Szemtől szembe: interjú Margaret Karrammal, a Fokoláre Mozgalom új elnökével

Elnökként először adott interjút a Fokoláre Mozgalom újonnan megválasztott elnöke, a Szentföldről származó Margaret Karram. Társlapunk, az olasz Città Nuova főszerkesztője a világ összes Új Város-a nevében tette fel neki kérdéseinket. Karram számos teendője ellenére a Fokoláre Nemzetközi Központjában, a Róma melletti Rocca di Papában fogadta az újságírót, miközben még zajlott a Fokoláre Mozgalom nagygyűlése. Az interjút teljes terjedelmében közöljük, ahogy szóban, olaszul elhangzott.

szemtol-szembe-interju-margaret-karrammal-a-fokolare-mozgalom-uj-elnokevel

Ki Margaret Karram? Ki ez a palesztin nő a Fokoláre Mozgalom élén?

Haifában, Izraelben születtem, a szüleim palesztinok, négyen vagyunk testvérek. Tizennégy éves koromban ismertem meg a Fokoláre Mozgalmat, és ez a fény annyira vonzott, hogy az azóta eltelt években végig követtem, és most itt vagyok.

 

 

 

 

Elmesélnél néhány meghatározó epizódot az életedből?

Sok ilyen van, az egyik öt éves koromban történt. Galilea tartományban, Haifa városában laktunk. Egy teljesen zsidó lakónegyedben a miénk volt az egyetlen nem zsidók-lakta ház. Ha kinn játszottam, körülöttünk csupa zsidó gyerek játszott, akik gyakran csúfoltak minket. Egyszer nagyon kicsúfoltak. Sírva mentem haza, mert nagyon bántott a viselkedésük és mérges voltam. Arra gondoltam, soha többé nem fogok ezekkel a gyerekekkel játszani. Anyukám viszont azt mondta: „Töröld le a könnyeid, menj ki, és hívd be ezeket a gyerekeket hozzánk!” Úgy emlékszem, mintha ma történt volna. Le kellett győzni az egómat, a haragomat, letörölni a könnyeimet, és kimenni, hogy behívjam hozzánk a gyerekeket. Mikor megérkeztek, anyukám éppen arab kenyeret sütött. Mindannyiuknak adott egy-egy kerek arab kenyeret. A gyerekek hazamentek, és odaadták a kenyeret a szüleiknek. Így aztán ezek a szülők, főleg az anyukáik eljöttek hozzánk, hogy megtudják, ki ez az anyuka, ki ez a család, és köszönetet mondjanak. Ez az esemény meghatározónak bizonyult az életemben.

 

Megtanultam belőle, hogy a félelem legyőzéséhez, a béke építéséhez nem szavak kellenek, hanem akár egy apró szeretet-tett a felebarát iránt, akkor is, ha ő más, mint én, akkor is, ha ellenség.

 

Tehát azt mondhatjuk, hogy a párbeszédet kiskorodtól kezdve, az életből tanultad meg, akkor is, ha későbbi tanulmányaid által a párbeszéd és a zsidóság szakértőjévé váltál.

Pontosan így van, tényleg az életből tanultam meg. A városom kisváros, ahol békében együtt él a három vallás, ahol minden közös. Csodaszép kikötőváros, és a városunkban van a hegy, amelyhez Illés próféta története kapcsolódik. És itt együtt élnek zsidók, muszlimok, és mindent együtt csinálunk, békében. Gyerekként a karmelita iskolába jártam, ahol csupa arabok voltunk, fele különböző rítusú keresztény, fele muszlim. Tehát 6-tól 18 éves koromig az iskolapadban mellettem muszlimok is ültek, együtt nőttünk fel. Ez nem egy elméleti párbeszéd volt, hanem a hétköznapi életben megvalósuló dialógus, ami az életem része lett.

 

Mit éreztél a megválasztásod közeledtével és azt követően?

