Törzsfőnök a pápánál

Ferenc pápa egyszerre nagyhatású és megrendítő filmje 2023. áprilisában megérkezett Magyarországra is, ami egyfajta dominóhatást eredményezett, beindítva sokak megmozdulását az élmény és a katolikus egyházfő üzenetének továbbadására a helyi kisközösségekben. Akik korábban David Attenborough filmjein keresztül csodálkoztunk rá a Szentháromságnak a teremtés művében is megmutatkozó hatalmas intelligenciájára, azoknak a műfaj ismerős lehetett, hiszen a filmet Nicolas Brown, a brit természettudós egykori alkotótársa írta és rendezte. Viszont sokakat meglephetett a látottak feldolgozásának módszertana. A filmvetítést irányított eszmecserék vagy kiscsoportos beszélgetések követik, amik oldják a sokkoló képsorok által előidézett szorongást, továbbá az ökológiai megtérés gondolatán keresztül a remény fele viszik a nézőközönséget.

A fim periférián elő embereket szólított meg úgy, mint a nem hívő hawaii tengerbiológus házaspárt, a szenegáli muzulmán menekültet, a fiatal generáció indiai képviselőjét és az amazóniai indián törzsfőnököt. Maga a periféria gondolata is izgalmas, hiszen a tudóst és a fiatal kamaszlányt szemlélve nem éppen a periféria szó jut először az ember eszébe, azonban csakhamar rájön a néző, hogy a helyzet teszi ezeket az embereket periférián élővé, és némi gondolatban történő elkalandozás után ráeszmél, hogy akár ő is lehetne a helyükben. A film az érzelmek mellett a gondolkodást is beindítja. A számos kérdés egyike, hogy miért pont azok az emberek lettek kiválasztva főszereplőnek, akik. Hogy kerül például az amazóniai Maró Őslakos Terület törzsfőnöke, Dadá Borarí a filmkockákra? Habár a tollas fejdísz látványnak sem utolsó, valami mögöttes tartalma kell, hogy legyen, amiért Ferenc pápa párbeszédre hívja ezt az embert, és a 2019. évi amazóniai problémakörre irányuló szinódus után újra előveszi a világ legnagyobb vízgyűjtő területét súlytó környezeti és társadalmi drámát.

_{Amazónia messze a láthatárig elnyúló erdőségei (Wikimedia Commons)}

A megértéshez persze nem árt némi háttérinformáció. Az őshonos kisebbségekkel való partnerség gondolata nem újkeletű. A Világbank közgazdászait évtizedek óta foglalkoztatja, hogy ezeket a nagy gazdasági fellendülésből kiszorult kisközösségeket hogyan tudná bekapcsolni a gazdasági, társadalmi és politikai vérkeringésbe a saját nézeteik tiszteletben tartása mellett. Az őslakos népek jellemzően olyan kulturális akadályokkal néznek szembe, amelyek gátolják a teljes társadalmi és gazdasági integrációt. Az akadályok felszámolása a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést befolyásoló valamennyi szereplő együttes erőfeszítéseit követeli meg, beleértve a kormányokat, a civil társadalmat, a fejlesztési ügynökségeket, az oktatást és a magánszektort.[1]

A történet azonban ennél jóval összetettebb, és túlmutat a kisebbségi jogokon.

Maróföld körülbelül 42 000 hektárnyi érintetlen őserdő, ahol kb. 300 ember, a borari törzs tagjai élnek 3 faluban letelepedve. Egy tapasztalatlan szemlélő számára repülőtávlatból az egész amazóniai őserdő ugyanúgy néz ki, azonban alapvető különbség van egy érintetlen és egy kizsákmányolt erdő között. A fakitermelés első szakaszában a legértékesebb – nemzetközi piacokon jegyzett – trópusi faanyagot adó fák kerülnek kivágásra, a második fázisban pedig a megmaradt faanyag. A harmadik fázisban kerül sor a növényzet teljes kiirtására jellemzően ipari vagy állattenyésztési célokra, sok esetben illegális úton. Annak ellenére, hogy a dzsungel idővel vissza tudja állítani az elpusztított erdőt, az eredeti biodiverzitás örökre eltűnik.

Brazíliában megállíthatatlannak tűnik az illegális erdőirtás előretörése, amit már csak a bennszülöttek ellenállása hátráltat, s akikre emiatt a hatalom birtokosai sok esetben akadályozó tényezőként tekintenek annak ellenére, hogy jogaikat a brazil alkotmány is rögzíti. A nyomást leginkább azok az illegális fakitermelők és az orvvadászok jelentik, akik gyakran szomszédos földekről érkező elszegényedett lakosok, s akiknek nincs más lehetőségük, mint hogy a borari törzs még sértetlen földjéről megpróbálnak élelmet szerezni.

_{Dadá Borarí, törzsfőnök A levél című filmben}

Maróföld amellett, hogy gondoskodik az ottélők létfenntartásáról, szent helyeknek számít, gazdag édesvízben, számos gyógynövény terem itt. Továbbá itt él Curupira, a „dzsungel védőszelleme”, aki a bennszülöttek számára sokkal mélyebb és rejtélyesebb, s akinek a mágikus ereje meghatározza, hogy mi lesz végül azok sorsa, akik bejutnak a dzsungelbe. Az őslakosok küldetése a dzsungel tisztelete és védelme, ami által önmagukat is védik, tisztelik.[2]

A nemzetközi szervezetek közül (pl. FAO) egyre többen ismerik fel az őslakos közösségekben rejlő erőt a fenntartható jövő vonatkozásában. A biodiverzitás feletti őrködésüknek köszönhetően egyfajta génbankként működnek, ami a Föld megmaradt fajgazdagságának 80%-át jelenti. Tudásuk út a fenntartható fejlődés felé.[3] Bizonyára ezt ismerte fel Ferenc pápa is, és fordult nagy tapintattal az őshonos kisebbségek képviselője felé, folytatva az elődje, XVI. Benedek pápa által megkezdett utat, aki szintén szót emelt az „amazóniai környezeti pusztítás” ellen, valamint II. János Pál pápa nyomdokain lépve Ferenc pápa vallja, hogy a globalizáció nem válhat az új gyarmatosítás eszközévé.[4]

^{[1] https://documents1.worldbank.org/curated/en/145891467991974540/pdf/Indigenous-Latin-America-in-the-twenty-first-century-the-first-decade.pdf}

^{[2] https://rainforestjournalismfund.org/stories/ednei-maro-indigenous-land
[3] https://www.fao.org/indigenous-peoples/news-article/en/c/1609774/
[4] https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2020-02/querida-amazonia-ferenc-papa-szinodus-utani-buzditasa.html}