Bukas Palad Cebu : egy hely, ahol új irányt vehet a mélyszegénységben élők élete

A Fokoláre Mozgalom Fülöp-szigeteki közössége évtizedek óta működteti a Bukas Palad (’nyitott kezek’) elnevezésű szociális központját két helyszínen, Manilában és Cebuban. A projekt, mely a mélyszegénységben élő gyermekeket és családokat komplex módon oktatással és szociális készségfejlesztéssel támogatja, főként európai, köztük magyar családok adományaiból működik az úgynevezett távtámogatási rendszerben, azaz minden család egy konkrét gyermek iskoláztatásához járul hozzá. Az alábbiakban a cebui központ 2024-es beszámolójából válogattunk: hogyan változtatja meg a támogatott családok életét az evangéliumi szeretet határokon átnyúló intézményes gyakorlása. A beszámolót Alessandra Emide, a központ vezetője írta.

A 2023-2024-es tanévben öt diákunk szerzett egyetemi diplomát az általuk választott szakterületen – írja a központ vezetője. Az általunk támogatott fiatalok létminimum alatt élő családokból származnak, a szegénységi küszöb alatt élnek, és a főiskolai diploma megszerzése egy lépéssel közelebb hozza őket ahhoz, hogy körülményeik javuljanak és a családjuk felemelkedjen.

Danilo Repaja tavaly júliusban diplomázott biológia alapképzésen a Visayas Egyetemen. Így beszél tapasztalatáról: „Mivel beválasztottak a távtámogatási programba, az életem teljesen megváltozott. Félénk és nagyon bizonytalan gyerek voltam, alultáplált és rossz egészségi állapotú, amikor bekerültem a Bukas Paladba. Felbecsülhetetlen, hogy az ott dolgozóktól mennyi mindent tanultam:

mindig szívesen fogadtak, meghallgattak, türelemmel és bizalommal vezetgettek

még akkor is, amikor válságos időszakon mentem keresztül, és el akartam hagyni az iskolát. Az én családom, sok más szegény családhoz hasonlóan, arra szorított, hogy a tanulás helyett inkább munkát keressek, mivel nehéz anyagi körülmények között éltünk.

Ezért részmunkaidőben dolgoztam, de a Bukas Palad munkatársai arra bátorítottak, hogy ne adjam fel a tanulmányaimat se. Azt tanácsolták, hogy keressek egy albérleti szobát, ahol jobban tudok a tanulásra koncentrálni, és hozzá is járultak a lakbérhez. Engem ez a szervezet mentett meg, amiért mindig is mérhetetlenül hálás leszek. Hálás vagyok a támogatóimnak, akik segítettek elérni az álmomat, az érettségit. Most már

magabiztosabb, erősebb vagyok és sok álmom és tervem van, amelyeket megvalósíthatóbbnak látok. Azt is érzem, hogy példámmal és segítségemmel inspirálhatok más diákokat, bármilyen nehéz is legyen az élet. Bukas Palad mindig különleges helyet foglal el a szívemben”.

Egy másik végzős, Art Jason Hepiga, aki informatikai mérnöki alapképzést végzett a Cebu Technológiai Egyetemen, így vall: „A Bukas Palad anyagilag is támogatott engem, fedezte a tandíjamat a diplomám megszerzéséig. De ezentúl lelkileg és szellemileg is segítettek, mert a havi találkozóknak köszönhetően lehetőségem volt megerősödni a hitemben, jobban megismerni önmagamat, megosztani tapasztalataimat, másoktól tanulhattam, új érdeklődési köröket alakíthattam ki, felfedezhettem, hogy olyasmiben is tehetséges vagyok, amiről korábban nem is tudtam, hogy megvannak bennem. Új távlatok nyíltak előttem a Bukas Palad közösségében szerzett barátaimnak hála, és mindez megváltoztatta a szemléletemet, gondolkodásmódomat”.

Mára az öt végzős már stabil munkahelyet kapott. Ezek a fiatal férfiak és nők

most új útra lépnek és pozitívan járulnak hozzá a társadalomhoz.

A központunk fejlesztési lehetőségeket is kínál különböző nyári programokon keresztül, workshopok keretében minden diákunk számára. Idén ismét meghirdettük a filmes műhelyt, amelyet legutóbb 2016-2017-ben szerveztünk, és akkor nagy hatással volt a résztvevőkre. Ez a program egyhetes bevezetés a filmkészítés rejtelmeibe, de a program valódi célja a résztvevők kreativitásának, a kritikus gondolkodásnak, a fegyelmezettségüknek, kitartásuknak és a hatékony kommunikációnak a fejlesztése. Mindezt úgy, hogy közben lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák életük történetét, és sokakat inspiráljanak.

A workshopot Greg Rodriguez, díjnyertes filmrendező vezette, aki Manilából érkezett hozzánk. Lucille Atillót, aki harmadéves ápolóhallgató a Cebu Normal University-n, az egyik csoport filmrendezőjének választották ki. Ő osztotta meg velünk élményeit: „A workshop alatt először tétován éreztem magam. A fényképek és videók készítése nem igazán az én világom. De ahogy mégis belevágtam, hamarosan rájöttem, hogy a filmkészítés sokkal többről szól, mint a kamerák kezeléséről. Valójában a történeteink, érzelmeink és pillanatok megörökítéséről van szó. Az elején attól tartottam, hogy nehezen fog eltelni ez a hét, de végül túl rövidnek éreztem az időt ahhoz, hogy igazán felfogjam, mibe csöppentem. A szerepek kihirdetése előtti este azt feltételeztem, hogy könnyű feladatot kapok, például az operatőr vagy a producer asszisztense leszek, mivel nekem minden új volt, míg más diákoknak már volt korábbi tapasztalatuk. Amikor bejelentették, hogy én leszek a filmrendező, megdöbbentem. Kérdések özöne árasztotta el az agyamat. Sir Greg, az oktatónk miért engem választott?

Mit látott bennem, amit én magam nem láttam?

Az, hogy engem választottak rendezőnek, egyszerre volt hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is. Introvertált típus vagyok, aki általában a pálya szélén szokott maradni, inkább megfigyelőként, mint vezetőként. Most pedig olyan szerepbe kerültem, ahol szükségem volt arra, hogy egy csapatot irányítsak, döntéseket hozzak, és szembenézzek a nyomással, hogy egy projektet végig kell vinnem. Ezt félelmetesnek éreztem, és kételkedni kezdtem a képességeimben. Szerencsére a csapattagjaim hihetetlenül támogatóak voltak, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy képesek voltunk végül a történetünk leforgatására. Az ötletek gyorsan áramlottak, és még akkor is, amikor megállapodtunk egy-egy koncepcióban, újabb és újabb javaslatok bukkantak fel, ami arra késztetett minket, hogy megkérdőjelezzük a döntéseinket. Szembesültünk a kihívásokkal és nehézségekkel, de végül átvészeltük és befejeztük a filmet.

Visszagondolva a tapasztalatra, hálás vagyok a felelősségért. A műhely megtanított arra, hogy mennyire fontos kilépni a komfortzónámból, és felvállalnom az irányítást, még akkor is, amikor nem éreztem magam felkészültnek.

Ez a tapasztalat nem csak a filmkészítésről szólt, hanem az önfelfedezésről és a rugalmasságról is. Bizonyította számomra, hogy a fejlődés a kihívásokon keresztül érkezik, és hogy többre vagyok képes, mint eredetileg gondoltam. Visszatekintve, nem cserélném semmire ezt az élményt!