Kis lemondás – nagy öröm

Az alább közreadott tapasztalatokban közös a fókusz: egy-egy kis áldozattal milyen nagy örömet szerezhetünk a felebarátunknak, és mi is megélhetjük a „ha adunk, akkor kapunk igazán” örömét.

kis-lemondas-nagy-orom

Egyszer épp sorban álltam a pékségben: egy zsemlét akartam venni, mert csak ennyi pénz volt nálam. Amikor kifelé jöttem az üzletből, láttam, hogy egy nő nézi azokat, akik esznek. Biztosan éhes volt, és arra várt, hátha valaki megszánja, és ad neki ennivalót. Fogtam a zsemlémet, és odaadtam neki. Belegondoltam, hogy én ezt tudom nélkülözni, majd eszem valamit később. Nagyon örült az asszony. Azután elvittem őt a zöldségeshez, és megkértem az eladót, hogy adjon neki egy kis gyümölcsöt, én pedig majd másnap kifizetem, mert most nincs nálam pénz.

Az eladó jó szívvel adott a nőnek, nem is csak egy pár gyümölcsöt, hanem egy teli szatyorral, méghozzá ingyen.

Boldogan láttam, hogy egy darab zsemle ilyen láncolatot tudott elindítani.

ismeretlen, India

 

 

 

 

 

A rokonaink, akik egy örökösödési vita miatt eltávolodtak tőlünk, elfogadták a meghívásunkat, hogy töltsenek nálunk néhány napot. Viszont nem volt túl optimális az érkezésükre kitűzött nap: anyagi gondjaink voltak, emellett arra is kevés idő maradt, hogy a terveim szerint előkészítsem a lakást. Aztán inkább az járt a fejemben, hogy az újra megtalált béke a legfontosabb, és a családdal elhatároztuk, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy örömtelivé tegyük az itt-tartózkodásukat. Valami ajándékkal is szerettünk volna nekik készülni, más ötlet híján a legkisebb gyermekünk egy rajzot készített, a legnagyobb pedig írt nekik egy verset. Az érkezésük előtti napon a férjem munkahelyén a cég alkalmazottai váratlanul ajándékot kaptak. Amikor kibontottuk a dobozt, két órát találtunk benne: egy férfi és egy női karórát. Íme, a nem remélt ajándék, amivel meglephetjük a rokonokat!

R.H., Németország

 

 

Meglátogattam egy betegen fekvő barátomat. Amikor búcsúzni készültem, a felesége kezembe adott egy csokit, mondván, hogy a kisfiamnak küldi. Amikor hazaértem, a fiam épp egy kis unokatestvérével játszott, aki gyakran átjött hozzánk, az otthoni feszültség elől menekülve. A fiamra kacsintottam, és a csoki máris az unokaöcsi markában volt. Nagyon örült neki! Folytatták a játékot, aztán este, amikor magunkra maradtunk, elmagyaráztam neki, hogy az ilyen kis lemondások közelebb visznek Jézushoz. Másnap délután pedig mivel érkezett a nagyi? Egy hatalmas csokit hozott az unokájának! Ezt látva a kisfiam a fülembe súgta: „Mondjuk el mindenkinek a titkot!”

Z.C., Olaszország

Fotó: Pixabay

Forrás: focolare.org

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: