Ma lenne 101 éves Bálint György. Engedtessék meg nekem, hogy az elmaradt születésnapi köszöntő kapcsán kicsit messzebbről induljak. Mondandóm természetesen szubjektív, és az is szeretne lenni. Vannak történelmi találkozások még ...
Az egészséges közösség elfogadja a kritikát – Iñaki Guerrero pszichológus
Járja a világot és különböző közösségeket segít abban, hogy felismerjék valódi identitásukat. Iñaki Guerrero baszk pszichológus és pszichoterapeuta tavaly Szlovákiába látogatott, hogy a Fokoláre Mozgalom tagjainak a konfliktuskezelésről beszéljen. Társlapunk, a Nové Mesto újságírója kérdezte őt, elsősorban a Fokoláre közösségi dinamikájáról, válaszai azonban más közösségeknek is segítségére lehetnek. – A 2019-ben megjelent szlovák nyelvű interjú rövidített változata.
![Az egészséges közösség elfogadja a kritikát – Iñaki Guerrero pszichológus az-egeszseges-kozosseg-elfogadja-a-kritikat-inaki-guerrero-pszichologus](https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/inaki6.jpg)
Iñaki Guerrero a Madridi Egyetemen tanított egyetemi tanárként. 2005 óta tíz évet szolgált Bilbao egyházmegyében pszichológiai tanácsadóként és párterapeutaként. Jelenleg a Fokoláre Mozgalom városkájában él az olaszországi Loppiánóban és a Sophia Egyetemen oktat, illetve tanácsadóként és pszichoterapeutaként dolgozik.
Pszichológusként az Ön témája a konfliktus, ami kissé paradoxnak tűnhet egy olyan közösségben, ahol az egység fogalma rendkívül fontos. Mennyire volt nehéz ebben a közegben arról beszélni, hogy a konfliktusok elkerülhetetlenek és sokszor egészségesek is?
Az igazság az, hogy néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlen volt az egység lelkiségét élők körében ezekről a témákról nyíltan beszélni. Persze területenként különböző mértékben, a Mű eltérő fejlettsége, vagy még inkább a felelősök személyes beállítottsága okán. Észrevettem, hogy például Latin-Amerikában szabadabban fejezték ki magukat az emberek akkor is, ha véleményük nem egyezett a közösség vezetőinek véleményével. Az Argentínából jött Ferenc pápa megnyilvánulásaiban is ez a szabadság látszik. Nálunk, Spanyolországban az elmúlt húsz évben nagyon pozitív fejlődést tapasztaltam: a nyílt és félelem nélküli beszéd vált jellemzővé.
A kritika megfogalmazásának és elfogadásának képessége nagyon fontos, a személyes és közösségi érettség jele.
Természetesen nem eshetünk abba a hibába, hogy mindig és mindent kritizálunk. Legyen egy egészséges, érett reflexiós folyamat, amelyben a kritika nem öncélú, hanem a jobbítást szolgálja. Ez a fajta kritikus álláspont hiányzott a mozgalomban, mivel létezik egy bizonyos fokú naivitás.
Mit ért naivitás alatt?
Úgy gondolom, hogy minden karizmatikus mozgalom, amelynek van egy erős ideálja, magában hordozza a naivitást vagy utópista gondolkodást. Követőik úgy gondolják, hogy az emberiség problémái egyszerre megoldódnak az új szemlélet eredményeként. Ez a naiv, emberi elképzelés azonban nem reális. El kell fogadnunk a határainkat, felismerni a valóságot, hogy mindig lesznek nehézségek, működési hibák, amelyekről beszélni és olykor vitázni is tudni kell.
Tény, hogy az alapítás idején sok mindent a feltétel nélküli és kritikamentes hozzáállás miatt sikerült megvalósítani. Ebben az időszakban félresöpörték a felmerülő kétségeket, és ez így volt helyes. Csakhogy a lelkesedésnek ez az időszaka véget ért.
A mi feladatunk most az, hogy megtartsuk azt az ideált, amit az alapító Isten kegyelméből megértett és nekünk adott.
Ehhez azonban szükséges az érési folyamat egyéni és közösségi szinten is, és kell a kritikus hozzáállás is, hogy helyesen lássuk, hogyan lehet ezt az ideált jól megvalósítani.
A naivitás miatt eleinte nem vettük figyelembe a nehézségeket. Az mondtuk, hogy közöttünk nincsenek problémák, mert a nemes ideálok összetartanak bennünket. Az ideál valóban nagy, mi azonban ugyanúgy kicsik, rosszak és bűnösök vagyunk, mint bárki.
Lehet-e tudni, hogy mit gondolt a Fokoláre Mozgalom alapítója a konfliktusokról?
Chiara igazán szabad volt és nyitott a kritikára. Az Egyház sok jelenségével kapcsolatban ő maga is gyakran kritikát fogalmazott meg, álláspontja időnként egészen forradalmi volt. Pszichológusként azt mondanám, Chiara nagyon érett személyiség volt. Tény azonban, hogy mi, akik követtük őt, sokszor kritika nélkül álltunk a dolgokhoz. Úgy szoktam mondani, hogy bár azt tettük, amit Chiara mondott, de nem úgy tettük, ahogy ő maga tette. A mozgalomba nagyon sok jó képességű ember járt a kezdetektől fogva, de ők is nemegyszer megkérdőjelezés nélkül fogadtak el nézőpontokat, mert úgy érezték, az adott helyzetben nem lehet változtatni. A hibák ellenére is mentünk előre, de nagyon fontos, hogy közben megkezdődött a természetes fejlődési folyamat is. Chiarához eljutottak a hírek a különböző problémákról, és ő maga mondta, hogy az ideál megvalósítása nem az első, hanem a második generáció feladata lesz. Ő tisztában volt azzal, hogy az első nemzedék feladata támogatni őt az ideál megfogalmazásakor, de a következő generáció fogja majd megvalósítani azt. Bölcs volt, tudta, hogy az alapító generációnak megvannak a maga korlátai.
