Szent József – az én hétköznapi hősöm

^{Szent Család kismadárral – Bartolomé Esteban Murillo, 1650 k.}

Szent József szerepe hagyományosan nehezen megfogható, nehezen értelmezhető, és talán még nehezebb azonosulni alakjával: nem szólal meg a Bibliában, nem tudjuk, meddig volt Jézus és Mária mellett, mint ahogy azt sem, mikor és hogyan halt meg. A vele foglalkozó írások túlnyomó többsége csendes, alázatos, háttérbe húzódó férfiként mutatja be – egy igazi statisztaként, aki ugyan ott volt a világtörténelem legfontosabb eseményénél, a Megváltó születésénél, viszont nem osztottak rá jelentős szerepet. A legutóbbi Karácsonykor ezen kissé elgondolkodtam: vajon tényleg így van-e, minden szempontból jogos és helytálló-e ez a róla kialakított sztereotípia? Mert hiszen az is igaz, hogy József volt az, akihez Isten személyesen szólt, és akinek azt mondta az angyal: „ne félj magadhoz venni Máriát”. Majd kicsivel később „fogd a gyermeket és menekülj Egyiptomba”! Egy egyszerű, hétköznapi munkásember, akit Isten személyesen megszólít: mentsd meg, védd meg az Istenszülő Máriát a biztos haláltól azáltal, hogy elveszed feleségül (leányanyaként megkövezés lett volna a sorsa), majd kicsivel később: mentsd meg a Földre jött és megtestesült Istent az elvakult gyilkosoktól!

Engem mélyen megérintett a közelmúltban az a felismerés, hogy Isten nem vette körül lángpallosú angyalok seregével Máriát és a Kisjézust, hogy megvédjék őket Heródes katonáitól – akiket különleges égi csapásokkal sem sújtott (megtehette volna!) –, hanem egy egyszerű munkásemberre, egy hétköznapi férfira bízta Egyszülött Fiát, a világ Üdvözítőjét, tehát végeredményben a világ megváltását! Ha így tekintjük, akkor ebben a 15-20, legfeljebb 30 évben József – Mária mellett – a világ legfontosabb embere volt: az Isten Fiának nevelője, gondviselője és védelmezője! Hát mi ez, ha nem a tökéletes küldetés? Nekem Istennek ez a végtelen bizalma egyszerre gyönyörű, felfoghatatlan és egy kicsit ijesztő: a Mennyei Atya egy hétköznapi emberre, egy ácsra bízza Fiát, egy férfira, aki sem nem hatalmas, sem nem tanult, hanem olyan, mint sok más férfi előtte és utána: kétségekkel küzdő, hezitáló, kudarcot valló, elbukó, újrakezdő ember.

^{Krisztus szülei házában – John Everett Millais, 1850}

De vajon Isten csak Józsefhez és a Biblia egy-egy kiemelt szereplőjéhez szól személyesen, esetleg álmokon keresztül, angyali hírhozók útján? Vagy talán más, egyszerű földi halandóhoz is? És ha igen, mi kell ahhoz, hogy meghallják, meghalljam a hangját? Lehet, hogy József nem véletlenül volt csendes, alázatos és Isten akarata iránt a végletekig engedelmes ember? Lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy én is meghalljam Isten nekem szánt üzeneteit a hétköznapok pörgése, mindent elnyomó zaja mellett? Amikor ezt felismertem, és elkezdtem tudatosan odaszánni az időmet a személyes Isten-kapcsolat kialakítására és elmélyítésére (napi egy-másfél óra szemlélődő ima, rózsafüzér-imádság, heti szentségimádás), egy csodálatos és ismeretlen új világ nyílt meg előttem: a Mennyei Atya minden képzeletet felülmúló, teljesen egyedi, rám formált személyes szeretetével találtam szembe magam, aki óv, vezet, irányít, tanácsol és feladatokat bíz rám!

Nemrégiben áldoztatni mentem egy beteghez, belső zsebemben az Oltáriszentséggel, a becsomagolt Élő Istennel. Ahogy gyalogoltam a templomparkban, eszembe jutott: Jézus most ebben a pillanatban épp rám bízza magát ugyanúgy teljes kiszolgáltatottságban, „magatehetetlenségben”, ahogy egykor Betlehemben tette. Mekkora bizalom és szeretet ez az én irányomban, aki Józsefnél sokkal hétköznapibb, átlagosabb és bűnösebb vagyok, de abban a néhány percben mégis az Élő Jézus testének hordozója lehetek! Tehát én is a világ legfontosabb embere vagyok a Mennyei Atya szemében, hiszen rám bízta Jézust, ezzel egy igazán különleges feladatot adott nekem: hordozzam Őt és adjam tovább a körülöttem élő embereknek! De továbbmegyek: nem kell ahhoz áldoztatónak lenni, hogy isteni küldetést hajthassak végre! Hiszen az Atya minden férfi, minden családapa számára kijelölt egy feladatot és adott egy gyönyörű küldetést: odafigyelni, meghallani és bátran, habozás nélkül végrehajtani Isten mindenkori akaratát, védelmezni és óvni a családi élet egységét és megteremteni a feltételeket, hogy Jézus folyamatosan jelen lehessen a családunk mindennapjaiban.

Mindezt názáreti egyszerűségben, csendes, Istent hallgató és meghalló, alázatos életben, a nehézségekben is kitartó hűségben – pontosan úgy, ahogy a világ legfontosabb férfija megmutatta nekünk.