Anyaság vagy önmegvalósítás? Flora Rodriguez manilai édesanyának hét gyermeke született, miközben 23 éven át tanítónőként is dolgozott, mégis egy váratlan helyzet révén értette meg, hogy mi az igazi hivatása. A történetet Flora és ...
Élet a betegségben
Ferenc teljes nyíltsággal tárja elénk önreflexióját, küzdelmeit. Egy évvel ezelőtt kapta kézhez a súlyos diagnózist, amely új útra vezette belső és másokkal megélt konfliktusai, valamint Istennel való kapcsolata terén.
47 éve vagyunk házasok Marikával, 3 fiunk van és 10 unokánk. Egy éve szinte véletlenül derült ki, hogy a nyakamon van egy elég nagy daganat, amit sokkal korábban is észrevehettünk volna. A diagnózist a Mennyei Atya szerető kezéből fogadtam, és mindazt, ami rám vár, felajánlottam Mária Művéért (szerk.: Fokoláre Mozgalom), az egyházért, a békéért.
Azonnal belekezdtem egy rák elleni diétába és néhány szer szedésébe. Műtét, kemo- és sugárterápia. December végén ellenőrző CT: a tüdőmben sok kis áttét szétszórva. A csalódást nehéz volt feldolgoznom. Egy másik, ígéretes diétát nem volt lelkierőm elkezdeni. Fiam felajánlotta, hogy hamvazószerdától a nagyböjtben velem csinálja. Ez nagy lökést adott, hogy belefogjak.
Január végétől másik kemó. Április 4-én a CT jelezte a tüdőembóliát, így a trombózis is kiderült. A nagyhetet kórházban töltöttem. Május elejéig nagyjából stagnáltak az áttétek, legközelebb augusztus elején lesz ellenőrző CT.
Az egészségügyben nagyon sok segítőkész, jó emberrel találkoztam.
Érdekes, hogy a panaszaim nem közvetlenül a betegségből származnak, hanem a kezelésekből. A kemó kezelések alaposan fejbe vernek, másnap délelőtt többnyire magamhoz térek. Egyébként jól érzem magam,
sokkal jobban vagyok, mint a leleteim.
Bizonyosan az imáitoknak köszönhetem.
A múlt hétfőn fiammal túráztunk a Nagy-Kevélyre, 17,5 km-t. Jól bírtam, izomlázam lett, ami hamar elmúlt. Egy meredekebb, sziklás szakaszon lefelé jövet szükségem volt segítségre az egyensúlyhiányom miatt.
Részt vettem egy tanfolyamon, ami a betegségek lelki okairól szólt. Más oldalról, más szavakkal világított rá számomra az egység lelkiségére. A legfontosabb tanulsága számomra: elég lenne Chiara Lubich karizmájának néhány alappontját mélységében élnem, hogy lelkileg-testileg egészséges legyek.
A rák és más betegségek kiváltó oka a ránk törő váratlan, erős konfliktus, amit magányosan élünk meg hosszabb ideig.
A konfliktus valójában nem valakivel vagy valamivel szemben jön létre, hanem bennem, ahogyan reagálok valamire, még ha valaki más is volt az, aki kiváltotta. Az én konfliktusom nem a kiváltóval oldható meg, hanem bennem.
Amikor megoldom MAGAMBAN a konfliktust, akkor kezdődik a betegség gyógyulása is. Legjobb azonnal vagy rövid időn belül megoldani, és akkor elmarad a megbetegedés. A konfliktus megoldásának folyamata: megismerés, elfogadás, elengedés, megbocsátás, hálaadás. Beleértve saját magam iránt, a bennem keletkezett konfliktus iránt, és az iránt a személy vagy bármi iránt is, aki/ami kiváltotta. Érzelmileg kell átélnem a megoldási folyamatot. Nem elég mondanom vagy gondolnom, át is kell élnem ahhoz, hogy megoldódjék bennem a konfliktus. Eljutni addig, hogy valóban hálás legyek.
Imában átgondoltam a komoly konfliktusaimat, és szívből hálát adtam Istennek azokért, akik kiváltották. Új, érzelmileg is átélt szeretet született bennem irántuk. A legnehezebb dolgom a saját magammal szembeni konfliktusokkal volt. Az egyik az, hogy hiába nagyon világos és megvalósuló célért költöztünk néhány éve Budapestre, gyüttmentnek érzem ott magam. Ezzel visszatérően kellett és lehet, hogy még kell foglalkoznom. A másik egy nagy baklövésem miatt keletkezett, és így lehet összefoglalni: De hülye voltam.
Az imában az jutott eszembe, hogy Isten úgy szeret, ahogyan vagyok. Jézus meg is halt értem, szeretetből. Szóval szerethető vagyok, Isten végtelenül szeret, megbocsát. Akkor én is szerethetem magamat, elfogadhatom magam, elengedhetem az önmagammal való konfliktusomat, megbocsáthatok magamnak, hálát adhatok Istennek, amiért olyannak teremtett, amilyen vagyok. Jézus meghalt értem, hogy elérjen hozzám a szeretete, és bevonzzon a Szentháromság szeretet-kötelékébe. És ha engedem magam bevonzani, akkor benne lévén én is bevonzóvá válhatok.
Az imában érdekes megfigyelést is tettem. Atyám-nak, Jézusom-nak szólítom a Szentháromság két személyét, de a harmadikat távolságtartóan Szentlélek-nek. Nehezen állt rá a nyelvem (még gondolatban is), de elkezdtem Őt is így szólítani: “Szentlelkem”. Immár a betegségemért is hálás tudok lenni, mert megújítja, mélyíti a kapcsolatomat Istennel. Leginkább arra vágyom, hogy szeressek, aztán meg arra, hogy mindannyian szeressük egymást.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: pixabay