A Fokoláre Mozgalom tagjai számára fontos fogalmak az egység és az elhagyott Jézus. A gyakorlatban ezekre gyakran megoldási eszközként tekintettek. Ha valaki szenvedett, úgy vette, hogy szeretnie kell az elhagyott Jézust, és a probléma megoldódik.
Ez nem így működik. Szeretni az elhagyott Jézust egy lépés, ami felkészít engem, hogy készen álljak arra, hogy nehéz próbákon is egyfajta belső békével menjek keresztül. Csakhogy a problémát a felszínen is kezelni kell. A misztika és a pszichológia szemszögéből nézve az elhagyott Jézus koncepciója gyönyörű, de helyesen kell értelmezni. Ha belsőleg így élünk, akkor fogjuk tudni a problémákat a felszínen is félelem nélkül kezelni és a realitás tükrében látni.
Ha valaki úgy értelmezi, hogy az embernek minden szenvedést magában kell megoldania, ez olyan teherré válik, hogy a tehetetlenségig megbénítja őt.
Ugyanígy naiv elképzelés, hogy ha szeretek vagy újrakezdek, a probléma magától elmúlik. Időnként előfordulhat, de ez nem útmutató ahhoz, hogyan kezeljük a problémákat. Ha nem lépünk közbe, amikor szükséges, sebek keletkeznek, és idővel elgennyesednek.
Hogy állunk a problémakezeléssel most?
Még van mit javítani, de már lényegesen jobb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. Volt idő, amikor azokra, akik aktívan szerettek volna megoldani valamilyen problémát és nevén nevezni, majdhogynem úgy tekintettek, mint eretnekekre. Ezt a felfogást már meghaladtuk, ma azt tekintjük legfontosabbnak, hogy milyen belső indíték mozgatja az illetőt, aki a kritikát megfogalmazza.
A nyílt és kritikus vitának megvan az a veszélye, hogy nem jutunk közös nevezőre. Ugyan képesek leszünk a konfliktust megfogalmazni, de nem leszünk képesek közösen cselekedni. Hogyan tudjuk ezt elkerülni?
Az ideál valami nagyon különlegeset kínál nekünk – a motivációnk és célunk mindig a szeretet kell legyen. Tehát nem arról szól, hogy el akarjam érni azt, ami tetszik nekem és elutasítsam azt, ami nem tetszik.
A mi célunk az, hogy azt akarjuk, ami mindenki számára a legjobb. Ha ez a belső hozzáállás mélyen meggyökerezett bennünk, akkor leszünk képesek veszíteni, feladni a saját elképzelésünket valaki más vagy az egész közösség javára.
Ezzel a hozzáállással el tudjuk érni, hogy termékeny vitákat folytassunk. Ha Jézust helyezzük a középpontba, akkor a problémák könnyebben kezelhetők. Mély párbeszédre van szükség, ahol megértjük miért akar a másik valami mást és milyen szükségletei vannak.
A mozgalom nem könnyű időszakot él át, az alapító már nem él, a hivatások száma csökken, ami hosszútávú trendnek tűnik. Hogyan vihetjük tovább az egység ideálját ebben a helyzetben?
Bizonyos, hogy krízist élünk át, hiszen az alapító, aki tömegeket vonzott sajátos karizmájával, már nincs közöttünk. Másrészt, főként nyugaton jelentős társadalmi változások zajlanak, a hagyományos értékek meggyengültek. Emiatt is nehezebb követni egy olyan karizmát, mint a miénk. Továbbá nem találtunk még olyan hajtóerőt, amely helyettesítené az alapító vonzó személyiségét.
Ez az erő eljön, ha képesek leszünk megtestesíteni az ideált. Vagyis Chiara személyes karizmáját át kell vinnünk a közöttünk megvalósuló életbe, oda, ahol éljük a kapcsolatainkat és megéljük a közösségből fakadó örömöt. Egy bizonyos szintet már elértünk, de még jókora út áll előttünk. Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy képesek leszünk végigmenni ezen az úton.
Mi ad okot erre a reményre?
Látom, mennyi lehetőség van ebben a karizmában. Chiarától megtanultuk, hogy másokat szeretni olyan hozzáállás, amelyre minden ember vágyik a szíve mélyén. Ha képesek leszünk ezt megélni magunk között, ha ezt kitartóan, a jelen pillanatban, természetes örömmel fogjuk megélni, az vonz majd másokat is. Ehhez időre van szükség.
Hogyan látja a Fokoláre Mozgalmat száz év múlva?
Úgy, mint kis közösségek együttesét, amelyek között az összekötő kapocs az életstílus lesz, amelyben megvalósul az ideál. Ugyanakkor ezek a közösségek hatással lesznek a nagyobb közösségekre, a társadalomra, mivel a kölcsönös szeretet és nagylelkűség által vonzók lesznek.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Július Kotus (3)
Forrás: A cikk a nm.sk-n jelent meg 2019 februárjában. Első magyar megjelenés: Új Város 2019/4. szám
Fordította: Hrtyan Ildikó