Chiara Lubich és a Csend Egyháza dialógusa: A szentszéki keleti politika, Chiara Lubich és a vasfüggöny kihívása 2. rész

Történész szerzőnk cikkének második részében bemutatja, hogyan kereste a párbeszédet a Fokoláre Mozgalom a vasfüggönyön túl élő keresztényekkel, és a hivatalos vatikáni politikához képest milyen alternatív utakat tudott nyitni a kelet-európai országokban élők felé. A Chiara Lubich Centenáriumra készült előadás második részét olvashatják.

chiara-lubich-es-a-csend-egyhaza-dialogusa-a-szentszeki-keleti-politika-chiara-lubich-es-a-vasfuggony-kihivasa-2-resz

Hnilica (ejstd: Hnyilica) püspök és mons. Anton Botek (ejtsd: Botyek) átadják VI. Pál pápának a levelet, amely a száműzetésben élő szlovák hívők imáit és felajánlásait tartalmazza a hazájukban üldözött keresztények támogatására és a kommunisták megtéréséért. (1966. június 13. Hnilica püspök archívumából, megjelent: www.christianitas.sk)

 

 

 

 

 

A Csend Egyházának hangja

 

Az első részben röviden vázolt általános egyháztörténeti kontextuson belül Chiara Lubich és a vasfüggönyön túli egyház kapcsolata igazi dialógusnak tekinthető, amit valódi kölcsönösség jellemzett. Annak illusztrálására, hogy miként figyelt Lubich a Csend Egyházának „hangjára” elegendő két olyan epizódot felidéznünk, amelyek a Chiara által kapott karizma „megtestesülését” formálták. Érdemes egyúttal megjegyezni, hogy a Csend Egyházának hangja mindkét esetben az aktuális pápa szavain keresztül jutott el Chiarához.

1956. november 10-én, a magyar forradalom vérbe fojtása után, Allo strazio del nostro cuore kezdetű rádióbeszédében XII. Piusz az események tanulságait vázolva annak szükségességét emelte ki, hogy a széles körben tapasztalható közönnyel szemben az egyház tagjai az élet minden területén – „a tereken, az otthonokban, a gyárakban” – tegyenek tanúságot Istenről, mert Isten nélkül nem lehet igazságos világot létrehozni. A pápa szavai a következő sorok megfogalmazására indították Chiarát:

„szükség van Jézus olyan tanítványaira, akik nemcsak a rendházakban, hanem a világban is hitelesen élnek. Szükség van olyan tanítványokra, akik csupán az iránta való megvilágosodott szeretettől ösztönözve, önként követik Őt.

Olyan emberekre, akik készek mindenre. Önkéntesek seregére van szükség, mert a szeretet szabad. […] Olyan társadalomnak kell megszületnie, mely egyetlen névről tesz tanúságot: Istenről.”

 

Ezen felhívás nyomán született meg Mária kibontakozóban lévő Művén belül Isten Önkénteseinek ága, melynek tagjai vállalják, hogy önként (innen az Önkéntes elnevezés) és radikálisan követik Krisztust és szakmájukban valamint a hétköznapokban megélik az egység evangéliumi lelkiségét.

 

VI. Pál pápa és Chiara Lubich (focolare.org)

 

A másik epizód, amelyet fel kell idéznünk, az 1964. október 31-i pápai audiencia VI. Pálnál. Ez a találkozás nem csupán a Mű belső struktúrájának kibontakozásában jelentett fontos előrelépést, hanem a vasfüggönyön túl élő egyház szolgálata szempontjából is. Ennek előzménye az volt, hogy az 1950-es évek Csehszlovákiájában titokban püspökké szentelt, immár római emigrációban élő Pavol Hnilica jezsuita (mintegy a Csend Egyházának hangját közvetítve) a Fokoláre Mozgalom vasfüggönyön túli tevékenységének gyümölcsöző tapasztalatait látva megosztotta VI. Pál pápával azt a következtetését, hogy Mária Műve által hatékony választ lehet adni kommunizmus jelentette kihívásra.

 

Pavol Hnilica SJ (balról), a Dolomitokban, a Fiera di Primieró-i templom előtt, az ’50-es évek második felében. (Centro S. Chiara Audiovisivi)

 

Hnilica inspirációja nyomán a pápa ezért azt javasolta Chiarának, hogy a mozgalom hozzon létre Rómában turisztikai központokat, amelyek egyfelől különösképpen a vasfüggönyön túlról érkező látogatókat szólítanák meg és végeznének körükben a keresztény Róma bemutatásával apostoli tevékenységet, másfelől pedig a szovjet blokk országaiba szervezett turistautakkal építenének ki hasznos (információs) csatornákat a Csend Egyháza irányába. Még 1964-ben létre is jött a Fokoláre Mozgalom “Incontri Romani” nevet viselő kezdeményezése a szovjet blokkból érkező turisták római fogadására. 1965-től egyúttal a vasfüggönyön túlra irányuló turistautakat is elkezdtek szervezni.

 

A karizma szerepe a vasfüggöny kihívásaira adott válaszkeresésben

 

A vasfüggönyön túli egyház szolgálatának igénye mindenesetre már jóval azelőtt megszületett Chiarában, hogy VI. Pál pápa „hivatalosan” is a Fokoláre Mozgalomra bízta Európa keleti felét. 1954 augusztusában ő is azok között a fokolarinák és fokolarinók között volt, akik a Vigo di Fassaban szervezett Máriapoli alkalmával elkötelezték magukat arra, hogy Mária eszközként használhassa őket a kommunisták megtérítésének művében. A felajánlás szerves folyománya volt azután, hogy 1955 szeptemberében – a már említett P. Hnilica kezdeményezésére – a Mű vezetése kereskedelmi tevékenység „fedésében” Guido Mirti fokolarinót küldte a vasfüggönyön túlra, hogy a földalatti egyház számára elvigye XII. Piusz üzenetét és utasításait. Guido Mirti 1963-as letartóztatásáig előbb mint bor- majd mint játékkereskedő rendszeresen utazott Olaszország és Csehszlovákia között, és így biztosította a helyi egyház kapcsolatát Rómával.

 

Guido Mirti, az örök utazó (Centro S. Chiara Audiovisivi)

 

Az így kiépített kommunikációs csatorna sikere mellett az 1956-os forradalom tapasztalata is arra indította Chiarát, hogy a lelkiség középpontjában álló Elhagyott Jézusnak a Csend Egyházában visszhangzó kiáltására még átfogóbb választ adjon. A vasfüggönyön túli egyházban jelentkező Elhagyott Jézussal való eggyé válás igényéből következett azután, hogy Chiara több utat tett Kelet-Európába, és hamarosan megnyitotta az első vasfüggönyön túli fokolárokat a Csend Egyháza szolgálatára. Az ilyen módon fokozatosan kibontakozó és az „Incontri Romani” által biztosított fórumnak köszönhetően új dimenzióba kerülő kapcsolatok révén Mária Műve is bekapcsolódott tehát a vasfüggöny két oldala közötti információcserét biztosító fentebb említett egyházi hálózatba. A szovjet blokkban megnyíló fokolárok révén egyúttal eminens módon tett tanúságot az egyetemes egyház szolidaritásáról.

A meglévő keretekbe való beilleszkedés mellett azonban Chiara lelkisége új dimenzióba is helyezte a vasfüggöny kihívásaira adott válaszokat. Az egység karizmájából táplálkozó, hétköznapokban megélt keresztény tanúságtétel a szovjet blokk keresztényei számára utat mutatott arra, hogy miként lehet az ellenállás vagy együttműködés dilemmáját meghaladni. Hogy a tanúságtevő helytállás nem feltétlenül ellentétes a párbeszéddel, mert létezik olyan párbeszéd, amely nem árulja el és nem hitelteleníti az egyházat.

 

1983, Gerendás. A magyarországi fokoláre közösség többnapos összejövetelén, a Máriapolin résztvevők a “Nagy béke tölt el” kezdetű dallal köszöntik az őket meglátogató Udvardy József szeged-csanádi megyéspüspököt. (A Fokoláre Mozgalom magyarországi archívumából)

 

Chiara lelkisége egyúttal a szentszéki keleti politika korlátjaira és dilemmáira is megoldást kínált. XII. Piusz normatív perspektívában, a kommunista ideológiától való elhatárolódás és a katolikus önazonosság erősítése útján törekedett az egyház belső egységének megőrzésére. XXIII. János pápa a maga gyakorlatias megközelítésével a legitim egyházi hierarchia kompromisszumokra kész tárgyalások útján történő helyreállításával kívánta elérni ezt az egységet, miközben a kommunistákkal (és nem a kommunizmussal) való együttműködés lehetőségét a „keresni azt, ami összeköt” jegyében lehetővé téve, az olykor az egyház belső egységét is fenyegető kollaborációt is legitimálni látszott. Az egység lelkisége azonban új dimenzióba emelte az egység keresésének lehetőségét. A doktrinális-fegyelmi, illetve hierarchikus-intézményes egység paradigmája helyébe a Szentháromság egység-modelljét állította, amely az identitások és különbözőségek „ellenére” valósul meg.

A Fokoláre Mozgalom által a vasfüggöny kihívására adott válasz végül abban is különbözött a hagyományos vatikáni keleti politikától, hogy a rendszer irányítóival folytatott párbeszéd helyett az egyszerű emberekkel folytatott párbeszédet.

Részben ennek is köszönhető, hogy az egyház szabadságát biztosítani kívánó konkordátumpolitika paradigmája helyébe, a II. vatikáni zsinat szellemiségének megfelelően a vallásszabadság jegyében folytatott dialógus modelljét állította. A defenzív jellegű párbeszédet ezáltal egy missziós jellegű párbeszéd lehetősége váltotta fel, ami különösképpen is megfelelt a nyílt egyházüldözéssel mindinkább felhagyó, világnézeti monopóliumát szofisztikáltabb eszközökkel megvalósítani kívánó kommunista egyházpolitika kihívásaira. Nem véletlen, hogy VI. Pál pápa, majd a vasfüggöny új kihívásaival különösképpen is tisztában lévő II. János Pál pápa különös szerepet szánt Mária Művének Európa keleti felében.

 

Fotó: Kezdőkép: Hnilica (ejstd: Hnyilica) püspök és mons. Anton Botek (ejtsd: Botyek) átadják VI. Pál pápának a levelet, amely a száműzetésben élő szlovák hívők imáit és felajánlásait tartalmazza a hazájukban üldözött keresztények támogatására és a kommunisták megtéréséért. (1966. június 13. Hnilica püspök archívumából, megjelent: www.christianitas.sk)

Legújabb könyveink: