Az egészséges közösség elfogadja a kritikát – Iñaki Guerrero pszichológus

Járja a világot és különböző közösségeket segít abban, hogy felismerjék valódi identitásukat. Iñaki Guerrero baszk pszichológus és pszichoterapeuta tavaly Szlovákiába látogatott, hogy a Fokoláre Mozgalom tagjainak a konfliktuskezelésről beszéljen. Társlapunk, a Nové Mesto újságírója kérdezte őt, elsősorban a Fokoláre közösségi dinamikájáról, válaszai azonban más közösségeknek is segítségére lehetnek. – A 2019-ben megjelent szlovák nyelvű interjú rövidített változata.

az-egeszseges-kozosseg-elfogadja-a-kritikat-inaki-guerrero-pszichologus

Iñaki Guerrero a Madridi Egyetemen tanított egyetemi tanárként. 2005 óta tíz évet szolgált Bilbao egyházmegyében pszichológiai tanácsadóként és párterapeutaként. Jelenleg a Fokoláre Mozgalom városkájában él az olaszországi Loppiánóban és a Sophia Egyetemen oktat, illetve tanácsadóként és pszichoterapeutaként dolgozik.

 

Pszichológusként az Ön témája a konfliktus, ami kissé paradoxnak tűnhet egy olyan közösségben, ahol az egység fogalma rendkívül fontos. Mennyire volt nehéz ebben a közegben arról beszélni, hogy a konfliktusok elkerülhetetlenek és sokszor egészségesek is?

 

Az igazság az, hogy néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlen volt az egység lelkiségét élők körében ezekről a témákról nyíltan beszélni. Persze területenként különböző mértékben, a Mű eltérő fejlettsége, vagy még inkább a felelősök személyes beállítottsága okán. Észrevettem, hogy például Latin-Amerikában szabadabban fejezték ki magukat az emberek akkor is, ha véleményük nem egyezett a közösség vezetőinek véleményével. Az Argentínából jött Ferenc pápa megnyilvánulásaiban is ez a szabadság látszik. Nálunk, Spanyolországban az elmúlt húsz évben nagyon pozitív fejlődést tapasztaltam: a nyílt és félelem nélküli beszéd vált jellemzővé.

A kritika megfogalmazásának és elfogadásának képessége nagyon fontos, a személyes és közösségi érettség jele.

Természetesen nem eshetünk abba a hibába, hogy mindig és mindent kritizálunk. Legyen egy egészséges, érett reflexiós folyamat, amelyben a kritika nem öncélú, hanem a jobbítást szolgálja. Ez a fajta kritikus álláspont hiányzott a mozgalomban, mivel létezik egy bizonyos fokú naivitás.

 

Mit ért naivitás alatt?

 

Úgy gondolom, hogy minden karizmatikus mozgalom, amelynek van egy erős ideálja, magában hordozza a naivitást vagy utópista gondolkodást. Követőik úgy gondolják, hogy az emberiség problémái egyszerre megoldódnak az új szemlélet eredményeként. Ez a naiv, emberi elképzelés azonban nem reális. El kell fogadnunk a határainkat, felismerni a valóságot, hogy mindig lesznek nehézségek, működési hibák, amelyekről beszélni és olykor vitázni is tudni kell.

Tény, hogy az alapítás idején sok mindent a feltétel nélküli és kritikamentes hozzáállás miatt sikerült megvalósítani. Ebben az időszakban félresöpörték a felmerülő kétségeket, és ez így volt helyes. Csakhogy a lelkesedésnek ez az időszaka véget ért.

A mi feladatunk most az, hogy megtartsuk azt az ideált, amit az alapító Isten kegyelméből megértett és nekünk adott.

Ehhez azonban szükséges az érési folyamat egyéni és közösségi szinten is, és kell a kritikus hozzáállás is, hogy helyesen lássuk, hogyan lehet ezt az ideált jól megvalósítani.

A naivitás miatt eleinte nem vettük figyelembe a nehézségeket. Az mondtuk, hogy közöttünk nincsenek problémák, mert a nemes ideálok összetartanak bennünket. Az ideál valóban nagy, mi azonban ugyanúgy kicsik, rosszak és bűnösök vagyunk, mint bárki.

 

Lehet-e tudni, hogy mit gondolt a Fokoláre Mozgalom alapítója a konfliktusokról?

 

Chiara igazán szabad volt és nyitott a kritikára. Az Egyház sok jelenségével kapcsolatban ő maga is gyakran kritikát fogalmazott meg, álláspontja időnként egészen forradalmi volt. Pszichológusként azt mondanám, Chiara nagyon érett személyiség volt. Tény azonban, hogy mi, akik követtük őt, sokszor kritika nélkül álltunk a dolgokhoz. Úgy szoktam mondani, hogy bár azt tettük, amit Chiara mondott, de nem úgy tettük, ahogy ő maga tette. A mozgalomba nagyon sok jó képességű ember járt a kezdetektől fogva, de ők is nemegyszer megkérdőjelezés nélkül fogadtak el nézőpontokat, mert úgy érezték, az adott helyzetben nem lehet változtatni. A hibák ellenére is mentünk előre, de nagyon fontos, hogy közben megkezdődött a természetes fejlődési folyamat is. Chiarához eljutottak a hírek a különböző problémákról, és ő maga mondta, hogy az ideál megvalósítása nem az első, hanem a második generáció feladata lesz. Ő tisztában volt azzal, hogy az első nemzedék feladata támogatni őt az ideál megfogalmazásakor, de a következő generáció fogja majd megvalósítani azt. Bölcs volt, tudta, hogy az alapító generációnak megvannak a maga korlátai.

 

 

A Fokoláre Mozgalom tagjai számára fontos fogalmak az egység és az elhagyott Jézus. A gyakorlatban ezekre gyakran megoldási eszközként tekintettek. Ha valaki szenvedett, úgy vette, hogy szeretnie kell az elhagyott Jézust, és a probléma megoldódik.

 

Ez nem így működik. Szeretni az elhagyott Jézust egy lépés, ami felkészít engem, hogy készen álljak arra, hogy nehéz próbákon is egyfajta belső békével menjek keresztül. Csakhogy a problémát a felszínen is kezelni kell. A misztika és a pszichológia szemszögéből nézve az elhagyott Jézus koncepciója gyönyörű, de helyesen kell értelmezni. Ha belsőleg így élünk, akkor fogjuk tudni a problémákat a felszínen is félelem nélkül kezelni és a realitás tükrében látni.

Ha valaki úgy értelmezi, hogy az embernek minden szenvedést magában kell megoldania, ez olyan teherré válik, hogy a tehetetlenségig megbénítja őt.

Ugyanígy naiv elképzelés, hogy ha szeretek vagy újrakezdek, a probléma magától elmúlik. Időnként előfordulhat, de ez nem útmutató ahhoz, hogyan kezeljük a problémákat. Ha nem lépünk közbe, amikor szükséges, sebek keletkeznek, és idővel elgennyesednek.

 

Hogy állunk a problémakezeléssel most?

 

Még van mit javítani, de már lényegesen jobb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. Volt idő, amikor azokra, akik aktívan szerettek volna megoldani valamilyen problémát és nevén nevezni, majdhogynem úgy tekintettek, mint eretnekekre. Ezt a felfogást már meghaladtuk, ma azt tekintjük legfontosabbnak, hogy milyen belső indíték mozgatja az illetőt, aki a kritikát megfogalmazza.

 

A nyílt és kritikus vitának megvan az a veszélye, hogy nem jutunk közös nevezőre. Ugyan képesek leszünk a konfliktust megfogalmazni, de nem leszünk képesek közösen cselekedni. Hogyan tudjuk ezt elkerülni?

 

Az ideál valami nagyon különlegeset kínál nekünk – a motivációnk és célunk mindig a szeretet kell legyen. Tehát nem arról szól, hogy el akarjam érni azt, ami tetszik nekem és elutasítsam azt, ami nem tetszik.

A mi célunk az, hogy azt akarjuk, ami mindenki számára a legjobb. Ha ez a belső hozzáállás mélyen meggyökerezett bennünk, akkor leszünk képesek veszíteni, feladni a saját elképzelésünket valaki más vagy az egész közösség javára.

Ezzel a hozzáállással el tudjuk érni, hogy termékeny vitákat folytassunk. Ha Jézust helyezzük a középpontba, akkor a problémák könnyebben kezelhetők. Mély párbeszédre van szükség, ahol megértjük miért akar a másik valami mást és milyen szükségletei vannak.

 

 

A mozgalom nem könnyű időszakot él át, az alapító már nem él, a hivatások száma csökken, ami hosszútávú trendnek tűnik. Hogyan vihetjük tovább az egység ideálját ebben a helyzetben?

 

Bizonyos, hogy krízist élünk át, hiszen az alapító, aki tömegeket vonzott sajátos karizmájával, már nincs közöttünk. Másrészt, főként nyugaton jelentős társadalmi változások zajlanak, a hagyományos értékek meggyengültek. Emiatt is nehezebb követni egy olyan karizmát, mint a miénk. Továbbá nem találtunk még olyan hajtóerőt, amely helyettesítené az alapító vonzó személyiségét.

Ez az erő eljön, ha képesek leszünk megtestesíteni az ideált. Vagyis Chiara személyes karizmáját át kell vinnünk a közöttünk megvalósuló életbe, oda, ahol éljük a kapcsolatainkat és megéljük a közösségből fakadó örömöt. Egy bizonyos szintet már elértünk, de még jókora út áll előttünk. Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy képesek leszünk végigmenni ezen az úton.

 

Mi ad okot erre a reményre?

 

Látom, mennyi lehetőség van ebben a karizmában. Chiarától megtanultuk, hogy másokat szeretni olyan hozzáállás, amelyre minden ember vágyik a szíve mélyén. Ha képesek leszünk ezt megélni magunk között, ha ezt kitartóan, a jelen pillanatban, természetes örömmel fogjuk megélni, az vonz majd másokat is. Ehhez időre van szükség.

 

Hogyan látja a Fokoláre Mozgalmat száz év múlva?

 

Úgy, mint kis közösségek együttesét, amelyek között az összekötő kapocs az életstílus lesz, amelyben megvalósul az ideál. Ugyanakkor ezek a közösségek hatással lesznek a nagyobb közösségekre, a társadalomra, mivel a kölcsönös szeretet és nagylelkűség által vonzók lesznek.

 

 

Fotó: Július Kotus (3)

Forrás: A cikk a nm.sk-n jelent meg 2019 februárjában. Első magyar megjelenés: Új Város 2019/4. szám

Fordította: Hrtyan Ildikó

Legújabb könyveink: