„Egy gyerek se legyen elfelejtve” – a kárpátaljai KEGYES Alapítvány

Sipos József kárpátaljai református lelkipásztor évekkel ezelőtt szembesült azzal, vannak gyermekek, akik hosszabb vagy rövidebb időre kórházba kényszerülnek akár anélkül is, hogy orvosi ellátásra szorulnának. Megalapította a KEGYES Alapítványt, melynek önkéntesei a hét minden napján a Munkácsi Gyermekkórház elfelejtett gyermekeinek próbálják szebbé tenni a mindennapjait. A közmédia Jónak lenni jó! kampánya az idei évben az alapítványon keresztül támogatja a kárpátaljai szükségben lévő gyermekeket.

Gátasné Szatmári Valéria

2025. december 19.
Megosztás:

egy-gyerek-se-legyen-elfelejtve-a-karpataljai-kegyes-alapitvany

Olvasási idő: 5 perc

Református lelkipásztorként, négygyermekes édesapaként számtalan feladat hárul rád, mégis egy nagyon fontos ügy mellé álltál 2017-ben. Hogyan kezdődött?

Nem akartam nagy dolgot, csak elvittünk egy gyűjtés összegéből vásárolt adományt a Nagyszőlősi Gyermekkórházba. Ott hallottunk először arról, hogy vannak elfelejtett gyermekek. Átadtuk az adományt, majd tudósítottunk a fennálló helyzetről. Rengeteg embert indított meg, akik segíteni akartak. Minden szükségessel ellátták őket: pelenkával, popsitörlővel, ruhával, játékokkal.

Éreztük azonban, nem elégedhetünk meg azzal, hogy átadjuk az adományt és otthagyjuk ezeket a gyerekeket. Melléjük kell állni.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) fogadta az anyagi felajánlásokat, amelynek akkor elnöke voltam. Stabil háttért jelentett a szolgálat folytatásához.

2020-ban megszületett a KEGYES Alapítvány…

Először a nevünk Elfelejtve volt. 2018-ban vettük fel a KEGYES nevet, de még nem alapítványként. Ez egy mozaikszó, melynek jelentése Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése. A koronavírus-járvány idején hosszabb időre kiszorultunk a kórházakból. Emiatt alakult meg az alapítvány 2020-ban. Egyszerűbb volt hivatalos formában érvényesülni. Egy krízisre adott válasz volt.

Hiánypótló a tevékenységetek?

Voltak, akiknek a nyomdokaiba léptünk, akik korábban bejártak a gyerekekhez önkénteskedni. Ők rövidebb időszakot töltöttek a kórházban. Mi viszont vállaltuk, hogy minden nap jelen leszünk.

Mi az alapítvány célja?

Megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk egy intézményt létrehozni, ahol a saját szabályaink szerint tudunk segíteni az elfelejtett gyerekeken és azokon az anyákon, akik ugyan nem szeretnének lemondani a gyermekükről, de a körülményeik nem engedik meg, hogy haza vigyék őket. Olyan ötletünk is volt, hogy öregek otthona mellett élhetnének ezek a gyerekek, ami mindenkinek előnyös volna. Most is nyitottak vagyunk rá.

Célunk az, egy gyerek se legyen elfelejtve. Ne legyen egyedül.

Ha van egy kórházban hagyott gyerek bárhol Kárpátalján, szóljanak és ott vagyunk. Ez a mi szolgálatunk. Az, hogy időközben bővült a tevékenységi körünk, Isten kegyelme. Vannak kórházak, ahol külön szobát alakítottunk ki, hogy a gyerekek, akik nem feltétlenül szorulnak speciális orvosi ellátásra, méltó körülmények között töltsék itt az időt.

Hogyan lesz egy gyermek elfelejtett?

Már évtizedek óta előfordul, hogy egy gyermek a kórház valamelyik osztályára kerül szülői felügyelet nélkül, főleg betegség miatt. Az édesanya sok esetben nem teheti meg, hogy vele maradjon, mert nincs mellette férj, nagyszülő, akik vigyázna az otthonmaradó gyerekekre. Volt azonban olyan eset is, hogy az anya külföldi munkavállalás miatt kényszerült kórházban hagyni a gyermekét, akit hosszú idő múlva szeretett volna magához venni újra. Már nem találta meg. Van, akit a gyámügy vesz el a családtól és kivizsgálás miatt kerül kórházba, aztán onnan viszik tovább valamilyen intézménybe, gyermekotthonba. Van, akit egyáltalán nem vállalnak betegség miatt. Sokszor olyan körülmények közül érkeznek ezek a gyerekek, ahol életre szóló traumákat szereznek. Volt, aki saját testvére halálának szemtanúja volt.

Miben nyújt segítséget az alapítvány?

Az, hogy egy-két napot vagy heteket vesz igénybe, amit egyedül kell töltenie a kórházi szobában, nem lehet tudni. Ilyenkor kapunk szerepet, ami a kórháznak is nagy segítséget jelent.

Van, hogy maga a kórház hívja az önkénteseinket, amint bekerül egy újabb gyerek, ha éppen nem tartózkodunk az intézményben.

Az egy-kétéves gyerekek is nehezen viselik már az elszakadást. Sokat sírnak. A nagyobbak szökni is próbálnak. Jelen vagyunk, gondoskodunk róluk. Nagy szeretettel foglalkozunk velük, amire a kórház dolgozóinak nincs lehetősége. Sokan elhanyagolt, alultáplált állapotban érkeznek. Vállaljuk a rendbetételüket is. A hét minden napján gondoskodunk róluk reggeltől délutánig.

Hány önkéntes alkotja a KEGYES csapatát?

Jelenleg tízen vagyunk állandó önkéntesek, akik a Munkácsi Gyermekkórházban szolgálunk. Eddig körülbelül 400 gyereknek tudtunk segíteni.

A KEGYES önkéntesei nemcsak a gyermekek mosolyával találkoznak, hanem súlyos betegségekkel, sőt halállal is. Hogyan lehet továbblépni ezzel a gyásszal?

Rendszeresen tartunk szakmai napokat, csapatépítő programokat. Ezeken lehetőségük van az önkénteseknek megosztani a terheiket is, de egy haláleset után egyesével fel is hívok mindenkit. Jobban megérinti azt, aki közelebb állt a gyermekhez, személyesen foglalkozott vele. Olyan, mintha az anyja lett volna. Egy életre szóló gyász ez. Tudatosan figyelek arra, hogy a munkatársaim ilyen téren is gyógyítva legyenek. Mindig ott vagyunk egymásnak.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb az elmúlt évek során?

Megismertünk egy Janó nevű gyereket, akit a halál torkából mentettünk meg. Tizenhárom gyermekkel élt az anya borzalmas körülmények között. Számára az életet jelentette az, hogy végül lemondott róla. Másfél évesen öt kilogramm volt. A kórházba kerülve új esélyt kapott. Később örökbe fogadták.

Volt már rá példa, hogy nem egyszerűen azzal foglalkoztatok, hogy szebbé tegyétek ezeknek a gyerekeknek a kórházban töltött napjait, hanem azzal is, hogy haláluk után se merüljenek feledésbe…

Egy szál virágot szerettünk volna vinni az egyik gondozottunk sírjára a szolyvai temetőbe. Láttuk, hogy a sírja – több más eltemetett gyermekével együtt – mennyire elhanyagolt állapotban van. Hiányzott még a név is a rossz állapotban lévő fejfaként állított keresztről. Akinek nem tudtuk a nevét, annak a kis keresztjére egy igét írtunk a Bibliából. A sírásók segítségével sikerült kideríteni, hogy hol temették el a mi Mózesünket, valamint azt is, hogy egyházi temetésben sem volt része.

Egy emlékművet állítottunk később itt az elfelejtett gyermekek tiszteletére.

Volt, akit később én temettem el egy másik temetőben, amikor kiderült, hogy neki sem lenne része egyházi temetésben. Az édesanyja sem tudott jelen lenni. Ezek a gyermekek sem hiába éltek.

Mérföldkő a KEGYES életében, hogy a közmédia Jónak lenni jó! kampánya ebben az évben az alapítványon keresztül támogatja a kárpátaljai nehézsorsú gyermekeket. Mire szeretnétek fordítani a befolyó összeget?

Nagy meglepetés volt számunkra, de hatalmas öröm is egyben. A gyűjtés jelenlegi fázisában reálisnak tűnik, hogy létrehozzuk azt az intézményt, menedékotthont, ahol az elfelejtett gyermekek megfelelő körülmények között élhetnek, várakozhatnak sorsuk rendezésére. Azok az édesanyák is ideiglenes otthonra lelhetnének gyermekükkel, akiknek a körülményeik nem megfelelőek. A legideálisabb megoldás az lenne, ha nem kellene elszakadniuk egymástól.