támogatást ad nekik ahhoz, hogy e feladatot minél odaadóbban teljesítsék, különösen pedig ahhoz, hogy fölfedezzék e munka teljes értelmét, melyből kitűnik, hogy a kultúráért való fáradozás kiváló helyet foglal el az ember hivatásának egészében.

Amikor ugyanis az ember keze munkájával vagy technikai eszközökkel megműveli a földet, hogy teremjen és az egyetemes emberi család méltó lakóhelyévé váljék, vagy amikor tudatosan részt vesz a közéletben, akkor Istennek a történelem hajnalán kinyilvánított szándékát hajtja végre, parancsát a föld meghódítására és a teremtés továbbfejlesztésére^[2], és egyúttal önmagát is kiműveli; ugyanakkor eleget tesz Krisztus nagy parancsának is, hogy testvéreinek szolgálatára szentelje magát.

Ezenkívül amikor az ember bölcseleti, történelmi, matematikai vagy a természettudományos tanulmányokba merül, vagy művészi tevékenységet folytat, jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberi család fölemelkedjék az igaznak, a jónak és a szépnek a világába és az egyetemes érték meglátására; és így fényesebben megvilágosodik attól a csodálatos Bölcsességtől, mely öröktől fogva Istennel volt, mindent vele együtt rendezett el, játszadozván a földkerekségen és gyönyörűsége az emberek fiaival lenni.^[3]

Ebből következően a dolgok szolgaságából kiszabadult emberi lélek akadálytalanabbul emelkedhet föl a Teremtő imádására és szemlélésére. Sőt a kegyelem ösztönzésére kész lesz elismerni Isten igéjét, aki már azt megelőzően, hogy testté lett – hogy mindenkit üdvözítsen és önmagában összefoglaljon – a világban volt, mint “az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9).^[4] (…)

Krisztus evangéliumának és a kultúrának sokféle kapcsolata

58. Az üdvösség üzenete és az emberi kultúra között számos kapcsolatot találunk. Isten ugyanis a különböző korok sajátos kultúrájához igazodva szólt, amikor népének kinyilatkoztatta magát, míg csak teljesen meg nem nyilatkozott testetöltött Fiában.

Hasonlóképpen az Egyház is, mely változó körülmények között élt és az idők folyamán fölhasználta a különféle kultúrák vívmányait, hogy igehirdetése által minden nép körében terjessze és kifejtse Krisztus üzenetét, tanulmányozza és mélyebben megértse azt, s a liturgia cselekményeiben meg a hívők sokféle közösségének életében jobban kifejezze.

Ugyanakkor azonban a minden kor és minden földrész valamennyi népéhez küldött Egyház nincs kizárólagosan és elválaszthatatlanul hozzákötve egyetlen fajhoz vagy nemzethez, egyetlen sajátos életformához, egyetlen ősi vagy új szokáshoz sem. Ragaszkodván a maga hagyományaihoz, s tudatában lévén egyetemes küldetésének, egybe tud fonódni a különféle kultúrákkal, s ez mind az Egyházat, mind a kultúrákat gazdagítja.(…)

_{1963. szeptember 29-én VI. Pál a televízió nyilvánossága előtt megnyitja a zsinatot.}

A kultúra helyes formálásának szempontjai

59. A mondottak alapján az Egyház mindenkit arra emlékeztet, hogy a kultúrának a személyiség teljes tökéletesedését, a közösség és az egész emberi nem javát kell szolgálnia. Éppen ezért úgy kell kiművelni a szellemet, hogy fokozódjék benne a képesség a csodálatra, a lényeglátásra, a szemlélődésre, az önálló ítéletalkotásra, továbbá a vallási, erkölcsi és szociális érzék kifejlesztésére.

A kultúra kibontakozásához ugyanis, mivel az ember értelmes és társas természetének közvetlen következménye, mindig szükség van a neki kijáró szabadságra és a saját törvényei szerint való önálló cselekvés lehetőségére. Méltán követeli meg tehát, hogy megbecsüljék és joggal örvend bizonyos sérthetetlenségnek, föltéve természetesen, hogy a közjó határain belül ügyel a személy, s a kisebb-nagyobb közösségek jogainak tiszteletbentartására.

A kultúra és a civilizáció összehangolása a keresztény tanítással

62. (…) A hívők tehát a legszorosabb egységben éljenek kortársaikkal, iparkodjanak megérteni gondolkodásmódjukat és érzésvilágukat, amint az a szellemi kultúrában megmutatkozik. Az új tudományok és tanok, valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény érzékkel értékelni és értelmezni. (…)

_{[1] Vö. Kol 3,1-2.
[2] Vö. Ter 1,28
[3] Vö. Péld 8,30-31
[4] Vö. Sz. Irenaeus: Adv. Haer. III,11,8: Sagnard-kiad. 200. lap; vö. uo. 16,6: 290-292. lap; 21,10-22: 370-372. lap; 22,3: 378. lap; stb.}