Amire nem számítunk

Egyik nap munkatársunk elmondta, hogy egy agresszív daganatos betegséggel küzd, de a közlés után úgy dolgozott tovább, mintha mi sem történt volna, az eddig is rá jellemző derűvel. Mi pedig nem tudtuk, hogy viselkedjünk vele. Volt, aki csodamódszereket ajánlott, volt, aki az imáiról biztosította…

Ő mindenkit meghallgatott, megköszönte, folyamatosan mosolygott.

Egy nap meghívtam őt egy kis étterembe, ahol őszintén elmondta, mit él át. „Úgy tűnhet, hogy nem érintett meg a betegségem híre – mondta. – De igazából azóta nagyobb felelősséggel csinálok mindent. Ez a helyzet arra tanít, hogy jól éljem meg minden percemet, minden kapcsolatomat, számítson minden kimondott szó. Nem gondoltam volna, hogy a halál közelsége ennyire teljessé teszi majd az életemet.”

Meglepett, amit tőle hallottam, és a következő napokban elkezdtem én is úgy tenni, ahogy mondta. Néhány hónap múlva a kollégánk elhunyt. A gyászmisén megszámlálhatatlanul sok köszönet és tanúságtétel hangzott el. Ott értettem meg, hogy kollégám cselekedeteinek a mozgatórugója a hit volt.

Az irodában valami megváltozott. Munkatársunk a pozitív életszemlélet magját hintette el, ami nemcsak bennem csírázott ki, hanem másokban is.

Ernesto, Olaszország

Apukám halála után, mivel tudtuk, hogy anyukámat nem hagyhatjuk magára, köztünk, a gyerekei között állandó téma lett a kérdés: „Kénytelenek leszünk idősotthont keresni anyunak?”. A mi lakásunk túl kicsi volt ahhoz, hogy befogadjuk. Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy kibéreljük a szomszédunkban lévő lakást, ami épp akkor vált kiadóvá.

 Volt benne kockázat, de a gondviselésre bíztuk magunkat.

A mama érkezése aztán sok örömet hozott az unokái életébe és a miénkbe is. Nagyon ügyesen varrt, maradék anyagból babákat készített, aztán elajándékozta a gyermekes családoknak. A babák nagyon megtetszettek az egyik egyházközségi testvérnek, aki felkarolta az ügyet, és együtt árulni kezdték a babákat és más, saját készítésű tárgyakat. Anyu otthona mára már egy kis kézműves központ lett, és akinek szabadideje van, tőle tanul varrni. Boldogan látjuk, mennyire örül ennek, és szinte megfiatalodott attól, hogy hasznosnak érzi magát.

J.H., Franciaország