Fontem közössége nem hajlandó feladni

Olvasási idő: 4 perc

_{Ötven új keresztelt Fontemben, 2015-ben, a válság előtt (fotó: Our Lady Seat of Wisdom College Facebook-oldala)}

1965-ben érkeztek meg az első fokolarinik a Kamerunban található Fontembe, a bangwa nép vezetőjének, a fon Defangnak, valamint Buea püspökének, Julius Peters atyának a hívására, ugyanis a törzsre lesújtott a magas halálozási rátával járó álomkór-járvány. A helyi lakosság segítségével az erdőben felépült a kórház, ahol én is születtem, továbbá egy vízerőmű, egy iskola, egy templom, egy asztalosműhely, egy autógyártó és -javító műhely, valamint egy evangelizációs központ, a Máriapoli Központ. Míg 1965-ben a bangwa nép a kihalás szélén állt, 2005-re 39 706 főre növekedett a lélekszám. A Fokoláre Mozgalom egy kisvárost alapított itt, egy valóságos csodát a dzsungel közepén.
A Fontemben létrehozott infrastruktúrák felbecsülhetetlen szolgáltatásokat biztosítottak a közösségnek kezdve az oktatástól és az egészségügytől az építőiparon és az áramellátáson át egészen a Menjiben található Szent Klára-templomig, ahol az emberek imára gyűlhetnek össze. Ezek az építmények jelentik a Fokoláre Mozgalom leglátványosabb örökségét Fontemben.

Létezik azonban egy másik, kevésbé látható hagyaték is: a társadalmi és szervezeti tőke.

Az intézményein és evangelizációs tevékenységén keresztül a mozgalom teret adott a helyiek képzésének, hogy képesek legyenek az intézmények személyes irányítására, ez a kezdeményezés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult az anglofón válság kezdetén.

Az anglofón válság

2016 végén Kamerun nyugati régióiban ügyvéd- és tanártüntetés kezdődött, amely hamarosan fegyveres konfliktussá súlyosbodott az angolajkú szeparatista csoportok és a franciaajkú állami hadsereg között. Ezt kijárási tilalom, bezárt iskolák és tömeges kivándorlás követte, és ilyen körülmények között a vállalkozások és intézmények sem tudtak tovább működni. A lakosság körében egyre nőtt az elégedetlenség, és egyre több fiatal csatlakozott a szeparatista csoportokhoz, amelyek támadásokat hajtottak végre a hadsereg ellen, ezzel további pánikot keltve. Sok helyi kénytelen volt elmenekülni Kamerun francia nyelvű távolabbi városaiba, például Dschangba és Bafoussamba.
Az iskolaépületek leomlottak, és a konfliktus miatt a gyerekek és fiatalok nem tudtak iskolába járni, sok intézményt be kellett zárni. Azok a szülők, akik megtehették, más városokba küldték gyermekeiket. Fontemet, ahol nagy létszámú iskola működött College Our Lady Seat of Wisdom (Mária, Bölcsesség Széke középiskola) néven, különösen nehezen érintették a bezárások. A városka gazdaságilag is belerokkant a konfliktusba, a támadásoktól való félelem miatt az üzletek bezártak és a gazdák elmenekültek földjeikről.
A bizonytalan helyzet miatt 2018 októberében a Fontemben működő Fokoláre Központ arra kényszerült, hogy meghozza a nehéz döntést, és elhagyja a várost. Ezzel kulcsfontosságú személyzet távozott, akik a kórházat, iskolákat és egyéb intézményeket működtették. Így a működés fenntartásának felelőssége hirtelen a helyiekre hárult, az öregdiákok egyesületére, a kulturális és fejlesztési szervezetekre, valamint a diaszpórára, akik mind egyesítették erőforrásaikat és képességeiket.

Egyesült közösség

A szeparatisták és a kormányerők közötti folyamatos összecsapások megnehezítették az alapvető infrastruktúrák, például a kórház működését. A válság csúcspontján, 2018 és 2020 között a kórház minimális létszámmal működött, orvosok nélkül, mindössze néhány ápolóval és szülésznővel, akik bátran a helyükön maradtak, és fogadták, valamint ellátták a betegeket, különösen a sürgősségi eseteket.
A korábban a Fokoláre struktúrájára támaszkodó emberek elkezdték újragondolni a helyi vezetést. Miközben Fontem a kameruni anglofón régió egyik leginkább sújtott területeként szerepelt a hírekben, egyre nőtt a helyiekben az elszántság, hogy újjáélesszék a közösséget. Én még soha nem tapasztaltam ekkora egységet a bangwa nép körében. Az Egyesült Államokban, Európában és Kamerun más részein adománygyűjtések indultak fontos közösségi projektek finanszírozására. Önkénteseket toboroztak időszakos egészségügyi programokra. A Fokoláre Mozgalom távolról továbbra is támogatta az intézmények fenntartását. Az intézmények felelőseivé a mozgalom két helyi tagját nevezték ki, édesanyámat és Tasong urat.

_{Fontem 2018-ban, a konfliktus kitörése környékén (fotó: Focolare.org)}

A bangwa diaszpóra elsősorban pénzügyi és logisztikai jellegű támogatást nyújtott. Például a Lebang Cultural and Development Organisation (Lebang kulturális és fejlesztési szervezet, Lecudo) és a Lebialem Cultural and Development Association (Lebialem kulturális és fejlesztési szövetség, Lecda) szervezeteken keresztül finanszírozták a gyógyszerkészleteket, a személyzet kifizetését és az alapvető egészségügyi műszerek működési költségét. Időszakos egészségügyi programokat szerveztek Fontemben és azokban a városokban, ahol a menekültek nagy létszámban voltak jelen. Emellett biztosították, hogy a nélkülözhetetlen személyzet jelen tudjon lenni az intézményekben: különösen az orvosok a kórházakban és tanárok az iskolákban.

Az iskolák újranyitása nehéz lépés volt, mert a szülők féltették a gyermekeiket, és sokan nem engedhették meg maguknak az iskoláztatás anyagi terheit. Az évek múltával azonban egyre sürgetőbbé vált a tanítás újraindítása. Az adománygyűjtések fedezték azoknak a diákoknak a költségeit, akik ezt nem tudták volna megfizetni. Ma Fontemben több mint 20 iskola működik, állami és magánintézmények egyaránt, köztük a College Our Lady Seat of Wisdom, amelynek tanulólétszáma már közel 300 fő (a válság előtt mintegy 500 tanuló járt ide).

Fontem ma és holnap

A széleskörű mozgósításnak köszönhetően napjainkban a bangwa diaszpóra aktívan részt vesz a döntéshozatalban az egészségügy, az oktatás, az úthálózat karbantartása, a közvilágítás, a sport és a mezőgazdaság területén. Így a válság a valaha látott legnagyobb támogatói összefogást hozta el Fontem számára. A város ma jobb helyzetben van, mint tegnap, mert saját kezébe vette a sorsát, nemcsak a helyiek, hanem a diaszpóra is.

Eszembe jutnak Chiara Lubich 1969-es szavai: „Már most látom, hogy ezen a helyen egyszer majd nagy város létesül, amely világszerte híres lesz, nem az anyagi gazdagsága miatt, hanem mert nagy fény fog sugározni belőle, egy fény, amely mindenkinek világosságot ad, olyat, amelyre mindenki vágyik. Ez a fény a köztetek élő testvéri szeretetből fakad, Isten nevében.”

Ez a jövőkép egyre inkább valóra válik. E fény ma erősebben ragyog, mint valaha, mert életben tartja egy nép, amely egységben maradt, és nem volt hajlandó feladni.