Ezt találtam Damaszkuszban

Ahogy tudtuk is, mikor Szíriába értem, rengeteg változást találtam, akár a fokolárt, akár a várost, Damaszkuszt tekintve. Azon túl, hogy az emberek látszólagos békében próbálnak élni, a keresztény körökben rengeteg a kétely, a szorongás, bizonytalanság a jövőt illetően.
A gyereknek és fiataloknak szóló programok szünetelnek, este nyolc óra után már mindenki igyekszik otthon maradni. A misék kezdetét a templomok is előbbre hozták, mindenki így látja jónak. A város légköre napközben azonban sokkal felszabadultabb, mint korábban, nincsenek ellenőrzőpontok, a határtól Damaszkuszig senki sem állított meg bennünket… a korrupció megszűntnek látszik az utakon.

Sok új árust lehet látni az utak mentén is, akik eddig sosem látott konzerveket, ételeket árusítanak. A boltban még disznóhús konzervet is láttam az Óvárosban! A városnegyedek bevezető szakaszain önkéntes, a helyi lakosokból összeverbuválódott fiatal srácok nagy puskákkal védik az éppen rájuk bízott területeket, éjszaka is váltják egymást. Csak azokat engedik be, akiket ismernek, és nem ütik meg a „gyanús” fogalmát, mert az új rendőrség még nem állt fel. Mindezt ingyen csinálják! Bár nekem furcsa látni fiatal civilek kezében fegyvert, akikben elvileg meg lehet bízni. Az Aleppóból elmenekült fokolarinák lassan visszatérnek, egyelőre nálunk, Damaszkuszban gyülekeznek, mert mindenki Bejrúton keresztül jön, annak ellenére, hogy a damaszkuszi repülőtér már működik.

Elvétve vannak incidensek különböző csoportok között, de ezeket én felnagyítva látom az értékelésekben, hiszen a rosszra hajló emberek, vallásra való tekintet nélkül mindenütt jelen lehetnek és vannak is. A pakisztáni tapasztalatomhoz képest az itteni eseményeket nem látom kiemelkedően aggasztónak. Ott sokkal több és mindennapos incidensek voltak. A félelem a jövőtől azonban teljesen érthető, mert nem lehet tudni, hogyan tud majd győzni a jó a kevésbé jó felett… magas szinteken. Ezért imádkozhatunk együtt mindenkivel. Jacques Mourad érsek nyilatkozott a Fides missziós hírügynökségnek az előzményekről és a keresztények jelenlegi helyzetéről. A cikket a Magyar Kurír is megjelentette, érdemes elolvasni.
Ide Szíriába rajtam kívül nem nagyon törekszik senki ebben a kritikusnak nyilvánított helyzetben. Én viszont teljesen a helyemen érzem magam. A sok ismerős, barát mellett ismerem a várost, tudok egyedül közlekedni mindenhová, tudom a közösségnek az erősségeit, gyengéit, mintha csak egy pillanatra mentem volna el.

_{2025. január 25. Szent Pál megtérésének ünnepén ima a helyi egyházak vezetőivel az ő megtérésének a helyszínén, ami ma egy barlang-kápolna.}

Még egy dolog, ami a hitéletet érinti. Teljesen meghatódtam az itteni misék légkörétől: az imáktól, énekektől. A magyar templomokban már hozzászoktam, hogy sokszor csak a kántor énekel, s néhány lelkes hívő imádkozik, itt meg a sok száz ember egy szívvel egy lélekkel énekel mindig és együtt mondják a válaszokat lelkesen a papnak. Valaki úgy kommentálta ezt, hogy a szenvedés, a nehézség még inkább összeköti a közösséget Istennel. Megható az a természetfeletti, ami ebből a teljes odaadottságból fakad. Döbbenetes a különbség, különösen a fiatalokat tekintve. Ahogy a 20-30 évesek csak úgy bemennek a templomba és gyertyát gyújtva a fejükkel a Szűzanya szobrot megérintik, és hosszan ott maradnak összeszedett imában… mindig elgondolkoztatott… így vagyok-e én is a mindennapok egyszerűségében?