Mikor láttam, hogy a nevem egyre jobban előjön, reszkettem, meg voltam rendülve, és főleg nagy istenfélelem töltött el… leginkább az istenfélelem Isten egy ennyire – a szó legnemesebb értelmében – összetett, nemzetközi műve előtt. Istenfélelem töltött el, hogy valóban méltó eszköz lehessek. De ugyanakkor néhány perc elteltével a felfokozott érzelmek mellett éreztem egy belső erőt, ami úgy gondolom a Szentlélektől jött, mert egész nap hívtam Őt, és nemcsak én, hanem tudtam, hogy világszerte imádkoznak ezért a gyűlésért, ezekért a választásokért. Ezért biztos voltam benne, hogy az ima vezetett minket, és hogy bíznom kell ebben, illetve mindazoknak az egységében, akik itt vannak a nagygyűlésen, és próbálták megérteni, mi Isten akarata, mi a Mű jövője. Szóval mikor éreztem, hogy el kell fogadjam megbízást, az istenfélelemmel keveredve egyben nagy erőt, bátorságot tapasztaltam meg. Ezt mondtam: „Itt vagyok”. Mert ez mindenekelőtt Isten hívása volt számomra, erre kellett válaszolnom, hogy Máriaként a Mű1 szolgálóleánya legyek, mindenki szolgája. Nem arról van szó, hogy kormányoznom kell ezt a nagy mozgalmat, amely nem egy emberi szervezet, nem egy egyesület. Nagyon különböző tagjai vannak, nemcsak katolikusok, hanem különböző egyházakhoz, vallásokhoz tartozók is, különféle korúak, a föld legtávolabbi pontjain, mindenféle kultúrához tartozók. Arra gondoltam: Szeretnék mindenkinek szolgálni, mindenkitől tanulni, eszköznek lenni.

 

Szerinted a szülőföldeden élők számára mit jelent, hogy megválasztottak? Hogy reagáltak palesztinok és izraeliek?

Azt gondolom, nagyon örültek és büszkék voltak rám. Sokan írtak is, főleg egyházi vezetők, különböző egyházak részéről, például a pátriárka. Sok zsidó is írt: gratuláltak, bátorítottak, elmondták, hogy drukkolnak. „Mi veled vagyunk, mert ismerünk. Támogatunk téged”. Hálásak, és főként nagyon örülnek.

 

Milyen reményekkel, félelmekkel nézel e megbízatás elébe, mibe horgonyzol? Van példaképed, akire elnökként tekintesz?

A reményem az, amiről kicsit már az elején is beszéltem: Azt szeretném, hogy egy család legyünk, a mozgalomban megvalósítsuk Chiarának ezt az örökségét: „Legyetek egy család!”. Miért mondom ezt? Mert érzem, hogy a mozgalomban jelenleg leginkább arra van szükségünk, hogy testvéri kapcsolat kössön össze minket. Hogy mint egy családban, ha valaki szenved, mellette álljunk, ha valakit öröm ér, osztozzunk örömében, ahogy Chiara mondta örökségképpen.

Hogy bárki, aki az utunkba kerül, megtapasztalhassa a család melegét. Hogy az is megtapasztalhassa, hogy a végsőkig szeretjük, aki otthagyja a mozgalmat.

Én a saját vér szerinti családomban ezt megéltem, ezért elmondhatom: ha családi lelkület van köztünk, akkor az igazi szeretet lelkülete van jelen. Ez egy alázatos lelkület, amely jót akar a másiknak, a hibákon és mindenen túllát, olyan szeretet, amely mindent befed, hisz testvéri szeretet. Ilyen értelemben család: ahol olyan igazi szeretet van, ami semmit sem vár el, ami megbocsát.

 

Milyen tapasztalatra tettél szert a nagygyűlés eddigi napjaiban?

Milyen tapasztalatra? Azonnal felfogtam, hogy magamra kell vennem a felelősséget. Ugyanakkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Hogy egy egész test, egy emberekből álló test áll mellettem. Biztosítottak készségükről, ahogy én is elmondtam, hogy azt szeretném, ne egy személy kormányozza a Művet, hanem emberek egy csoportja, akik Jézus jelenlétét fogják maguk között tartani, és Ő lesz a vezető. Ezt már most megtapasztalom.

 

Napjainkban az új nemzedékek egy kulturális paradigmaváltást visznek végbe, főleg a környezetvédelmet illetően. A Fokoláre Mozgalom mit fog tenni ezen a téren? Egyébiránt ez az egyik olyan téma, amelyről sok szó esett a nagygyűlés folyamán.

Igen, ez volt az egyik kiemelkedően fontos téma, amit az új nemzedékek is nagyon fontosnak tartanak. Támogatnunk kell őket ebben a vágyukban, most majd a záródokumentumban is láthatóan, konkrétan elköteleződünk a teremtésvédelem mellett. Folytatni fogjuk a fiatalok kezdeményezéseit, a már elindult projekteket a „merni gondoskodni” („dare to care”) keretében. Már most is sok kezdeményezés van, de a jövőképemben az él, hogy ennek életstílusunkká kell válnia. Ha megváltoztatjuk életmódunkat, nemcsak helyi, hanem világszinten is többet tehetünk.

 

A világjárvány megváltoztatta a világot és mindannyiunkat. A Fokoláre Mozgalom milyen válaszokat ad a helyzetre, amiben élünk?

A mozgalom már elkezdett reagálni a járványra, mindenekelőtt egy nemzetközi vagyonközösséggel: ez azt jelenti, hogy közösbe tesszük az anyagiakat és a kompetenciáinkat mások javára. Intézményi szinten az AMU (Egyesült Világ Akció) és AFN (Új Családok Egyesület) számos kezdeményezéssel válaszol a járvány okozta problémákra is. Remélem, hogy még többet teszünk majd, mert a pandémia teljesen megváltoztatta az életünket mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból. Leginkább arra tanít meg, hogyan éreztethetjük az emberekkel a közelségünket. Remélem, ezt megtanultuk, és egyre jobban meg kell tanulnunk, ugyanis azt gondolom, azzal tudunk leghatékonyabban cselekedni, ha közel vagyunk az emberekhez, azokhoz, akik akár a járvány, akár a szegénység miatt szenvednek, vagy a járványból fakadó helyzetek, és sokak halála miatt, amire nem is lehet vigasztaló szavakat találni. Tehát a mozgalomnak legfontosabb válasza ebben a helyzeteben az lehet, ha az emberek mellett áll, nem fizikai, hanem lelki értelemben.

 

Milyen kihívások és lehetséges erőforrások nem jutottak még teljesen kifejeződésre a Fokoláre Mozgalomban? Mire szeretnél összpontosítani az elkövetkező években?

Jó kérdés. Szerintem a mozgalomban jelenleg az a legnagyobb kihívás – hadd mondjam ki –, hogy megfogyatkozott a bizalom kultúrája. Nagy irgalommal mondom ezt, de érzem, hogy most kihívás elé állítja a mozgalmat, hogy valamiféleképpen a gyanakvás kultúrája jelenik meg benne. Én azt érzem, hogy felül kell kerekednünk ezen azáltal, hogy növeljük a szeretetet magunk között, a Mű minden tagja között, hogy a bizalom, a szeretet kultúrája győzedelmeskedhessen, megerősödjön.

 

Mit kellene tenni ahhoz, hogy a mozgalom vonzóbb legyen, főként a fiatal nemzedékek számára?

Ahhoz kapcsolódnék, amiről Chiara Lubich „A modern idők varázsa” című elmélkedésében beszél: „Íme, a modern idők nagy varázsa: behatolni a legmagasabb szemlélődésbe, de megmaradni a tömegbe merülve, ember ember mellett”, hogy osztozzunk az örömeikben, fájdalmaikban, mindabban, amire a felebarátnak szüksége van. Szerintem ez a jelen kor vonzereje is.

De ahhoz, hogy fénykévéket vessünk az emberiségre, azon túl, hogy elvegyülünk a tömegben, szükség van rá, hogy szemlélődők is legyünk.

Ezekben a napokban valaki elküldte nekem Don Benzi-nek, a XXIII. János Közösség alapítójának egy mondatát. Nem tudom, pontosan idézem-e, de ez a lényege: „Ahhoz, hogy megálljunk a lábunkon, térden kell állnunk. Azt hiszem, így lehetünk vonzóak. Ha talpon akarunk maradni, ha vonzóak akarunk lenni, ha példát akarunk mutatni, le kell térdelnünk.

 

Milyennek látod a Fokoláre Mozgalom jelenlegi vezetését? Gondolod, hogy szükség van változtatásra?

Mindenképp sok lépés megtörtént már az előző ciklus során, de úgy gondolom, hogy ennek a most alakuló vezetőségnek egyre jobban a szinodalitás szellemiségében kellene dolgoznia, és egyre inkább megvalósítania azt, amit Chiara mindig mondott, mikor a Mű jövőbeli vezetéséről kérdezték: vagyis hogy a Művet nem egy vagy két személy kormányozza, az elnök és a társ-elnök, hanem a személyek között jelenlévő Jézus. Úgy gondolom, ez fogja megmenteni a Művet, ahogy ezt Chiara is sokszor megmondta. Úgy hagyta ezt ránk, mint egyfajta biztosítékot. Mikor ezekben a napokban hallgattam őt, nagy béke töltött el. Azt mondtam magamban: „Chiara a mennyben nyugodt lesz, ha mi így teszünk”. Szeretném, ha a következő vezetőség ilyen lenne, és örömöt szereznénk Chiarának az égben.

 

A szinodalitásról jut eszembe, hogy a pápa nemrég meghívta különösen az olasz egyházat, hogy kezdjen bele egy szinódusi folyamatba. Te szoros együttműködésben dolgoztál olaszországi és egyéb szinteken egyházi mozgalmakkal, egyesületekkel, csoportokkal. Mit jelent konkrétan így együtt dolgozni?

Sok mindent jelent. Én magam nagyon sokat gazdagodtam általa az elmúlt hat évben. Azt láttam, hogy mikor együtt dolgozunk, van egy plusz kegyelem, egy plusz gazdagodás, mert felfedezzük az ajándékot, ami egymás számára vagyunk. Mikor valamilyen projekten együtt dolgozunk, vagy egyszerűen csak együtt vagyunk, vagy mikor egyikünk részt vesz egy másik tevékenységében, az ember átéli, hogy nagyobb ajándék az egyház számára. Mert ezek a karizmák mind az egyházat szolgálják, és minél inkább együttműködünk, annál jobban tanúskodunk az egység szépségéről és a különböző karizmák szépségéről. Röviden ez volt a tapasztalatom.

 

A világ összes „Città Nuová”-ja (Új Városa) nevében is készítem ezt az interjút. A Città Nuovák mivel járulhatnak hozzá a beszélgetésünk során előkerült távlatok megvalósulásához?

A Città Nuova nagyon sokat adhat. Mindenekelőtt közvetítheti a mozgalomnak az új szemléletmódját, új reményt a mozgalom tagjai számra világszerte. Azt hiszem, a Città Nuova nagyon sokat tesz. Azt szeretem benne, hogy egyre egyetemesebb, és hogy vannak benne az életből vett tanúságtételek. Ezek a világ számára leghatékonyabban szóló példák. Ezen kívül kulturálisan is megtámogathatja a Fokoláre Mozgalmat, mert egyre jobban behozza a társadalmi témákat. Mert azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a társadalmi témák terén képzettek, nyitottak legyünk, ugyanakkor Chiara karizmájából merítsünk. A Città Nuova egyre jobban előtérbe helyezi ezt, Chiara Lubich misztikus Mennyország-tapasztalatával. Ez csodálatos! Nagyon jó munkát kívánok a Città Nuová-nak. Mindig támogatni foglak titeket.

 

Margaret, tudjuk, sok munka vár rád. Megköszönöm, hogy ránk szántad ezt az időt! Azt mondd még el, hogyan tudsz kikapcsolódni, pihenni?

Szeretek a tengerparton sétálni, mert a tenger hihetetlen módon pihentet, napnyugtákat nézni, nagyon szeretek zenét hallgatni. Leginkább a versírás pihentet. Talán azért, mert mikor verset írok, a legmélyebb dolgokat fejezem ki, amit szóban nem bírok kifejezni, amit képletesebb, költőibb módon mond el az ember.

 

Köszönöm, és minden jót!

Neked is köszönöm!

 

Az  interjú olasz nyelven megnézhető itt.

 

1 Mária Műve, a Fokoláre Mozgalom másik hivatalos elnevezése.

Fotó: cittanova.it

Forrás: https://www.cittanuova.it/focolari-tu-tu-margaret-karram/?ms=001&se=013

Fordította: Prokopp Katalin

Legújabb könyveink: