Interjú a Vatikánban legmagasabb posztot betöltő nővel

Francesca Di Giovanni, aki 67 éve született Palermóban, majd Savonában nevelkedett, már éppen elérte volna a nyugdíjkorhatárt, amikor kinevezték az államokkal való kapcsolatok részlegének államtitkár-helyettesévé, ahol a multilaterális kapcsolatokért felel. Ő az első nő, aki efféle tisztséget tölt be az államtitkárságon, amely a Szentszék politikai és diplomáciai tevékenységét tartja kézben. Francesca szerény és visszafogott ember, aki a szakmájában igen elismert, kapcsolataiban pedig igazi kedvesség jellemzi.

Kinevezése sosem látott előrelépés a vatikáni diplomáciában, és Ferenc pápa gondolatainak és szavainak a gyakorlatba való átültetése.

„Amikor a nő szerepére gondolunk az egyházban – fogalmazott a pápa az amazóniai szinóduson – csak a funkcionális részt vesszük figyelembe. A nők feladata azonban sokkal több, jóval túlmutat a betöltött feladatnál.” Parolin bíboros pedig 2016-ban úgy fogalmazott, hogy „az államtitkári hivatalt, amely nem kötődik a szentségek kiszolgáltatásához és a papsághoz, elméletileg nők is betölthetik”.

Az interjút a vatikáni Apostoli Palota harmadik loggiáján készítettem. Egyedülálló innen a kilátás: rálátni a Szent Péter térre, Rómával a háttérben. Alig érkezett meg Francesca Di Giovanni, újból el is hívták egy sürgős ügyben. Néhány perc múlva visszatért hozzám, és megkezdtük az interjút.

A kinevezés az Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok részlegének multilaterális területére szól. Mi a különbség a bilaterális (kétoldalú) és multilaterális (többoldalú) kapcsolatok között?

Mindkét terület a Vatikán mondhatni „külügyminisztériumához” tartozik. A bilaterális osztály elsősorban a Szentszék és egy-egy állam vagy regionális szervezet – például az Afrikai Unió, az Amerikai Államok Szervezete, az Európai Unió és más hasonló intézmények – kapcsolatáért felel. A multilaterális osztály ezzel szemben a nemzetközi szervezetekkel foglalkozik: ilyen például az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Nemzetközi Migrációs Szervezet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, és még sok másik intézmény.

Mit értenek a nemzetközi szervezetek alatt?

Államok olyan szövetségét, amely egy konkrét szerződés megkötésével jött létre, és amely a különböző szervezeteken és célkitűzéseken keresztül a nemzetközi együttműködést és szorosabb kapcsolatokat akarja elérni.

Manapság sokszor halljuk, hogy a világ multilaterális kapcsolatai válságban vannak. Miért van ez?

Azért, mert az állampolgárok és a kormányok bizalma megrendült a nemzetközi szervezetek, például az ENSZ irányában, amelyeknek valóban szükségük van a megújulásra. A megállapodás legtöbbször nem egyszerű, egyrészt azért, mert az érdekek szemben állnak egymással a nemzeti és nemzetek fölötti szinteken, de más szempontok miatt is. Mégis fontos fenntartani a multilaterális kapcsolatokat, mert az országok ezen keresztül folytathatnak párbeszédet egymással az olyan lényeges kérdésekben, mint a migráció, a menekültválság, a kereskedelem, a környezet, a fegyverletétel, a konfliktusok megoldása és még sok egyéb. Ezeket a problémákat csak úgy lehet kezelni, ha nem egyenként, hanem közösen keresünk rájuk választ.

A koronavírus is ilyen probléma?

Egyértelműen. A vírus az egész világon elterjedt. Az ENSZ egyik szervezete, az Egészségügyi Világszervezet ajánlásokat fogalmaz meg az egyes országok számára a járvány leküzdésére. Ennek pedig mély, általános hatása van a nemzetközi közösségre és az országok közötti kapcsolatra is.

Létezik-e az elvándorláshoz való jog?

Minden embernek joga van hozzá, hogy biztonságban élhessen a saját hazájában. Amikor ennek a feltételei nem adottak, joguk van elhagyni az adott helyet. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. cikke világosan leírja, hogy „minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni”. Az emberek befogadása az államok felelősségtudatán és készségén múlik. Ez függ attól is, hogy képesek-e befogadni és integrálni a hozzájuk érkezőket a társadalmukba. De a nemzetközi közösségnek magára kell vennie ezt a terhet, és meg kell szüntetnie a migráció okait. Például azt a nagylelkűséget, amellyel Libanon többmillió menekültet befogadott, támogatni kell. Libanonhoz hasonlóan a többi országot sem hagyhatjuk egyedül. Ebből a szempontból Olaszország is nagyon sokat tett. Meg kell találni a megfelelő politikai eszközöket, és alkalmazni ezeket, mert a migráció nem fog megszűnni.

Miközben az okok felszámolására várunk, hogyan lép közbe a Szentszék?

A multilaterális szektor több szinten is kiveszi a részét a nemzetközi fórumokon, ahol azt kéri, hogy az embert és kapcsolatait helyezzék minden politikai döntés középpontjába. Emellett pedig gyakran hangot ad azoknak, akik nem tudnak kiállni magukért.

A Szentszék bármiféle geopolitikai vagy gazdasági érdek nélkül szeretne cselekedni, ahogy VI. Pál fogalmazott 1965-ben az ENSZ-ben: „az emberiség szakértőjeként”.

A világszerte mikroszinten szerteágazó tapasztalataival szeretné felkínálni az egyház társadalmi tanítását.

Mely álláspontjai miatt érik kritikák az egyházat?

Számos kritikát kapunk, amelyek közül – ahogy Ferenc pápa mondta – néhány segít bennünket a növekedésben és a fejlődésben. Azután vannak olyan nézeteltérések is, amelyek konkrét kérdésekből vagy ideológiai álláspontokból fakadnak: ezek az erkölcsöt, vagy az élet fogantatástól a természetes halálig való védelmét érintik, a vallásszabadságot, vagy más olyan értékeket, amelyekről tudjuk, hogy alapvetők, ha szeretnénk megőrizni az emberiséget.

Melyek azok a legfontosabb nyitott kérdések, amelyekkel most foglalkoznak?

Ugyanazok, amelyekkel a nemzetközi közösség is foglalkozik. Ezek között említhetjük, hogy már folynak az előkészületek a következő ENSZ-klímacsúcsra, amely az Egyesült Királyságban lesz megtartva. A tudósok és fiatalok is felhívják a figyelmet, hogy a klímaváltozás sürgető kérdésére konkrét megoldást kell találni. További fontos kérdés emellett a nukleáris leszerelés, a környezetvédelem, és a nő szerepének növelése. Erről eszünkbe juthat, hogy idén lesz a Pekingi Konferencia 25. évfordulója. Az 1995-ben elfogadott célkitűzések közül azonban sok a mai napig nem valósult meg.

Hogyan fogadta a kinevezést?

Meglepődtem. Az igaz, hogy már egy ideje szerették volna a bilaterális és multilaterális kapcsolatokat két külön helyettes államtitkárra bízni, mert sok a munka, és olyan kérdésekről van szó, amelyek nagy odafigyelést igényelnek. De őszintén szólva nem gondoltam arra, hogy én leszek megbízva. Először történik meg, hogy egy nőt neveztek ki, egy laikus hívőt, és szerintem ezt a nyitást Ferenc pápa maga akarta. Elismerem a helyzet újdonságát, és

vannak, akik azt mondják, hogy ez a tisztség hatalommal jár. Az egyház víziójában viszont minden hatalmi szerepet szolgálatként kell megélni, én így szeretném.

Ki javasolta Önt a pozícióra?

Valószínűleg a főnökeim, de a Szentatya jóváhagyta.

Kinevezésének okai között van a hosszú ideje tartó szolgálata is?

Több mint huszonhat éve dolgozom a multilaterális szektorban. Ezzel a kinevezéssel továbbra is ugyanazzal a témával foglalkozom, csak más szerepkörben.

Beszélt valaha a pápával erről?

Amikor a kinevezés után először találkoztam vele, ezt mondtam neki: „Meg fogok próbálni a tőlem telhető legtöbbet megtenni.” Erre rám nézett, és így válaszolt: „Tudom!”

Otthon a testvérei hogyan fogadták a hírt?

Nem említettem előre semmit, úgyhogy nagy meglepetés volt számukra. Tudták, hogy már szerettem volna nyugdíjba vonulni, de ennek a felkérésnek, amely végső soron magától a Szentatyától érkezett, nagyon megörültek. Vicces is volt, mert Palermóban születtem, de Savonában nőttem fel, ezért az újságok, attól függően, hogy hol van a kiadójuk, hol szicíliai, hol liguriai származásúnak írtak a cikkeikben.

Hány éves volt, amikor Savonába költözött?

Két és fél éves voltam, amikor édesapám, aki közjegyző volt, Vado Liguréban, Savona mellett kapott állást. Ezért ott végeztem el az iskoláimat, és Genovában szereztem diplomát a jogi karon. A szakdolgozatomat büntetőjogból írtam, a katolikus vallás gyalázása témában. A közjegyzői gyakorlatot elvégeztem Milánóban, de már nem adtam be pályázatot közjegyzői kinevezésre.

Miért döntött úgy, hogy a Fokoláre Mozgalomban Istennek szenteli az életét?

A többi lányhoz hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy családom lesz. Mondogattam is magamban, hogy majd nyolc gyerekem lesz. De volt valami ebben a még oly csodálatosan szép hivatásban is, ami nem elégített ki teljesen. Emlékszem, hogy egyszer, amikor a Fokoláre Mozgalom tagjaként részt vettem a lányok kongresszusán, a kápolnában imádkoztam, és

úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy a körülöttem lévő fiatalokat szeressem, Isten szívére lenne szükségem, hogy ők mind Vele találkozhassanak.

Ezt mondtam Neki: „Kössünk egyezséget! Én Neked adom az életem, Te pedig add nekem a Tiedet!” Nem sokkal később – emlékszem, hogy épp egy iparjogi vizsgára készültem – megéreztem Isten irántam való szeretetét. Ez a szeretet teljesen betöltötte a szívemet egész életem folyamán!

Közjegyző édesapjának nem voltak tervei Önnel?

Nagyon ledöbbentette a döntésem. Egyik nap, amikor már lediplomáztam, megmutatta a kész irodámat, íróasztallal, fotellel és könyvespolccal felszerelve. Erre én azt mondtam: „De apa, tudod, hogy már döntöttem.” Akkor nem válaszolt semmit, de tudom, hogy nem sokkal később egy munkatársának azt mondta: „Tudom, hogy a legjobb döntést hozta.” És mindig tiszteletben tartotta a választásomat, édesanyámmal együtt.

Idén ünnepeljük Chiara Lubich születésének századik évfordulóját. Ön számára ez mit jelent?

Örülök, hogy ez a kinevezés pont Chiara Lubich születésének századik évfordulóján történt meg. Ebből a szempontból ajándékként éltem meg. Mindig is próbáltam úgy dolgozni, hogy a munkám szolgálat legyen az egyház számára, és

ezt az egyház iránti szeretetet Chiarától tanultam, aki szenvedélyesen szerette az egyházat, még akkor is, amikor a mozgalom még vizsgálat alatt állt és nem volt törvényesen elfogadva.

Most már más időket élünk, de a Fokoláre Mozgalom továbbra is hozzájárul a katolikus egyház munkájához, és a társadalom azon területeit is szolgálja, amelyek azóta elénk tárultak. Célunk, hogy elvigyük az egységet mindenhova és elősegíthessük, hogy beteljesedjen Jézus végrendelete: „legyenek mindnyájan egy”. Már kiskoromban szerettem volna ezért felajánlani az életemet, és a századik évforduló lehetőség, hogy Chiara karizmáját még jobban megélhessék mindazok, akik megkapták és továbbadják ezt az értéket, amely immár az egyház emberiségnek adott örökségét képezi.