Népszámlálás Indiában: kasztok és szegénység

A COVID-19 járvány miatt kitolták a 15. indiai népszámlálás határidejét: jelenlegi tényállás szerint 2022. április 3-ig kell beküldeni az utolsó adatokat, és az eredmények, elemzések ezt követően egy–másfél évvel kerülnek majd ki. A népszámlálás első részében (House-listing) mindig a lakótelekre / lakásra, ott élők számára, a körülményekre, elérhető szolgáltatásokra vonatkozó adatok szerepelnek, és a második része (Population enumeration) vonatkozik a személyekre.

1931 óta tízévente, minden új évtized első évében lép működésbe ez a masztodontikus  gépezet embertől emberig. A számlálók világszinten egyedülálló módszerekkel dolgoznak, ugyanis Indiában a többmilliós metropoliszokban egymás mellett találhatunk pazar luxusnegyedeket és szinte behatolhatatlan barakkvárosokat, vidéken pedig az elszórt falvak adják föl a leckét az adatgyűjtéshez, ahol összesen szintén milliók élnek pl. Rádzsasztán végtelen prérijén, közép-India erdőségei mélyén, vagy a Himalája falvaiban.

2019 tavaszán adták ki a rendeletet 330 ezer állami népszámlálói státuszról, és különítették el erre a forrásokat. Rajtuk kívül önkormányzati alkalmazottak, valamint egyetemisták keresik a kenyerüket több mint egy éve számlálóbiztosként. Először történik meg, hogy a dokumentáció nagy része online platformokon megy végbe, ennek lehetőségét a korona miatt még inkább kiterjesztették. A rendelet előkészületét végigkísérte a kasztok feltüntetését támogatók lobbitevékenysége. Arra, hogy a többszáz kaszt neve közül valamelyiket megnevezzék a megkérdezettek, utoljára 1931-ben volt példa, még a brit fennhatóság részéről. A független India történetében előzmény nélküli lett volna a kaszthoz tartozás feltüntetése. Ez viszont azt is jelenti, hogy a kasztok méretét illetően az utolsó hivatalos statisztika 90 évvel ezelőtti!

A történethez tartozik, hogy a függetlenség után igyekeztek biztosítani az alapvető jogokat és a támogatások lehetőségét a többszáz kisebb kasztot alkotó érinthetetlenek, a dalitok számára. (Őket szokták kaszton kívülieknek vagy páriáknak is hívni.) Így került be az Alkotmányba a rendelet, melynek alapján az SC (Scheduled Caste) megjelöléssel nyilvántartottak és családtagjaik támogatást kapnak egyetemi beiratkozásnál, munkavállalásnál – elsősorban állami státuszokba –, és egyéb, másoknak nem járó kedvezményeket vehetnek igénybe. Ugyanez vonatkozik számos súlyosan hátrányos helyzetű és kihasznált törzs tagjaira, őket az ST (Scheduled Tribe) jelölés alapján tartják nyilván. Az SC és ST besorolás tehát megjelent az előző népszámlálásokon is.

Politikai körök újabb és újabb módokon próbáltak nyomást gyakorolni az elnökre, Narenda Modira, hogy az adatok között megjelenjen a kaszthoz tartozás is, nemcsak ez a főként szociális célú SC, ST besorolás.

Tízévente újra és újra fellángol ez a vita, de mindig is sokkal nagyobb volt azok száma, akik próbáltak nem ráerősíteni a kasztok szerinti rétegződésre. Hogy miért? Egyrészt, hogy megelőzzék új társadalmi feszültségek születését és a már meglevőek kiéleződését, másrészt – bár erről hallgatni szoktak – az ország pozitív külső megítélése érdekében. Ahogy a Città Nuova indiai tudósítója, Ravindra Chedda írja: „Egy indiai ember sohasem beszél szívesen országa társadalmi szerkezetéről idegeneknek, külföldről érkezőknek és más kultúrájúaknak. Pedig ez mélyen bele van gyökerezve a nagy ázsiai nemzetbe és az élet egy-egy területén gyakran ez a fő rendező elv.”

