Kapcsolati háló a Szentháromságtól a porszemig

Mikor ráébredünk, hogy van egy minket mindennel és mindenkivel összekötő kapcsolati háló, ez arra ösztönöz, hogy mindannyian – hitvallástól függetlenül – etikus módon cselekedjünk, a bolygó fenntarthatóságáért dolgozzunk, és hiteles kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal.

kapcsolati-halo-a-szentharomsagtol-a-porszemig

A korábbi cikkekben (itt és itt) láthattuk, hogy a világegyetem bonyolult, ám mégis rendezett és egységes szerkezetével mindig is lenyűgözte az embereket, és arra késztette őket, hogy az emberiség eredetéről elmélkedjenek, és gyakran egy felsőbb rend létezését feltételezzék.

E rend megfigyelése nemcsak az első ok (vagyis Isten, az összes létező ősforrása) meglétére utalhat, hanem egyre inkább feltár egy mély kapcsolatrendszert, amely mindent mindennel összeköt, és amely a teremtés fennmaradásának, fejlődésének és harmóniájának alapvető tényezője (ld. előző cikk).

Ez újabb kérdéseket vet fel: Honnan ered a világegyetem kapcsolati jellege? Van talán egy alapja, kiindulópontja és forrása?

És ami még fontosabb, milyen következményekkel jár a mai kor ember számára, ha mind megértjük az egymásrautaltságot, amely összeköt bennünket mindennel? A monoteista vallások hívői egyetértenek abban, hogy a teremtés összefonódásai mind Istenben gyökereznek, és ezért felelősséggel tartozunk a teremtés és az embertársak iránt. A nem hívők számára a minket körülvevő világ kapcsolati jellege egyszerűen tény, amely mégis tudatos és felelősségteljes életre hív mindannyiunkat.

Mikor ráébredünk, hogy van egy minket mindennel és mindenkivel összekötő kapcsolati háló, ez arra ösztönöz, hogy mind – hitvallástól függetlenül – etikus módon cselekedjünk, a bolygó fenntarthatóságáért dolgozzunk, és hiteles kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal.

Álljunk meg egy pillanatra a keresztény látásmódnál, amely a világmindenség kapcsolati szerkezetét a Szentháromsággal köti össze. Az evangéliumban Isten úgy tárul elénk, mint a Szeretet (1Jn 4,16). Isten pedig, mivel Szeretet, Szentháromság, azaz Kapcsolat.

Raniero Cantalamessa atya így fogalmazta meg: „Azért hiszünk a hármas és egy Istenben, mert hisszük, hogy Isten a szeretet.

Minden szeretet valaki vagy valami iránti szeretet. Üres szeretet nincs, mint ahogy nincs tudás valakiről vagy valamiről való tudás nélkül.

De akkor ki az, akit Isten szeret, hogy szeretetnek nevezhessük? A világmindenség? Az emberiség? Akkor ez a szeretet csak néhány tízmilliárd éve létezik, vagy a fizikai mindenség és az emberiség fennállása óta. De előtte kit szeretett Isten, hogy szeretetnek nevezhessük, hiszen Isten nem tud megváltozni, és nem válhat azzá, ami korábban nem volt? (…) Választ a Kinyilatkoztatás ad, amelyet a 325-ös niceai zsinat hozott: Isten mindig is szeretet volt, ab aeterno, öröktől fogva, mert még azelőtt, hogy létezett volna önmagán kívül álló tárgya a szeretetnek, már benne volt az Ige, az „egyszülött Fiú”, akit végtelen szeretettel szeretett és ez a Szentlélek.[1]” (Harmadik nagyböjti prédikáció, 2023).

A keresztény látásmód szerint a valóság tehát nem csupán elszigetelt elemek összessége, hanem kapcsolatokból szőtt háló, amely a Szentháromságtól egészen a világmindenség legkisebb részecskéjéig elér.

Eme összekötöttség megfigyelése visszavezet bennünket a valóság forrásához: ahhoz az „Istenhez, aki a szeretet”, aki egy kapcsolatokból álló világmindenség alapjait fektette le, a kölcsönös függőség és összeköttetés jegyében.

Giuseppe Maria Zanghì filozófus a Leggendo un carisma (Egy lelkiség olvasata) című könyvében (Città Nuova, 2013) a következőket tanácsolja az olvasónak: „Haladjuk meg az egy-ről alkotott elképzelésünket, hogy elérjünk az igazi Egy-hez. A Szeretet az, amely kiragadja az embert az általunk elképzelt egy magányából, és közösségbe hívja: amely Istenben HÁROMSÁG; közöttünk és a teremtésben pedig kapcsolati rendszer, a velünk lévő Isten.”

 

 

 

 

 

Ebben az értelemben a Szentháromság nem elvont dogma, hanem kulcs a világegyetem mély szerkezetének megértéséhez, az ok, amiért minden létező szervesen kapcsolódik egymáshoz. Ez a kötelék, ez a kapcsolati jelleg Isten Szeretetének, Isten Kapcsolatának a lenyomata, amelyet felismerhetünk a világmindenséget uraló harmóniában és rendben, de személyes kapcsolatainkban is.

Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója így beszélt a Szeretet-Istenről: „Számunkra olyan fény volt, amely a történelem legsötétebb óráján ragyogott fel: a II. világháború alatt. Ez a fény megvilágította az egész evangéliumot, felfedeztetve velünk, hogy Jézus nem félt kiejteni a szeretet szót. Sőt mi több, megértettük, hogy pontosan a szeretet az Ő tanításának a lényege, és valóban ez a »világegyetemet mozgató eredeti teremtő erő«, ez mozgatja a mi személyes kis történelmünket – éppúgy, mint a világ nagy történelmét.[2]

Így érkezünk el a kapcsolati jellegtől a szó szoros értelmében vett Kapcsolatig, amelynek legfőbb lényege a szeretet.

Szeretet, amelyet mindannyian megélhetünk az „Aranyszabály”‑nak megfelelően: „Tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy veled tegyenek” – ez minden vallás közös tanítása, és az egyetemes jog alapja.

A környezetvédelem világában is ez az alapelv köszön vissza a fenntartható fejlődés fogalmában, amelyet a Brundtland-jelentés (1987) így határozott meg: olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” E meghatározással az aranyszabály etikai elvei jelennek meg a fenntarthatóságban.

 

 

Ahogyan Ferenc pápa írja a Laudato si’ enciklikában (2015): „Az isteni személyek szubzisztens [önmagukban fennálló] relációk, az isteni mintára teremtett világ pedig kapcsolati háló. (…) Ez nemcsak arra hív minket, hogy megcsodáljuk a sokszoros összekapcsolódást, mely a teremtmények között létezik, hanem felfedezteti velünk saját kibontakozásunk egyik kulcselemét. Mert az emberi személy oly mértékben fejlődik, válik érettebbé és szentelődik meg, amennyire kapcsolatba lép: amikor kilép önmagából, hogy közösségben éljen Istennel, a többi emberrel és minden teremtménnyel. Így felveszi létezésébe azt a szentháromságos dinamizmust, amelyet Isten teremtésétől fogva beléje írt. Minden összefügg mindennel, és ez arra hív minket, hogy az egész világot átszövő szolidaritás lelkiségét alakítsuk ki, azt, amely a Szentháromság misztériumából fakad.[3](Laudato si’ , 240)

Mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Gyakran megfeledkezünk erről, de ez az egyszerű igazság mégis erőteljes felhívás a cselekvésre.

Ha felismerjük az egymásrautaltságot, amely összeköt minket mindennel és mindenkivel, még a jövő generációival is, akkor nem tehetünk mást, mint hogy nagyobb gonddal és tisztelettel fordulunk a teremtés és a kapcsolataink iránt.

Minden nap megtölthetjük az életünket sok apró vagy nagyobb jótettel a mellettünk élők iránt – egy mosollyal, figyelmes meghallgatással, anyagi segítséggel –, de a környezet iránt is, azzal, hogy elkerüljük a pazarlást és fenntartható termékeket választunk. Az embertársainkról és a bolygóról való gondoskodás ugyanazon éremnek a két oldala.

Ahogyan Kalkuttai Szent Teréz anya mondta: „Amit mi teszünk, az csak egy csepp az óceánban. De az óceán kevesebb lenne e csepp nélkül.”

 

 

[1] https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-03/papa-cantalamessa-nagybojt-harmadik-predikacio-szeretet-aldozat.html
[2] https://www.fokolare.hu/hirek/570
[3] https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=469#LS238

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Pixabay (3)

Forrás: cittanuova.it

Fordította: Szeles Ági

Legújabb könyveink: