Kreatív hűséggel alakítsuk a jövőt

Szeretném arcomat a horizont felé fordítani, és titeket is biztatlak, hogy velem együtt fordítsátok tekinteteteket a horizont felé, hogy bizakodó hűséggel és nagylelkű kreativitással nézzünk a már most elkezdődő jövő felé.

Loppiano történelme még csak a kezdeteknél tart. Ti a kezdeti időben vagytok. Ez egy kicsiny mag, a történelem barázdáiba vetve, mely már erősen sarjadni kezdett, de amelynek még erős gyökereket kell eresztenie és bőséges termést kell hoznia, Jézus evangéliumának hirdetését és konkrét megvalósítását szolgálva, amit ma az Egyház tenni hivatott. Ez pedig alázatot, nyitottságot, együttműködést, kockázatvállalást igényel. Ezeket mind használnunk kell: alázat és kockázatvállalás, együtt, nyitottság és együttműködés.

A gyakran drámai, sürgető helyzetek, melyek minden oldalról kérdőre vonnak, nem szabad, hogy nyugton hagyjanak minket, hanem megkövetelik, hogy a lehető legtöbbet tegyük, mindig Isten kegyelmében bizakodva.

A korszakváltásban, melyben élünk – nem a változás korszakában, hanem a mai korszakváltáskor –, nemcsak arra kell törekedni, hogy elősegítsük az emberek, a kultúrák és a népek találkozását és a civilizációk közötti szövetséget, hanem hogy közösen megküzdjük azt a korszakos kihívást, hogy egy találkozás alapú közös kultúrát és szövetségen alapuló globális civilizációt építsünk. Mint szivárványt, mely színekre bontja Isten szeretetének egyetlen fehér fényét. Ehhez pedig olyan férfiakra és nőkre van szükség (fiatalokra, családokra, minden hivatású és foglalkozású személyre), akik képesek új utakat találni, amelyeken együtt tudnak járni.

Az evangélium mindig új, mindig. És ebben a húsvéti időben az Egyház sokszor elmondta nekünk, hogy Jézus feltámadása fiatalságot hoz nekünk és megkívánja tőlünk ezt a megújult fiatalságot. Mindig kreatívan kell előrehaladnunk!

A kreatív hűség jelenti a kihívást: hűségesnek kell lenni az eredeti inspirációhoz, együtt nyitottnak kell lenni a Szentlélek fuvallatára, és bátran rá kell lépni azokra az új utakra, amelyeket ő sugall nekünk. Számomra a legjobb példa – és tanácsolom, hogy ti is így cselekedjetek – az, amit az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk: nézzétek meg, hogy ők miként tudtak hűek maradni Jézus tanításához, és hogyan tudtak annyi „őrültséget” csinálni, mert azt csináltak, ahol csak jártak. Miért? Mert meg tudták élni ezt a kreatív hűséget. Olvassátok el a Szentírásnak ezt a szövegét, nem egyszer, hanem kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hatszor, mert ott rátaláltok ennek a kreatív hűségnek az útjára. A Szentlélekről van szó, nem a mi józan eszünkről, nem a mi gyakorlatiasságunkról, nem a mi mindig korlátolt látásmódunkról. Nem! A Szentlélek fuvallatával kell előrehaladnunk!

Hogyan tudjuk felismerni és követni a Szentlelket? Gyakorolva a közösségi megkülönböztetést. Vagyis a feltámadt Jézus, az Úr és Mester köré kell gyűlnünk, hogy meghalljuk, amit ma a Lélek nekünk mint keresztény közösségnek mond (vö. Jel 2,7), és hogy ebben a légkörben közösen felfedezzük a meghívást, melyet Isten meghallat velünk abban a történelmi helyzetben, amelyben az evangéliumot meg kell élnünk.

Annyira kell hallgatnunk Istent, hogy vele együtt meghalljuk a nép kiáltását, és annyira kell hallgatnunk a népet, hogy azt az akaratot lélegezzük be, amelyre Isten hív minket. Jézus tanítványainak Isten szava szemlélőinek és Isten népe szemlélőinek kell lenniük.

Arra kaptunk meghívást, hogy mindnyájan a közösségi megkülönböztetés mesterei legyünk. Nem könnyű, de muszáj csinálnunk, ha kreatív hűségre törekszünk, ha tanulni akarunk a Lélektől. Ez az az út, amelyet Loppianónak is járnia kell, hogy fel tudja fedezni és követhesse lépésről lépésre Isten útját az Egyház és a társadalom szolgálatában.

* * *

Az akkor elhangzott teljes beszéd a Magyar Kurír oldalán elolvasható.