Hónapokig parlamenti vitában foglalkoztak a kérdéssel, és augusztusra arra a döntésre jutottak, hogy megmaradnak csupán az SC és ST kategóriák feltüntetésénél: így az erre szolgáló négyzetbe a dalitok és a hátrányos helyzetű törzsek tagjai ikszet tehetnek. Így remélhető, hogy a kaszt-téma nem fajul komoly plusz konfliktusforrássá.

Azonban nem mindenki volt elégedett a rendelettel: még a parlamenti döntés meghozatalát követően is parlamenti képviselők és más politikusok egy csoportja, Modi-kormánypártiak és ellenzékiek együtt járultak a kormányfőhöz, hogy kérjék a „kaszt” meghatározás beillesztését a népszámlálás adatsorába. Szinte mind Bihár államból valók voltak, mely az egyik legszegényebb régió, tele hátrányos helyzetű népcsoportokkal. Mindhiába.

Valószínűleg azért sem változtatnak a meglevő rendszeren, mert a már két mandátum óta stabilan hatalmon levő Modi pártja, a BJP nem akarja kockáztatni, hogy megerősödjenek a társadalmi feszültségek. A kasztok méretére vonatkozó statisztika viszont kellemetlen meglepetéseket tartogathatna az uralkodó politikai elit számára. A kormány kemény magját ugyanis a felső- és középső kasztok béli hinduk alkotják, és már eddig is sok jelzés érkezett a kaszt- és törzsi kisebbségeket érő diszkriminációkat illetően. A más vallások hívei, buddhisták, muszlimok, keresztények, – csak hogy a legnagyobb lélekszámú csoportokat említsük –, sem tagjai a kasztoknak és nem kevés hátrányos megkülönböztetés éri őket is. De amíg nincs semmiféle adat az egyes csoportok helyi és államok szerinti lélekszámát illetően, addig az ellenzéknek nincs komoly ütőkártyája, amivel támadásba lendülhetne a Modi-kormány ellen az ország társadalmi struktúrájára alapozva. Egy igazi kaszt-szerinti tudatra ébredés veszélyeztetné a Hindutvát, azaz az Indiát a hinduk, pontosabban a magasabb kasztokhoz tartozó hinduk országának tekintő politikát.

Ez a politikai vita is rávilágít arra, hogy mennyire meghatározó mindmáig a szubkontinensen a kaszt, mint társadalmi rendezőelv.

A kasztkérdésen kívül a hátrányos helyzetű régióknak abból is adódik problémája, hogy a világjárvány okán egyre távolabbra tehető az új statisztikai adatok publikálása. 2013-ban ugyanis a nemzeti ételbiztonsági törvény kimondta, hogy a városi lakosság 50%-a és a vidéken élők 75%-a (az összlakosság 67%-a) részesül támogatott áron havi 5 kg gabonafélében az állami elosztó rendszeren (public distribution system: PDS) keresztül.

Idén márciusban az Ételügyi Titkárság kiadta rendeletben, hogy csak a népszámlálási adatok birtokában fogják növelni a segélyezettek számát.

A 2011-es népszámláláskor India lakossága 1 milliárd 210 millió volt, így azóta, és jelenleg is kb. 800 millióan részesülnek a juttatásban. Becslések szerint 2020-ra India lakosainak száma elérte az 1 milliárd 370 milliót, eszerint kb. 920 millióra, azaz több mint 100 millióval emelkedett a PDS-re szorulók száma. A szegények száma különösen a már említett Bihár és Uttar Prádes államokban nőtt meg.

Bár elsőre nekünk, európaiaknak idegennek tűnhet a megkülönböztetés hivatalos elismerése egy népszámláláson, a kérdés milliók életében hozhatna javulást. Egy olyan tradicionális, hagyományaihoz ragaszkodó államban, mint India, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása rendkívül lassú folyamat. Csak azt tudjuk remélni, hogy járvány ide vagy oda, a lehető leggyorsabban publikálják az államok és települések lélekszámát, és ezt követően megemelik a kiosztható gabonaporciók mennyiségét.