A szeretet teszi különlegessé a mindennapokat

A mindennapi élet mókuskerekében időnként rácsodálkozom, hogy a mellettem lévő személy iránti figyelem és a konkrét szeretet gesztusai átalakítják a napjaimat és nagy örömmel töltenek el. Ezt mostanában különleges módon tapasztaltam meg.

Egyik héten, amikor elmentem a fiamért az iskolába, találkoztam egyik osztálytársának az apjával, aki láthatóan aggódott és feldúlt volt. Kiderült, hogy a felesége krónikus beteg, ágyban fekszik, nagyon gyengének érzi magát és nagyon oda kell figyelnie az étrendjére, hogy jobban legyen. Eszembe jutott, hogy készíthetnék neki egy olyan levest, amit otthon szoktam készíteni, ha valaki beteg. A “gyógyulás levesének” nevezem, mert tápláló és ízletes, és a legtöbb beteg fogyaszthatja az összetevőit. Egy kicsit azonban aggódtam a hölgy reakciója miatt, mivel nem álltam vele közeli kapcsolatban. Vajon mit gondolhat?

Mégis úgy éreztem, hogy nem szabad ezeket a gondolatokat mérlegelnem, hanem azt kell követnem, amit a szívem súg nekem.

Otthon aztán dupla mennyiséget főztem, egy lábosnyit egy kis kosárba tettem, hozzátűztem egy cetlit, amelyen az összes hozzávaló szerepelt, és gyors gyógyulást is kívántam neki. A kertemet is végigjártam, és szedtem néhány virágot, amelyeket szintén a kosárba tettem. Elvittem a házukhoz, és a férjnél hagytam. Később a hölgy felhívott. Nagyon hálás volt és meghatódott, hogy vannak emberek, akik gondolnak másokra és törődnek velük. A legfontosabb, hogy a leves is jót tett neki!

Egy másik ismerősöm gyógyíthatatlan rákos beteg. A lánya felhívott, hogy megkérdezze, elkísérném-e az édesanyját egy orvosi vizsgálatra. Először nem igazán értettem, miért engem kér. Már így is sűrű volt a délelőttöm. Végiggondolva mindent, mégis úgy döntöttem, hogy tudnék egy kis időt szakítani, és elmentem vele az orvoshoz.

Amikor hazaértünk, a lánya elkezdett kérdezősködni: “Tudom, hogy hiszel Istenben, de hol találod őt?”. Mondtam neki, hogy Isten itt is jelen van, ott van a szomszédjában, ott van az édesanyjában, elkísér a mindennapi helyzetekben. Ő így folytatta: “De miért engedi meg a szenvedést?”. Azt válaszoltam, hogy Jézus ott van a szenvedésben is, és a fájdalomban, és ha ekkor is szeretem a felebarátomat, akkor érzem, hogy Jézus közel van hozzám, mert ő is átélte a szenvedést. Miközben beszéltem, éreztem, hogy az édesanyja mint egy szivacs szívja magába, amit mondok; mély figyelemmel hallgat engem.

A végén azt mondta, hogy valóban így van, az élet értelme Isten jelenlétében élni.

Rájöttem, hogy Isten emiatt a beszélgetés miatt akarta, hogy itt legyek.

Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy felhívott egy ismerősöm, akinek ugyanolyan speciális igényű fia van, mint az enyém.

Arra kért, hogy segítsek neki találni valakit, aki napközben néhány órára vigyáz a fiára, hogy munkát vállalhasson. Átmenetileg volt erre szüksége, amíg az édesanyja meg nem érkezik külföldről, hogy vigyázzon az unokájára. Miközben beszélgettünk, éreztem, hogy mennyire szomorú és elkeseredett, mert anyagilag, érzelmileg és szakmailag fontos volt számára, hogy megkapja ezt az állást. Arra is rájöttem, hogy nehéz lesz találnia segítséget, mert csak átmeneti időre kellett, de nehéz feladat volt. Úgy éreztem meg kell hallanom ezt a segélykiáltást, nem szabad bezárnom a kapukat előtte.. Arra gondoltam, hogy nekünk kell befogadnunk erre az időre ezt a fogyatékos gyermeket. Ezt megosztottam a férjemmel is, ő figyelmeztetett, hogy mi is nehéz helyzetben vagyunk, és hogy ez a segítség nagy erőfeszítést igényel majd részemről… de felajánlotta, hogy együttműködik velem, ha úgy döntök, hogy belevágok.

Amikor meghoztam a döntést, nagy örömöt éreztem, és belevetettem magam a kalandba. A kisfiúval töltött napok tele voltak kihívásokkal. Meg kellett változtatni a családi rutinunkat, de cserébe sokat kaptam tőle és sokat is tanultam. Felfedeztem, hogy más emberek is hasonló vagy még nagyobb nehézségekkel küzdenek, mint mi. Nagyon hálás vagyok Istennek és ennek a családnak is, hogy lehetővé tették számomra a konkrét szeretetnek ezt a tapasztalatát.

A helyzet hamarosan megoldódott, mert a fiú nagymamája megérkezett, és eljött hozzám, hogy személyesen köszönetet mondjon. Együtt ebédeltünk, és megosztotta velem, mennyire érezte Isten szeretetét.

Ezekben az apró dolgokban, a mindennapi döntésekben – mert az élet döntésekből áll – az adott és kapott szeretetben érzem, hogy minden pillanat értékes, és a szeretet az, ami a napomat különlegessé teszi.