Ma lenne 101 éves Bálint György. Engedtessék meg nekem, hogy az elmaradt születésnapi köszöntő kapcsán kicsit messzebbről induljak. Mondandóm természetesen szubjektív, és az is szeretne lenni. Vannak történelmi találkozások még ...
Chiara Lubich és a Csend Egyháza dialógusa: A szentszéki keleti politika, Chiara Lubich és a vasfüggöny kihívása 2. rész
Történész szerzőnk cikkének második részében bemutatja, hogyan kereste a párbeszédet a Fokoláre Mozgalom a vasfüggönyön túl élő keresztényekkel, és a hivatalos vatikáni politikához képest milyen alternatív utakat tudott nyitni a kelet-európai országokban élők felé. A Chiara Lubich Centenáriumra készült előadás második részét olvashatják.
Hnilica (ejstd: Hnyilica) püspök és mons. Anton Botek (ejtsd: Botyek) átadják VI. Pál pápának a levelet, amely a száműzetésben élő szlovák hívők imáit és felajánlásait tartalmazza a hazájukban üldözött keresztények támogatására és a kommunisták megtéréséért. (1966. június 13. Hnilica püspök archívumából, megjelent: www.christianitas.sk)
A Csend Egyházának hangja
Az első részben röviden vázolt általános egyháztörténeti kontextuson belül Chiara Lubich és a vasfüggönyön túli egyház kapcsolata igazi dialógusnak tekinthető, amit valódi kölcsönösség jellemzett. Annak illusztrálására, hogy miként figyelt Lubich a Csend Egyházának „hangjára” elegendő két olyan epizódot felidéznünk, amelyek a Chiara által kapott karizma „megtestesülését” formálták. Érdemes egyúttal megjegyezni, hogy a Csend Egyházának hangja mindkét esetben az aktuális pápa szavain keresztül jutott el Chiarához.
1956. november 10-én, a magyar forradalom vérbe fojtása után, Allo strazio del nostro cuore kezdetű rádióbeszédében XII. Piusz az események tanulságait vázolva annak szükségességét emelte ki, hogy a széles körben tapasztalható közönnyel szemben az egyház tagjai az élet minden területén – „a tereken, az otthonokban, a gyárakban” – tegyenek tanúságot Istenről, mert Isten nélkül nem lehet igazságos világot létrehozni. A pápa szavai a következő sorok megfogalmazására indították Chiarát:
„szükség van Jézus olyan tanítványaira, akik nemcsak a rendházakban, hanem a világban is hitelesen élnek. Szükség van olyan tanítványokra, akik csupán az iránta való megvilágosodott szeretettől ösztönözve, önként követik Őt.
Olyan emberekre, akik készek mindenre. Önkéntesek seregére van szükség, mert a szeretet szabad. […] Olyan társadalomnak kell megszületnie, mely egyetlen névről tesz tanúságot: Istenről.”
Ezen felhívás nyomán született meg Mária kibontakozóban lévő Művén belül Isten Önkénteseinek ága, melynek tagjai vállalják, hogy önként (innen az Önkéntes elnevezés) és radikálisan követik Krisztust és szakmájukban valamint a hétköznapokban megélik az egység evangéliumi lelkiségét.
VI. Pál pápa és Chiara Lubich (focolare.org)
A másik epizód, amelyet fel kell idéznünk, az 1964. október 31-i pápai audiencia VI. Pálnál. Ez a találkozás nem csupán a Mű belső struktúrájának kibontakozásában jelentett fontos előrelépést, hanem a vasfüggönyön túl élő egyház szolgálata szempontjából is. Ennek előzménye az volt, hogy az 1950-es évek Csehszlovákiájában titokban püspökké szentelt, immár római emigrációban élő Pavol Hnilica jezsuita (mintegy a Csend Egyházának hangját közvetítve) a Fokoláre Mozgalom vasfüggönyön túli tevékenységének gyümölcsöző tapasztalatait látva megosztotta VI. Pál pápával azt a következtetését, hogy Mária Műve által hatékony választ lehet adni kommunizmus jelentette kihívásra.
Pavol Hnilica SJ (balról), a Dolomitokban, a Fiera di Primieró-i templom előtt, az ’50-es évek második felében. (Centro S. Chiara Audiovisivi)
Hnilica inspirációja nyomán a pápa ezért azt javasolta Chiarának, hogy a mozgalom hozzon létre Rómában turisztikai központokat, amelyek egyfelől különösképpen a vasfüggönyön túlról érkező látogatókat szólítanák meg és végeznének körükben a keresztény Róma bemutatásával apostoli tevékenységet, másfelől pedig a szovjet blokk országaiba szervezett turistautakkal építenének ki hasznos (információs) csatornákat a Csend Egyháza irányába. Még 1964-ben létre is jött a Fokoláre Mozgalom “Incontri Romani” nevet viselő kezdeményezése a szovjet blokkból érkező turisták római fogadására. 1965-től egyúttal a vasfüggönyön túlra irányuló turistautakat is elkezdtek szervezni.
A karizma szerepe a vasfüggöny kihívásaira adott válaszkeresésben
A vasfüggönyön túli egyház szolgálatának igénye mindenesetre már jóval azelőtt megszületett Chiarában, hogy VI. Pál pápa „hivatalosan” is a Fokoláre Mozgalomra bízta Európa keleti felét. 1954 augusztusában ő is azok között a fokolarinák és fokolarinók között volt, akik a Vigo di Fassaban szervezett Máriapoli alkalmával elkötelezték magukat arra, hogy Mária eszközként használhassa őket a kommunisták megtérítésének művében. A felajánlás szerves folyománya volt azután, hogy 1955 szeptemberében – a már említett P. Hnilica kezdeményezésére – a Mű vezetése kereskedelmi tevékenység „fedésében” Guido Mirti fokolarinót küldte a vasfüggönyön túlra, hogy a földalatti egyház számára elvigye XII. Piusz üzenetét és utasításait. Guido Mirti 1963-as letartóztatásáig előbb mint bor- majd mint játékkereskedő rendszeresen utazott Olaszország és Csehszlovákia között, és így biztosította a helyi egyház kapcsolatát Rómával.
Guido Mirti, az örök utazó (Centro S. Chiara Audiovisivi)
Az így kiépített kommunikációs csatorna sikere mellett az 1956-os forradalom tapasztalata is arra indította Chiarát, hogy a lelkiség középpontjában álló Elhagyott Jézusnak a Csend Egyházában visszhangzó kiáltására még átfogóbb választ adjon. A vasfüggönyön túli egyházban jelentkező Elhagyott Jézussal való eggyé válás igényéből következett azután, hogy Chiara több utat tett Kelet-Európába, és hamarosan megnyitotta az első vasfüggönyön túli fokolárokat a Csend Egyháza szolgálatára. Az ilyen módon fokozatosan kibontakozó és az „Incontri Romani” által biztosított fórumnak köszönhetően új dimenzióba kerülő kapcsolatok révén Mária Műve is bekapcsolódott tehát a vasfüggöny két oldala közötti információcserét biztosító fentebb említett egyházi hálózatba. A szovjet blokkban megnyíló fokolárok révén egyúttal eminens módon tett tanúságot az egyetemes egyház szolidaritásáról.
A meglévő keretekbe való beilleszkedés mellett azonban Chiara lelkisége új dimenzióba is helyezte a vasfüggöny kihívásaira adott válaszokat. Az egység karizmájából táplálkozó, hétköznapokban megélt keresztény tanúságtétel a szovjet blokk keresztényei számára utat mutatott arra, hogy miként lehet az ellenállás vagy együttműködés dilemmáját meghaladni. Hogy a tanúságtevő helytállás nem feltétlenül ellentétes a párbeszéddel, mert létezik olyan párbeszéd, amely nem árulja el és nem hitelteleníti az egyházat.
1983, Gerendás. A magyarországi fokoláre közösség többnapos összejövetelén, a Máriapolin résztvevők a “Nagy béke tölt el” kezdetű dallal köszöntik az őket meglátogató Udvardy József szeged-csanádi megyéspüspököt. (A Fokoláre Mozgalom magyarországi archívumából)
Chiara lelkisége egyúttal a szentszéki keleti politika korlátjaira és dilemmáira is megoldást kínált. XII. Piusz normatív perspektívában, a kommunista ideológiától való elhatárolódás és a katolikus önazonosság erősítése útján törekedett az egyház belső egységének megőrzésére. XXIII. János pápa a maga gyakorlatias megközelítésével a legitim egyházi hierarchia kompromisszumokra kész tárgyalások útján történő helyreállításával kívánta elérni ezt az egységet, miközben a kommunistákkal (és nem a kommunizmussal) való együttműködés lehetőségét a „keresni azt, ami összeköt” jegyében lehetővé téve, az olykor az egyház belső egységét is fenyegető kollaborációt is legitimálni látszott. Az egység lelkisége azonban új dimenzióba emelte az egység keresésének lehetőségét. A doktrinális-fegyelmi, illetve hierarchikus-intézményes egység paradigmája helyébe a Szentháromság egység-modelljét állította, amely az identitások és különbözőségek „ellenére” valósul meg.
A Fokoláre Mozgalom által a vasfüggöny kihívására adott válasz végül abban is különbözött a hagyományos vatikáni keleti politikától, hogy a rendszer irányítóival folytatott párbeszéd helyett az egyszerű emberekkel folytatott párbeszédet.
Részben ennek is köszönhető, hogy az egyház szabadságát biztosítani kívánó konkordátumpolitika paradigmája helyébe, a II. vatikáni zsinat szellemiségének megfelelően a vallásszabadság jegyében folytatott dialógus modelljét állította. A defenzív jellegű párbeszédet ezáltal egy missziós jellegű párbeszéd lehetősége váltotta fel, ami különösképpen is megfelelt a nyílt egyházüldözéssel mindinkább felhagyó, világnézeti monopóliumát szofisztikáltabb eszközökkel megvalósítani kívánó kommunista egyházpolitika kihívásaira. Nem véletlen, hogy VI. Pál pápa, majd a vasfüggöny új kihívásaival különösképpen is tisztában lévő II. János Pál pápa különös szerepet szánt Mária Művének Európa keleti felében.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Kezdőkép: Hnilica (ejstd: Hnyilica) püspök és mons. Anton Botek (ejtsd: Botyek) átadják VI. Pál pápának a levelet, amely a száműzetésben élő szlovák hívők imáit és felajánlásait tartalmazza a hazájukban üldözött keresztények támogatására és a kommunisták megtéréséért. (1966. június 13. Hnilica püspök archívumából, megjelent: www.christianitas.sk)