Új úton: ökumené a Chemin Neuf közösségben

Olvasási idő: 9 perc

Az Ökumenikus Imahét alkalmából megkerestem Kispál Ritát, a Chemin Neuf Közösség örökfogadalommal elkötelezett tagját. Ez a francia eredetű megújulási mozgalom sajátos hivatásának tekinti a keresztények egységéért való munkálkodást.

Hogyan kerültél a Chemin Neuf Közösségbe?

Történetem még a 90-es évekre nyúlik vissza, huszonévesként találkoztam különböző lelkiségi mozgalmakkal, és a szocializmus bezártsága után nagyon szerettem volna idegen nyelvet is tanulni. Így kerültem Franciaországban a Chemin Neuf közösség nyelviskolájába, ahol a közösségi életet is meg lehetett tapasztalni, és egy idegen nyelvet is lehetett tanulni. Ez nekem nagyon megfelelt, akkor még ugyan nem gondoltam, hogy egy életre szóló kapcsolat kezdete lesz. Ezt az egy évet utána idehaza hét másik év követte, amikor dolgoztam, tanultam, de valahogy az Isten hívása minden évben megtalált.

2008-ban tudtam visszatérni Franciaországba, 10 évvel az egyéves tapasztalat után egy hivatástisztázó évre. Ekkor újra tudtam olvasni a már megtett utat, és láttam, hogy Isten hogyan vezetett eddig, és én ezután a képzési év után köteleződtem el a szerzetességben és a közösségben is.

Mit jelent a szerzetesi életforma nálatok?

A szokásos hármas fogadalmat tesszük le – tisztaság, szegénység engedelmesség –, a negyedik fogadalmunk pedig az egységre szól.

Apostoli közösség vagyunk, egyszerre mindig misszióban és a többi taggal is kapcsolatban. Gyakran előfordul, hogy házaspárokkal, családokkal éljük a hétköznapi életünket. Merthogy a Chemin Neufben minden életállapot megtalálható: a szerzetesek és a papok mellett vannak házaspárok, családok is, akik gyakran a közösségi házainkban élnek.

Ez a közös élet hogyan valósul meg?

A közösségi házakban mindenkinek – szerzeteseknek, családoknak – megvan a saját privát életterük, de vannak közösségi együttlétek is: közös imáink, az étkezéseink egy része, általában az ebéd közös szokott lenni, illetve a hetenkénti kiscsoportos megosztások. És természetesen a missziókban is együtt dolgozunk.

Hogyan született a közösségetek és miért így hívják?

Egy karizmatikus imacsoportból jött létre a 70-enes években. Hét fiatal a Szentlélek keresztsége által arra érezte a vágyat, hogy megosszák a jövedelmüket, hogy közösen éljenek úgy, mint az első keresztények. A kis csoport motorja Laurent Fabre volt, egy jezsuita pap. Ő ma is él, 85 éves, 2016 óta visszavonult a közösség vezetésétől.

Az első ház, amit kaptak, az egy Chemin Neuf, azaz Új út nevű utcában volt Lyonban. Csak jóval később merült fel, hogy mi legyen a közösség neve, de akkor már úgy emlegették őket, hogy az „Új úton” lévő közösség. Úgy érezték, hogy tulajdonképpen profetikus ez a megnevezés, és nem is kerestek tovább. Érezték, hogy ez nekik szól.

Kezdettől fogva fontos volt a közösségben az ignáci lelkiség, ami az alapító miatt adott volt, és később bebizonyosodott, hogy nagyon alkalmas egy olyan közösség számára, amihez mindenféle életállapotú ember – Istennek szenteltek, házasok, papok is tartoznak.

Aztán a más felekezetűekkel való kapcsolat is kezdetek óta jelen van a közösségben. Ez együtt olyan színes valóságot hozott létre, amiben az ignáci lelkiség és különösen is a megkülönböztetés gyakorlata egy nagyon fontos szerepet játszik. A karizmatikus gyökerek miatt pedig a Szentlélekre való kitüntetett figyelem szintén jellemez minket.

Az alapító közösség észrevette, hogy Isten mindig olyan irányba viszi őket, olyan helyekre van a közösség meghívása, ahol nincs egység, ahol szükséges a kiengesztelődés és az egység szolgálatában elköteleződni. Ez is a hivatásunk központi eleme lett.

Mindazok, akik megtapasztalták ezt a Szentlélekben való új életet, azt is tapasztalták, hogy a felekezeti különbségek nem szabnak határt sem az evangelizációnak, sem a testvéri életnek, és mintha az Istennek egy új népe jött volna létre azáltal, hogy igent mondtak az Istennek és a Szentlélek vezetésére.

A hivatásotok tehát az ökumenére is szól.

Igazából az egységre általában. Ez jelentheti a nemzetek közötti egységet, a házaspárok egységét, a személy belső egységét is, és ide tartozik a keresztények egysége is. A közösségünk lételeme a misszió, az evangelizáció legnagyobb akadálya pedig a keresztények megosztottsága, ezért itt szükséges a leginkább beállni az Isten szőlőjében dolgozni.

A kérdés az számunkra, hogy hiszünk-e Jézus imájában, amit az utolsó vacsora előtt mondott (Jn 17,21): „atyám, mindnyájan legyenek egy, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Hisszük-e, hogy ez meg fog valósulni?

Milyen konkrét lenyomata van ennek az egység iránti elköteleződéseteknek a mindennapi életetekben?

Ahogy kezdtek megjelenni a más felekezetűek közöttünk, úgy kezdett világossá válni, hogy amikor együtt vagyunk az evangelizációban, közösen éljük meg a hétköznapokat, szolgálatokat, imákat, akkor igazából nem az a fontos, ami elválaszt bennünket, hanem az, ami összeköt. Valójában sokkal több az, ami összeköt, mint az, ami elválaszt. Sokszor megtapasztaltuk, hogy az egység gyakran jobban hiányzott a saját egyházunkon belül, mint ezekkel a más felekezetű közösségi társainkkal éppen azért, mert velük közös volt a vágyunk az evangelizációra, az Isten dicsőítésére.

Ott a házban, ahol te is élsz, ott is élnek veletek nem katolikus testvérek?

Az itteni házunk egy nagyon kicsi ház, jelenleg mindig csak két szerzetes tud benne élni, mert a nagyobb rész a kollégistáké, és jelenleg itt én most egy másik katolikus nővérrel lakom együtt. De világszinten a közösségnek vannak örökfogadalmas szerzetes tagjai más keresztény felekezetekből. A legtöbben evangélikusok, de van református, anglikán örökfogadalmas testvérünk is. Illetve ortodoxok, de ők inkább házasok. A legtöbben persze továbbra is katolikusok a közösségben, de nagyon fontosak számunkra a más felekezetűek, ajándéknak tartjuk az ő jelenlétüket, hagyományaikat.

Mi jellemzi a közös életet?

Megvannak a mindennapi ökumenikus gyakorlataink. Az első az ima az egységért, amit mi mindennap elmondunk. Ez a reggeli zsolozsmának a része, illetve minden héten egyszer kifejezetten a keresztények egységéért imádkozunk egy zsolozsmát.

Ehhez az inspirációt egy francia paptól kaptuk, aki még a negyvenes években, jóval a zsinat előtt szorgalmazta a keresztények egységét, Paul Couturier a neve. Ő így írt: „Hogyha minden csütörtök este, nagycsütörtökre emlékezve az összes keresztény gyülekezetből származó híveknek egyre nagyobb sokasága ölelné körül a Földet, egyetlen hatalmas hálót alkotva, mint egy láthatatlan kolostor, ahol mindnyájan egyesülünk Jézus imájával az egységért, akkor vajon nem ez lenne a keresztények egységének hajnala, amely felvirrad a világra? Vajon nem ez az őszinte, mély és lángoló lelki hozzáállás várja az Atya, hogy megvalósuljon a látható egység?”

Ez adja tehát az alapot ehhez a csütörtök esti zsolozsmához.

Ezt mindenki magában imádkozza vagy online formában, az egész világon együtt?

A közösségi házainkban imádkozzuk ezt együtt azok, akik életközösségben élünk. Az ima mellett nagyon fontosnak érezzük a képzést az ökumenére, ez része minden képzésünknek, amit tartunk. Például annak a kétéves képzésnek a keretében is, amit EMMAUSZ néven Magyarországon is tartunk, egy-két hétvégét az ökumenének szentelünk. Idén február 28. és március 1. között például kifejezetten az egységre szóló hivatásról szervezünk egy nyitott képzési alkalmat.

Az is nagyon fontos számunkra, hogy a nagy közösségi összejöveteleink során mindig legyen egy zsolozsma a keresztények egységéért. A testvérek elköteleződnek, hogy ne csak az ökumenikus imahéten imádkozzanak a keresztények egységéért, hanem más alkalommal is részt vegyenek más egyházak szertartásain, hogy képezzék magukat ebben a témában. Törekszünk arra, hogy bármilyen nagyobb összejövetelünkön legyen egy megfelelő szertartás, amit föl tudunk ajánlani. Azt vettük észre, hogy most már nincs olyan lelkigyakorlatunk, ahol ne lennének más felekezetűek. Az utóbbi éveknek lett a gyakorlata, hogy például egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat keretében, amikor mindennapos a szentmise, tartunk egyszer vagy református vagy evangélikus istentiszteletet is.

Szerintetek milyen úton juthatnak el az egyházak a vágyott egységre?

Amivel nagyon sok időt elvesztegettek a felekezetek, hogy arra vártak, hogy majd hozzájuk mennek a többiek, a katolikus arra várt, hogy majd a protestánsok visszatérnek, a protestánsok pedig azt gondolták, hogy ha majd mindenki a reformáció útját járja, akkor megvalósul az egység, vagy az ortodoxok, saját maguknál látták az igaz hitet, arra vártak, hogy mindenki odatér majd vissza.

Ez nyilvánvalóan nem működik, mégis túl sok idő elment ezzel.

Aztán egy másik útkeresés volt, hogy azt gondoltuk mi, keresztények, hogy igazából az egység már létezik odaát, és hogy ez úgyis csak odaát fog megvalósulni. Tehát legyünk türelmesek, majd a mennyországban megtapasztaljuk az egységet. Ez kissé passzív modell, eszerint nincs is szükség arra, hogy bármit is tegyünk.

A harmadik modell a plurális egyház képe, hogy mindenkit úgy fogadjunk el, ahogy van, mehetünk ide is, mehetünk oda is, nincs is különbség tulajdonképpen. Ezt mi „olcsó egységnek” nevezzük, amikor igazából nem szükséges, hogy alakuljunk.

Az a modell, ami számunkra hiteles, és amiről azt gondoljuk, hogy minden keresztény felekezetnek szól, az egyházak megtérésén keresztül tud megvalósulni. Minden egyház arra hivatott, hogy jobban Krisztushoz alakuljon, hogy közelebb kerüljön hozzá, és ha minden felekezet ezt a megtérést komolyabban veszi, akkor a felekezeteink között lesznek metszéspontok, ahol létrejöhet a kiengesztelődés, a közös utaknak új keresése, ahol már nem csak a történelmünkre tekintünk, hanem a jövő tud előtérbe kerülni.

Szép gondolatok ezek, de a valós életben úgy gondolom, hogy azért ez nem mindig egyszerű.

A kihívások minden országban kicsit mások. Magyarországon én katolikusként úgy érzem, hogy elég nagy a távolság a felekezetek között. És nagyon-nagyon kevés az igazi nyitottság. Ezért amikor nálunk el mer jönni egy más felekezetű, egy Kána-hétre, ez már egy óriási lépés. Itthon nagyon sok vegyes házaspárnál az egyik fél katolikus, másik protestáns. Nagyon küzdelmes az életük, hogy hová menjenek, nem találnak igazán befogadó közösséget.

Az imában is, amit mi a keresztények egységéért mondunk mindennap, benne van, hogy átérezzük a szakadások fájdalmát. Bár vannak a világban olyan házaink, ahol a más felekezetűek püspöki engedéllyel áldozhatnak, ez nagyon ritka, leginkább a képzési központjainkra érvényes, amelyek Franciaországban és Spanyolországban találhatók, de a legtöbb házunkban az egy asztalnál való áldozás nem tud megvalósulni. llyenkor különösen is érezzük, hogy mit jelent a szakadások fájdalma.

Hogyan élnek a közösségeitekben a nem katolikusok?

A protestáns vagy más felekezetű fogadalmas tagok szabadon eldönthetik, hogy milyen imaalkalmainkon vesznek részt. Szerencsére a zsolozsma során az Isten igéjével imádkozunk, ezzel általában nincs semmi probléma. A szentmise számukra nem kötelező, mégis van, aki rendszeresen részt vesz, illetve a katolikusok számára közösségi házainkban tartunk szentségimádást. Ez is opcionális a más felekezetűeknek. De vasárnaponként ők máshova mennek istentiszteletre.

Az biztos, hogy ezt csak úgy tudják megélni, hogyha Isten tényleg erre hívja őket. Egyébként nekik is kell a saját egyházuk vezetőjétől engedélyt kérni az elköteleződésre, mint ahogy mi is engedelmességgel tartozunk az egyházi elöljáróknak.

Hogyan kerülnek nem katolikus tagok a Chemin Neuf közösségbe?

Az egyik bejárati ajtó hozzánk a Kána-misszió, ami házaspároknak szól. Már kezdetektől fogva előfordult, hogy olyan házaspárokat vezetett oda a Lélek, akik különböző felekezetekhez tartoztak. És itt azt tapasztalták, hogy na, van egy hely, ahol mindketten otthon érezzük magunkat. Az elején nem volt ennyire világos, hogy Magyarországon mi lesz a mi speciális hivatásunk, de az utóbbi években azt látjuk, hogy egyre többen vannak ezek a más felekezetű házaspárok, nemcsak azok, ahol az egyik fél katolikus és a másik pedig mondjuk református, hanem van, hogy már mind a ketten reformátusok, vagy az egyik református, másik evangélikus, és érzik, hogy őket az Úr valahogy mégis a Chemin Neufbe hívja. Jelenleg több házaspár jár velünk az elköteleződés felé vezető úton, mert azért ez sokkal hosszabb út, mint a katolikusoknak, hogy biztosak legyenek, hogy tényleg idehívja őket az Úr.

Az egyik ilyen házaspár azért járja az utat velünk, mert egy ilyen Kána-héten valaki megosztotta azt, hogy akkor, amikor valaki egy vegyes házasságban él, akkor az olyan, mintha kettős állampolgár lenne. És ennél a házaspárnál például ez volt az, ami begyógyította a megosztottságuk sebét.

Mit szerveztek az idei ökumenikus imahétre?¹

A rendszeres heti imacsoportunk keretében szerdán egy ökumenikus imaalkalmat tartunk Budapesten, aminek helyszíne az Evangélikus Egyház Magyarország központi épületének kápolnája.

Közösen veszünk részt egy evangélikus istentiszteleten vasárnap, január 18-án a Hegyvidéki Evangélikus Egyházközség templomában, illetve a Nagymarosi Református Egyházközségben január 24-én szombaton lesz egy ökumenikus imádság, ahol zenei szolgálatot is teljesítünk.

¹Az interjú 2026. január 12-én készült.